hirdetés

Az ázsiai vadló (Przewalski-ló, taki) a mai házi lovak egyetlen megnevezhető őse. A faj valamikor Eurázsia teljes sztyeppzónáját benépesítette, különböző aljfajai éltek Nyugat-, Kelet- Európában és Ázsiában. A taki az egyike azoknak a fajoknak, amelyet az ember a kihalás szélére sodort. A 60-as évek végére teljesen kihalt a természetből. A Nagy Gobi Nemzeti Park (Mongólia) Gobi B területére visszatelepített vadló populáció most ismét veszélybe került. A 2009/2010-es zord, hideg tél alkalmával az itt élő vadlovak 60%-a elpusztult. A populáció kihalásának megelőzése céljából újabb lovak visszatelepítésére van szükség. A jelenlegi tervek szerint 2012 júniusára négy vadló szállítását tervezi a prágai állatkert a Gobi B-be. Az állatkert már 2011 júniusában is szállított három kancát és egy csődört, de ezúttal a Khomiin tal régióba. A jelenleg tervezett négy ló közül három kanca a hortobágyi Pentezugban született vadlovak közül kerül ki.