A rovat kizárólagos támogatója

A hazai légtér ellenőrzésére három radartorony létesítését tervezi a honvédség. Kettőt közülük természetvédelmi területen (a Mecsekben és a Bükkben) kívánnak felépíteni, a békéscsabai objektum nem sért természetvédelmi érdekeket. Az élővilág megbolygatásától tartó nemzeti parkok ellenzik a beruházásokat, ám a katonai érvek erősebbnek látszanak.

A három tervezett radartorony közül a Mecsek legmagasabb pontjára, a Zengőre tervezett építése tűnik a legkritikusabbnak. Itt ugyanis több védett, illetve fokozottan védett növényfaj (pl. farkasölő sisakvirág, olaszmüge, hölgyestike, pázsitos nőszirom, tarka nőszirom) él. A Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) igazgatóságon elsősorban nem a katonai objektum működésétől tartanak, hanem az építkezés okozta természetpusztítástól; a különleges helyi flóra megbolygatásától félnek. A nemzeti park ezért még évekkel ezelőtt elutasította a torony megépítését. Tavaly azonban az előzetes környezetvédelmi hatástanulmány alapján másodfokon a Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség hozzájárulta beruházáshoz.

A tényleges építkezés még nem kezdődött meg, de az előkészületek lassan befejeződnek. Ennek keretében földestől áttelepítették a radartoronyhoz vezető út sávjában lévő növényeket. Mint Böjte Tibortól, a nemzeti park munkatársától megtudtuk, jelenleg botanikusok értékelik az átültetés hatásait, igyekeznek feltérképezni, okoztak-e károkat a kertészeti beavatkozások.

Szintén nemzeti parki területen, a Bükk egyik legszebb pontján tervezik az északkeleti területek lefedésére szolgáló bánkúti lokátorállomást. Az első fokú természetvédelmi hatóság – a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – korábban itt is elutasította a tervet. Később azonban az illetékes minisztériumok – a környezetvédelmi és a honvédelmi tárcák. – egyeztetésének eredményeként zöld utat kapott a beruházás. A Bükkben egyelőre nem kezdődött meg az építkezés, a nemzeti parkban hónapok óta nem hallottak a honvédség elképzeléseiről.

Nemzetvédelmi érdekek, Magyarország légterének teljes radarlefedettségének biztosítása miatt kell a három tornyot megépíteni – indokolta érdeklődésünkre Taligás Antal ezredes a vitatott beruházások szükségességét. Hozzátette: a tornyok helyét hazai és külföldi szakértők mérései alapján szakmai, pénzügyi szempontokat is figyelembe véve jelölték ki.

Taligás ezredestől megtudtuk: a zengővári radarállomás tervezése során arra törekedtek, hogy az építmény a lehető legkevésbé zavarja a természet nyugalmát. A hegycsúcsra ezért a lehető legkisebb alapterületű, környezetbe illeszkedő tornyot építenek. Az idevezető út a lehetőségek szerint követi a már meglévő erdei csapás nyomvonalát, így csak minimális mennyiségű fát kell kivágni elkészítéséhez.
2002.06.18.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás