Akkumulátorgyári tájkép IV. – Nikkel, kobalt és mangán (No11)
A Debrecenben létesítendő kínai CATL gyár 60-oldalas biztonsági dokumentációja több helyen említi meg a nikkelvegyületeket. Megtudhatjuk, hogy a lítium-nikkel-kobalt-mangán-oxid (tárolt tömeg 1.695 tonna) mennyisége is átlépi a H2,...
David Attenborough keményen kiállt a méhlegelők mellett
A napokban 98 éves világhírű természetvédő – filmes ismeretterjesztő szerint július közepéig érdemes elrakniuk a fűnyírót a kerttulajdonosoknak, hogy megmentsék a beporzókat. A britek 60 év alatt elveszítették a természetes...
Inváziós halfajok telepítését blokkolta az Állami Halőri Szolgálat
Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a nyilvántartott halgazdálkodási...
A gőzölős e-cigaretták a leszokás helyett a rászokás méregbombái
A dublini egyetem kutatói a mesterséges intelligencia segítségével analizálták a gőzölős e-cigaretták összetevőit, és csak bajt találtak. Az elektromos cigi a vizeletben és a DNS-ben is megjelenő hevített méreg.Nehézfémek a vizeletben,...
Paksi napló 2024 április
Az Energiaklub havonta frissülő sorozata annak érdekében indult, hogy figyelemmel kísérhető legyen: mi történik Pakson – a kormány által felgyorsítani szándékozott új atomerőmű beruházással és a stratégiai jelentőségűnek...
Sajtófigyelő
- Nincs 50 lóereje sem, de nagyon cuki és egész olcsó a legújabb villanyautó (hvg.hu, 2024. május 14.)
- 1500 pókot és skorpiót találtak az isztambuli reptéren egy amerikai kutató csomagjaiban (telex.hu, 2024. május 14.)
- Ilyen a bazi nagy mángorlóra emlékeztető Kula Belgrád – megnéztük a szerb mini-Dubajt (telex.hu, 2024. május 14.)
- Medve járkál Pest vármegyében (index.hu, 2024. május 14.)
- Az infláció négyszeresével nőttek a közúti fuvarozás költségei, amitől ismét nőni fog az infláció (444.hu, 2024. május 14.)
- Annyit késett az oroszlányi vonat, hogy el se jutott a célig, máshol a MÁV még a tervezett késést sem tudta tartani (444.hu, 2024. május 14.)
- Kósa Lajos az akkugyár ellenzőiről: Ha holnap minden kerítést kolbászból csinálnánk Debrecenben, akkor a vegánok tüntetnének (444.hu, 2024. május 14.)
- Az egyházak finanszírozásában is megvan a kormányzati kétharmad (g7.hu - a gazdasági hírportál, 2024. május 14.)
- Új szabály lép életbe, erre biztosan nem számítottak az elektromos rolleresek (index.hu, 2024. május 14.)
- Lázár János tárcája korábban nem ismerte el, de a kínai állami médiában közölték, hogy fél évre leállt a Budapest-Belgrád vasútvonal építése (nepszava.hu, 2024. május 14.)
Podcast
Zöld hét 2024/7 kommunikációs kaszálás és országmérgezés
A kiszámíthatatlan időjárás és az élelmiszerbiztonság. Az ázsiai bozótszúnyog, lítiummérgezés, és a koreai akkugyárak. Fűkaszával a méhlegelők ellen – egyre szánalmasabb a választási kampány. A méhészminiszter...
Elitista lenne a mosható pelenka? Ökotipegés, kávékihívás, fesztiválzöldítés
Pelenka dilemma: 6000 eldobható, vagy 15 mosható? Évi 295 millió kidobott kávéspohár -hiába papír, azzal se tudunk mit kezdeni. A MOL-MOHU hulladékkoncessziós fesztiválzöldítési kérdőjelei. Irtsuk ki az egyszerhasználatos kultúrát! Mire...
Zöld hét 2024/6
Hiába sok a védett terület, ha ott szabad a favágás. Elromlott? Irány a közösségi javítóműhely. Áldás vagy átok a szivattyús energiatárolás? Megfutamodtak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről....
Hazai hírek
Inváziós halfajok telepítését blokkolta az Állami Halőri Szolgálat
Az idén már két esetben tiltotta meg inváziós halfajok, például ezüstkárász telepítését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (Nébih ÁHSZ) a nyilvántartott halgazdálkodási...
Paksi napló 2024 április
Az Energiaklub havonta frissülő sorozata annak érdekében indult, hogy figyelemmel kísérhető legyen: mi történik Pakson – a kormány által felgyorsítani szándékozott új atomerőmű beruházással és a stratégiai jelentőségűnek...
A szárazföldi csigák ismerik a gazdaságos házépítés titkát
Páll-Gergely Barna, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének kutatója és Sipos András Árpád, a HUN‒REN-BME Morfodinamika Kutatócsoport munkatársa vezetésével különböző szárazföldi csigafajok héjainak...
Nagyvilág hírei
A gőzölős e-cigaretták a leszokás helyett a rászokás méregbombái
A dublini egyetem kutatói a mesterséges intelligencia segítségével analizálták a gőzölős e-cigaretták összetevőit, és csak bajt találtak. Az elektromos cigi a vizeletben és a DNS-ben is megjelenő hevített méreg.Nehézfémek a vizeletben,...
9 %-kal növelné a világ áramfogyasztását egymilliárd elektromos autó
Vajon mennyivel növelné meg az áramfelhasználást, ha holnapra minden autót elektromosra cserélnénk? A felvetésnek így ebben a formában természetesen nem sok értelme van, hiszen nehéz elképzelni olyan szcenáriót, ahol egyetlen éjszaka alatt...
Rekorder perzselő hőhullám Mexikó több városában
Mexikóban tíz városban, köztük a fővárosban is rekordmagas hőmérsékleteket mértek egy országos áramkimaradásokat okozó perzselő hőhullám közepette, amely az elektromos hálózatot is...
EU hírek
David Attenborough keményen kiállt a méhlegelők mellett
A napokban 98 éves világhírű természetvédő – filmes ismeretterjesztő szerint július közepéig érdemes elrakniuk a fűnyírót a kerttulajdonosoknak, hogy megmentsék a beporzókat. A britek 60 év alatt elveszítették a természetes...
Környezetvédők tüntettek a berlini Tesla-gyárnál
Több mint ezer környezetvédelmi aktivista vett részt a Tesla autógyár elleni tiltakozó békés felvonuláson Berlin külvárosában – közölte a berlini rendőrség. A vállalat visszautasítja a...
A tengeri alga lehet a jövő európai étele – ha hozzá tudunk szokni
Egyre nő az egészséges életmód és a fenntarthatóság iránti vágy, ezzel együtt pedig az ehető algák világa is egyre inkább középpontba kerül. A tengeri moszatot, noha kevésbé elterjedt a nyugati kultúrában, az élelmiszeripar és a...
Természetvédelmi hírek
Vigyázzunk az úton átkelő teknősökre!
Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, és segítsük át az úttest túloldalára. Az észlelést pedig rögzíthetjük az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Program honlapján vagy okostelefonos alkalmazáson...
150 ezer kecskét irtottak ki a galápagosi óriásteknősök megmentéséért
A Galápagos-szigetekről az embernek elsőre garantáltan az óriásteknősök jutnak az eszébe, azután talán Darwin, aki az 1830-as években arra járt, és az ott látottak indították el az evolúció elméletének kidolgozása felé. Közel 100 év...
Legyél vadonleső – keresd a fehér tündérrózsát!
Adatgyűjtő akciót hirdet az év vadvirága, a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére a Tisza-tavi Ökocentrum és a Herman Ottó Intézet Nonprofit...
Blog
Akkumulátorgyári tájkép IV. – Nikkel, kobalt és mangán (No11)
A Debrecenben létesítendő kínai CATL gyár 60-oldalas biztonsági dokumentációja több helyen említi meg a nikkelvegyületeket. Megtudhatjuk, hogy a lítium-nikkel-kobalt-mangán-oxid (tárolt tömeg 1.695 tonna) mennyisége is átlépi a H2,...
S két szárnyaddal vágd a vizet kétfele! – széles kárászok a Balabánban
„Romlatlan, ősi, gyönyörű – akik ismerik, ezekkel a szavakkal jellemzik leggyakrabban a széles kárászt.” Ezzel a mondattal indul legelső természetfilmem, a Budapest halai, melyet kilenc évvel ezelőtt, 2015-ben láthattak először a nézők....
Zöld minimummal a balatoni maximum felé
A Balaton közös értékünk, amit – egy korábbi Europarc Szövetség 1993-as kiadvány címét idézve – úgy tűnik a halálba szeretünk (Loving them to Death). A Balaton és közvetlen környezete egy kultúrtáj, amelynek karaktere a...
Vélemény
Így lesz a street food fenntartható a fesztiválszezonban is
Elindul lassan a nyári fesztiválszezon, de már néhány tavaszi megmozdulás is jelzi az előszelét. Azonban a szórakozás közepette is érdemes odafigyelni a környezetünkre, különös tekintettel a hulladékra. A szemét egy-egy nagyszabású...
Légszennyzés a fővárosi választási kampányban – így hazudik a Fidesz
Vicces, hogy a levegőszennyezés csökkentésére tett választási program, vagy levegőminőségért tett lépések gyorsítása helyett a Fidesz főpolgármester-jelöltje engem talált meg az új mumus szerepével, olyan állításokat adva a számba...
A környezetgyilkos ultra fast fashion
A fast fashion fogalma az új divattrendek gyors átfordulására és a tömegesen gyártott, olcsó ruházati cikkek keresletére utal. A blogon többször írtam már ennek káros környezetvédelmi, gazdasági és etikai vonatkozásairól, az ultra fast...
Sajtóközlemény
ENVIRONTEC – új kiállítás a HUNGEXPO-n
Az ENVIRONTEC powered by ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi környezetipari, hulladék-vízgazdálkodási és fenntarthatósági szakkiállítás a szakmai szereplők kezdeményezésére jött létre, és először okt. 1-3. között rendezik meg a HUNGEXPO Budapest...
Holttérre figyelmeztető programot indít a BKK a biztonságos közlekedésért
A közlekedési kultúra napjához kapcsolódóan több közlekedésbiztonsági intézkedést is kezdeményez a Budapesti Közlekedési Központ a tavaly elfogadott Közlekedésbiztonsági Stratégiájával összhangban. Májustól fokozatosan kerülnek ki a...
Az új-generációs típusház az nem egyenház
Az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. (ÉMI) szentendrei nemzeti mintaház telepén a kilenc, döntően könnyűszerkezetes technológiájú típusház előkészítése a végéhez közeledik. Hamarosan kezdődhet a házak kivitelezése,...
Zöld portré
98 éves David Attenborough
Munkájának jelentőségét maga a királynő is elismerte azzal, hogy 1985-ben lovaggá ütötte. “A természet csodálatos, és ha nem vagyunk óvatosak, elveszítjük mindazt, amit oly sokáig tartott, hogy...
Rossz hírek az új antibiotikumokról
Iszonytató jövőt vázol Pál Csaba az antibiotikum-rezisztens baktériumokról. A téma a közeljövő talán egyik legsúlyosabb egészségügyi válsága: a kórokozók világszerte ellenállóbbak lesznek a gyógyszerkészítményekkel szemben, sőt a...
Kilencvenéves Jane Goodall
2024. április 3-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Jane Goodall brit állatvédő, etológus és csimpánzkutató, a főemlőskutatás...
Állásajánlatok
-
Corporate Engagement Manager
WWF Világ Természeti Alap Magyarország AlapítványBudapest- Teljes munkaidő
-
Tudománykommunikációs referens
Ökológiai Kutatóközpont, Ökológiai és Botanikai IntézetVácrátót (Remote)- Teljes munkaidő
-
Természetvédelmi őr
Duna-Ipoly Nemzeti Park IgazgatóságNagykőrös- Teljes munkaidő
Álláskeresők
There are currently no resumes.