A rovat kizárólagos támogatója

Újabb területen csaptak fel a lángok a Hortobágyi Nemzeti Park területén ma délelőtt.
Gyarmathy István a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóhelyettese szerint Püspökladány mellett Ágotapusztán gyulladt ki a gyep és a nádas, amely a Farkasszigetet veszélyezteti. Ebben a térségben a HNP engedélyezte a tűz tovább terjedésének körülszántással történő megakadályozását.

A csütörtök óta hosszan tomboló tűzről Gyarmathy István elmondta: a nemzeti park a különösen védett pentezugi területen szinte teljesen leégett. Abban csak reménykedni lehet, hogy a közelmúltban kikelt kis madarak már ki tudtak repülni a fészkekből, és nem váltak a tűz áldozatává. A szakember tájékoztatása szerint a 33-as számú főút melletti tölgyes egy része is leégett, ahol kékvércse- és varjútelepek voltak. Reménykednek abban, hogy a Magyarországon egyedül a Hortobágyon fészkelő csikosfejű nádiposzáták és a kékvércsék megmenekültek, de sok helyen tűzbe került a túzokok és a hamvas rétihéják fészkelő helye.
A HNP természetvédelmi őrei több helyen tapasztalták, hogy a gyepszinten élő kisemlősök, hüllők, rovarok a talaj repedéseibe húzódtak és a tűz elmúlta után előjöttek rejtekhelyeikről. Gyarmathy István végezetül elmondta: a Hortobágyon lévő vadlovak több kis csoportját észlelték, amikor repülővel megszemlélték a terepet. Úgy tűnik, hogy a vadlovak többségének sikerült megúsznia a pusztai tüzet – mondta az MTI-nek Gyarmathy István.
2002. június 28. 14.00.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás