Pert vesztett a bőrgyáros őstermelő
Hivatali visszaélésről beszélt - alaptalanul vádaskodott Winkler Márton, a dunakeszi téli pálya tulajdonosa a Magyar Televízió 1-es adásának Ma Reggel című műsorában. Nincsen kivetnivaló abban, ha egy állami hivatal dolgozója a civil életben is kiáll véleménye mellett az általa védendőnek tartott értékeket fenyegető veszély láttán.
Kutyahideg lesz - a Fauna Alapítvány felhívása
A napokban a lehűlés helyenként elérheti -25 Celsius fokot, ezért kérünk mindenkit, hogy fokozottan figyeljen kedvenceire, házi állataira, az énekes madarakra és a kóbor állatokra is!
Vadállomány mentés takarmánnyal
A téli hideg és a sokáig megmaradó hótakaró megviseli a több tízmilliárd forint értékű magyar vadászható és védett vadállományt is, ezért telente a társaságok összesen 200 ezer, ezen belül csaknem 100 ezer tonna szemes, 22 ezer tonna szálas, 60 ezer tonna lédús takarmánnyal és 6 ezer tonna táppal látják el a vadállományt.
Radioaktív víz folyt el Fukusimában
Több mint nyolc tonna radioaktív víz folyt el a Fukusima-1 erőmű négyes reaktorblokkjából - közölte a létesítményt üzemeltető Tepco. Szakértők szerint az incidens nem okoz jelentős fennakadást az erőmű stabilizálásáért folyó erőfeszítésekben, de a japán kormány számára komoly kellemetlenséget okozhat az eset.
A madáretetés mellett most az itatás is fontos
A szokatlanul későn és hirtelen érkezett tél komoly kihívást jelent hazánk élővilágának, köztük a madaraknak. Ezekben a napokban nem csak rendkívül hideg, de szélsőségesen száraz szibériai légtömegek alakítják Magyarország időjárását ezért a folyamatos etetés mellett a madáritatás is különösen fontos még akkor is, ha a víz – érthető módon – csak korlátozott ideig áll rendelkezésre.
Sikeres a villamosbarát lámpaprogram a Nagykörúton
Az új budapesti lámpaprogram eredményeként 32-ről 29-30 percre csökkent a 4-es és 6-os villamosok menetideje, a 2-3 perces menetidő-csökkenés hatására pedig a BKV változatlan számú villamossal sűrűbben tudja közlekedtetni a járatot. Ez azt jelenti, hogy a reggeli és délutáni csúcsidőben óránként 28 helyett 30 villamos közlekedik, a kapacitás tehát 7%-kal megnőtt.
A kijózanodás kora
Szellemi köd ereszkedett az országra. A kisstílű politikai pókerjátszmák közepette felsejlő jövő egyre sötétebb képet mutat. Miközben a rendszer összeomlását felvázoló forgatókönyvek beteljesülni látszanak, a gyorsuló ütemben az élet minden területére kiterjedő válság valódi okainak felismerése egyre csak várat magára. Pedig létezik egy békésebb szcenárió is.
Hatékonyabb tömegközlekedést javasol az IMF
A Nemzetközi Valutaalap a tömegközlekedés hatékonyabbá tételét sürgeti, nem pedig az erre fordított állami támogatások csökkentését - derül ki abból a levélből, amelyet az IMF magyarországi képviselője tegnap küldött a Levegő Munkacsoportnak.
Nyár végére tolódik a vörösiszap per
Várhatóan a nyár végén, az ítélkezési szünetet követően veheti kezdetét a vörösiszap-katasztrófa ügyében induló büntetőper a Veszprémi Törvényszéken. Az ügyet - amelyben tizenöten, köztük a cég vezetői állnak majd a törvényszék elé - legalább egy évig tárgyalják majd.
Káros beruházások EU-s pénzekből
Csongrádi vízlépcső és vízerőmű, biomassza erőmű, 4-es metró, Duna-Tisza-csatorna - uniós milliárdok zsákutcába futó beruházásokra. Öt magyarországi beruházás is rákerült a káros közép-kelet-európai beruházások új térképére.
Rekord pénz a megújuló iparágba
Sajtófigyelő
Lezárult a szegedi gázerőműprojekt első szakasza
2012.02.03.
Jégkorszakokat okoztak az első növények
2012.02.03.
100 millió fonttal száll be Skócia 100% megújuló áram projektjébe a Samsung
2012.02.03.
"Ökoatombomba" fenyeget?
2012.02.03.
Új vízi élőhelyeket alakítanak ki a tatai Öreg-tóban
2012.02.03.
Íme a legveszélyeztetettebb tó
2012.02.03.
Országfaló óceán
2012.02.03.
Elefántokkal és orrszarvúakkal küzdenének a bozóttüzek ellen
2012.02.03.
1,44 millió tojást raktak le tavaly
2012.02.03.
Vélemény
A kijózanodás kora
Szellemi köd ereszkedett az országra. A kisstílű politikai pókerjátszmák közepette felsejlő jövő egyre sötétebb képet mutat. Miközben a rendszer összeomlását felvázoló forgatókönyvek beteljesülni látszanak, a gyorsuló ütemben az élet minden területére kiterjedő válság valódi okainak felismerése egyre csak várat magára. Pedig létezik egy békésebb szcenárió is. tovább>>Hónap képei
Képgaléria ajánló
Sajtóközlemény
Nemzetközi összefogás kell a termőföld spekuláció ellen
Precedens értékű nemzetközi állásfoglalást sürgetett a világméreteket öltő telekspekuláció ellen a FAO. Az ENSZ egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szervezete a földbirtok viszonyokra is kiterjedő Önkéntes Irányelveket állított össze. A dokumentumot a tervek szerint 2012 első felében fogadják el. tovább>>Kiadványfigyelő
Multimédia ajánló
Programok
Héricsköszöntő séta
Dömörkapu - Gyükés | 2012.03.30.
Duna-Dráva Nemzeti Park csillagnéző túrái
Zselic | 2012.03.16.
Békamentés
Hont és Parassapuszta között | 2012.03.01.
II. Termék és Környezet Konferencia
Budapest, VI. ker. Teréz krt. 43. | 2012.02.29.
Aktuális Flóra- és Vegetációkutatás a Kárpát-medencében IX. nemzetközi konferencia
Szent István Egyetem Gödöllő, Páter K. u. 1. | 2012.02.24.
Állásbörze
Keres
Környezetvédelmi,Természetvédelmi részmunkaidős!!
Környezetvédelemi állást keresek
adminisztratív, pályázatokkal, túravezetéssel kapcsolatos munkát keresek
Kínál
Fauna Egyesület Gyakornoki pozíció - projektmenedzser
Fauna Egyesület Gyakornoki pozíció - pedagógus
Fauna Egyesület Gyakornoki pozíció - Webfejlesztő


























