Hajdanán magyarsárkányként emlegették és tűzzel-vassal irtották. Csupán néhány éve tudni, hogy a parlagi vipera új alfaja él a Hanságban.
E kígyófajta a Duna-Tisza közét leszámítva, másutt sehol a világon nem fordul elő. A rémhírekkel ellentétben nem kell félni tőle, mert a legkisebb zörejre, árnyékra menekül. És ritkán mar. Hosszú ideig keresztes viperaként tartották számon a kutatók. A fordulatot Herman Ottó felfedezése hozta, amikor a Rákos-réten 1892-ben talált kígyóról bebizonyította, ez egy másik faj. Rákosi vipera. Sárgásabb a színe, kisebb, és az élőhelye sem egyezik meg a keresztes viperáéval.
Az ötvenes években parlagi viperára keresztelték át. Azóta is ezen a néven ismert. Ám, ahogyan azt Fülöp Tibor, a Fertő- Hanság Nemzeti Park kerületvezetője megerősítette, hivatalosan mindössze négy-öt esztendeje bizonyult be, hogy Magyarországon a törzsalak, a vipera ursinii új alfaja él. És ez az alfaj sehol másutt a világon nem található meg. Hazánkban is csak a Hanságban és a Duna-Tisza közén. Körültekintő genetikai és szövettani vizsgálatokat követően ezt Göran Nilson francia herpetológus jelentette be. Valójában a létező két-három alfaj tanulmányozásakor a pikkelyeknél találtak minimális eltérést.
A hansági részen a parlagi vipera első számú ellensége a vaddisznó. Szerencsére a kombinált vadvédelmi kerítéssel az utóbbi években sikeresen távol tartják őket e ritka kígyófajtól, melynek eszmei értéke példányonként félmillió forint. Évente egy alkalommal, december második felében, amikor a viperák téli álomba szenderülnek- a fagyhatár alatt, negyven centiméter mélyen a földben tartózkodnak -, lekaszálják a területet.
A parlagi vipera nagyon félénk állat, nagyon ritkán mar. Ilyesmi csak akkor fordul elő, ha sütkérezés közben hirtelen megzavarják, és felriad. Ekkor megtörténhet, hogy háborgatója felé kap. Ám nem igaz, hogy támad és felugrik az emberre. Marása nem halálos, legfeljebb kiütésekkel és rosszulléttel jár. Semmilyen szérumot nem is tartanak ellene.
A parlagi vipera elevenszülő. A kifejlett példány negyven-ötven centiméter hosszú, hüvelykujjnyi vastagságú. A kicsik nyolctíz centiméteresek. Testük kurta farokban végződik. Hátuk teljes hosszában Z betűre emlékeztető mintázat húzódik. Az állat alapszíne szalmasárga, a fiatalabb példányok színe sötétebb árnyalatú. Fejük tetején W betűre emlékeztető minta van, ez egyedi bélyeg.
E kígyófaj fő tápláléka a szöcske, a sáska, a pocok, ritkábban a gyík. Élőhelye a Duna mente. A Bécsi-medencétől a Fertőzug, a Hanság, a Rákos-rét, a Duna-Tisza köze, le egészen az erdélyi Mezőségig. A viszonylag mély fekvésű területeket kedveli, ahol egy-másfél méter magasságban száraz, homokos dombok emelkednek ki. A nedves rétekből kimagasló szárazabb gyepeken érzi jól magát.
A parlagi vipera élőhelyei a Bécsi-medence és a Rákos-rét beépítésével, a fertőzugi szőlőtelepítéssel, a Hany feltöltésével és fásításával alaposan beszűkültek. A példányszám drasztikus csökkenésében komoly szerepe volt annak az irtóhadjáratnak is, melyet 1957-től a Hanság mocsarainak lecsapolásakor végeztek. Elöl haladtak a viperamentesítő brigádok, és a szerencsétlen állatokat egyszerűen agyoncsapták. Ez abban az időben óriási dicsőségnek számított. A szerencsétlen, félénk csúszómászókat magyar sárkányként emlegették. Krisztina-bereknél egyetlen nap alatt harminc példányt fogtak be és vertek agyon.
A jelenlegi magyarországi állományt rendkívül nehéz megbecsülni, mert ez a kígyófaj rejtőzködő életmódot folytat. A terület szakértője szerint a Hanságban ötvenszáz egyede él. Szerencsére minden esztendőben találnak ivadékokat, az állomány stabilnak tekinthető.
A parlagi vipera élőhelyei titkosak, mert a kígyótartók, kereskedők, filmesek rohama megpecsételné a sorsát. Fokozottan védik a területet, gyakori az ellenőrzés. Nagyon kicsi az esély, hogy befoghassák a parlagi vipera e ritka, már csupán magyar területen föllelhető alfaját.
