Hírek - Friss
hírek
Japán atomerőművek nélkül?
2012. május 16. 13:53
A múlt hét egyik vezető híre volt, hogy Japán leállította az utolsó, működő reaktorát is, az összesen 50-ből (a sérült fukusimaiakkal együtt 54) reaktorból tehát egy sem termel. Hogyan lehetséges ez?
Gyurgyalag nyerte az „Év madara 2013” szavazást
2012. május 16. 13:34
Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület internetes szavazása a 2013-as év madaráról. A legtöbb szavazat a gyurgyalagra érkezett, így jövőre ennek a madárnak a védelmével foglakozik kiemelten az Egyesület.
Nevet váltott a természetbarát szövetség
2012. május 16. 9:09
Magyar Természetjáró Szövetség néven folytatja működését a természetbarát szövetség, amelynek elnöke Garancsi István, a természetjáró és kerékpáros turizmus-, úthálózat- és közlekedés-fejlesztésért felelős miniszterelnöki megbízott.
Sok a rákbeteg Nápoly mellett
2012. május 16. 7:47
Magas halálozási ráta, az átlagnál jóval több daganatos megbetegedés és születési rendellenességek gyakori előfordulása jellemzi a "halálháromszög" néven elhíresült dél-olasz területet, ahol a problémák forrását az illegális hulladéklerakókból a természetbe kerülő veszélyes anyagok jelentik.
Baglyosodik Ausztria
2012. május 16. 6:54
Több mint fél évszázada kihalt, most visszatért Ausztriába, és tizenegy revírben költ Közép-Európa legritkább bagolyfaja, az uráli bagoly. Az állományt további egyedek szabadon engedésével kívánják bővíteni és genetikailag változatossá tenni.
A szó elszáll, a piros madár leszáll
2012. május 15. 19:56
Két évvel ezelőtti levélváltásunkkor Ön azt az ígéretet tette, hogy sem az Auchan, sem más bevásárló központot álmodó beruházó kedvéért nem fogják módosítani Győr város hatályos rendezési tervét Győr- Szélesföldeken. Most ez mégis megtörténik… A Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség nyílt levele Borkai Zsolt polgármesternek.
A kormányzat ellehetetleníti a megújulókat
2012. május 15. 19:38
A megújulókat támogató politikai szándéknyilatkozatokkal teljesen ellentétes irányba mutat az energetikai szabályozás átalakulása. Míg a politika zöld-energia forradalmat, a hazai megújulós ágazat húzóiparrá fejlesztését, kiszámíthatóságot ígéri, addig a valóságban a technikai szintű szabályozás csendes átalakításával teljesen ellehetetlenül a megújulós iparág – mondta Dr. Hoffmann László az MSZIT elnöke.
Németországban 70 százalékkal is drágulhat az áram
2012. május 15. 10:14
Az atomenergiával tervezett szakítás miatt 2025-ig 70 százalékkal fog drágulni a villamos energia Németországban, ami komolyan veszélyeztetheti a német vállalatok versenyképességét.
Az űrből nézve is csak egy Földünk van?
2012. május 15. 10:06
Radikális lépésekre van szükség világszerte – figyelmeztet a WWF által kétévente kiadott tanulmány, amelyet idén egy űrállomásról mutattak be! A növekvő fogyasztás, az erőforrások egyre intenzívebb használata és a sokasodó népesség egyre elviselhetetlenebb terhelést jelent Földünknek, világít rá a 2012-es Élő Bolygó Jelentés.
Madarak, fák és szelektív hulladékok
2012. május 14. 17:17
Ezzel a címmel rendeztek vetélkedőt hétfő délelőtt a kelenföldi Bethlen suliban.
További híreink
Románia: növekvő bányajáradék és igen az atomenergiára
2012. május 14. 12:23Június végéig dönt a román kormány a bányajáradékok emeléséről - jelentette be Victor Ponta miniszterelnök, ami a verespataki beruházást is érintheti. Az atomenergiára voksol az új román kormányfő.
Halál az Amazonasra?
2012. május 14. 11:40A világ három legnagyobb természetvédelmi és érdekképviseleti szervezete összefogott, hogy egy korábban soha nem látott méretű, 22 millió embert maga mellé állító kezdeményezést hívjon életre az Amazonas őserdejének megmentéséért. A WWF, a Greenpeace és az Avaaz petícióban szólítja fel Dilma Rousseff brazil elnököt az ország kormánya által elfogadott erdőtörvény vétójára.
Új irányban a hazai hiúzvédelem
2012. május 14. 9:22Hiúzegyed befogását tervezik a WWF Magyarország és az Aggteleki Nemzeti Park szakemberei, az állat mozgását rádiótelemetriás nyomkövetővel kísérhetik figyelemmel.
Műlábat kapott a rétisas
2012. május 14. 8:56A Luca névre keresztelt, másfél éve megsérült rétisas felemeli műlábát a Hortobágyi Madárkórház Alapítvány egyik kórtermében.
Sokat érhet a meghamisított Fellegi aláírás
2012. május 14. 8:25Az m1 Híradó értesülései szerint hamis miniszteri aláírásokat talált hivatalos dokumentumokon a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium belső ellenőrzése. A hamis miniszteri aláírásokkal ellátott iratok az ipari üzemek szén-dioxid kvótáit elosztó klímapolitikai főosztályon készültek.
Lekapták a világ egyik legritkább gorilláját
2012. május 14. 8:09Természetvédőknek sikerült rejtett kamerákkal filmre venniük a világ legveszélyeztetettebb gorilláját, a Cross folyó menti gorillát (Gorilla gorilla diehli) Kamerunban.
Lekapcsolt rinoszarv csempészek
2012. május 13. 12:16Régiségszakértők, szépségszalon-tulajdonosok és profi rodeósok kerültek rács mögé egy egyesült államokbeli razzia során, amelynek rinocéroszszarv-csempészek voltak a célpontjai.
Savasodás öli az osztrigákat
2012. május 13. 11:30Először sikerült kimutatni természetes környezetben a tengervíz savasodása és az osztrigák elhullási aránya közötti összefüggést. Az erre vonatkozó kísérleteket a Csendes-óceánon végezték amerikai kutatók.
Kilátót neveztek el Makovecz Imréről
2012. május 13. 11:07Ünnepélyesen felavatták tegnap a kis-hárs-hegyi kilátót, amely Makovecz Imre Kossuth-díjas építész emlékére ezentúl a Makovecz-kilátó nevet viseli. A Budapestre gyönyörű rálátást nyújtó, több mint hat méter magas építmény fából és vasból készült 35 éve Makovecz tervei alapján.
Diverz gleccser olvadás
2012. május 13. 10:09A világ gleccsereinek számát 200 - 300 ezer között becsülik, és a tanulmányokból az is kitűnik, mennyire nehéz általános jellemzőiket kimutatni. A két legutóbbi munka egyike a Nature, a másik a Science folyóiratban jelent meg és jól érzékelteti, mennyire különbözőek lehetnek ezek a fagyott víztömegek.
Fellélegeznek a Fertő-tó nádasai
2012. május 13. 8:53A Fertő-tavi nádas vízellátásának javítására, az ottani élővilág életfeltételeinek jobbítására közel egymilliárd forintos projekt kezdődött európai uniós támogatással a tó magyar oldalán.
Tanácsok a Zöld Forrás 2012 pályázathoz
2012. május 13. 7:29A Zöld Forrás 2012. évi pályázati felhívása várhatóan hamarosan megjelenik. Ehhez kapcsolódóan a Zöld Forrás Bíráló Bizottság civil delegáltjai idén is aktualizálták a pályázatok készítéséhez írt tanácsaikat.
A bűnös kocka - tájidegen tájhasználat a kubikok példáján
2012. május 12. 16:21Menteni kezdték a halászok a Tisza Szolnok és Szajol közötti hullámterében lévő kubikgödörben agonizáló halakat, de abbahagyták a mentést. A greenfon megjelent tudósítás halálosan pontos látleletet ad a mai helyzetről: hogy egy nemnormális rendszerszerben nem találja a helyét, ami normális.
Aktív kóborló a mentett parlagi sas
2012. május 12. 12:38Panni nevű parlagi sasunk, amely azzal vált ismertté, hogy 2011 májusában pár napos korában ismeretlen tettesek kilopták egy heves megyei fészekből, majd eladták egy állatvédőnek, úgy tűnik kiheverte a megpróbáltatásokat és bejárja a sasok élőhelyeit. Eddig 9 országban járt.
Tovább növekvő flamingó állomány
2012. május 12. 11:22A zsiráfok, makik, szurikáták, vízidisznók és nagy marák után a flamingóknál is beköszöntött a gyermekáldás a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Május első napja óta 13 fióka bújt ki a tojásból, és az elkövetkező napokban további kicsik világra jövetele is várható.
A megújulók gátja a lassú engedélyeztetési rendszer
2012. május 12. 10:57Az energiastratégia alapján a hatékonyság növelése a megújuló energia és az atomenergia alkalmazásával körvonalazódik hosszú távon - hangsúlyozta Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára tegnap a "Megoldások a zöld energia-beruházások területén Közép- és Kelet-Európában" című tanulmány bemutatóján.
Beperelték Illést a Mal Zrt. vezetői
2012. május 12. 9:54A vörösiszap-katasztrófában érintett cég menedzsmentje jó hírnevének sérelme miatt perli Illés Zoltánt 15 millió forintra. A cégvezetők szerint az államtitkár a becsületükbe gázolt, amikor a katasztrófa alatt őket állította be az egész katasztrófa felelőseinek. A Veszprémi Törvényszék közben felfüggesztette a cégre kirótt 135 milliárd forintos környezetvédelmi bírság végrehajtását.
Tatabányai Klímakör és az új autóbusz menetrend
2012. május 12. 9:09Civil ötletekkel racionalizálják a tatabányai tömegközlekedést. A szakembereket könnyebb meggyőzni, mint a lakosságot. Ahol az Önkormányzat (politika) – a Klímakör (civilek) – és az érintett Gazdasági Szervezetek (munkahelyek, szolgáltatók) okos együttműködése hatékonyan kiépül, ott lesz jövő!
Rejtélyes állatpusztulások Peruban
2012. május 12. 8:03Állattetemek lepik el Peru partjait február óta, számuk több ezerre tehető, legtöbbjük delfin és pelikán, de más tengeri madarak, néhány oroszlánfóka és pingvin is akad köztük. A hatóságok eddig nem találtak kielégítő magyarázatot a tömeges pusztulásra.














