Egy hónapon belül elkészül az a tanulmány, amely a Balaton vízpótlási lehetőségeit elemzi. Mayer István, a tervet készítő VITUKI Rt. vezérigazgató-helyettese szerint ökológiai okok miatt csak a Zalán keresztül lenne szabad vizet juttatni a Balatonba, ám ehhez egy másik folyó – leginkább a Rába – vízgyűjtőjét is igénybe kell venni.
A Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) október elején Siófokon konferenciát rendezett a Balaton vízpótlásáról. A Kóródi Mária környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére létrejött tanácskozáson szóba került lehetőségekről – a BFT megbízásából – a VITUKI Rt. készít megvalósíthatósági tanulmányt. Mayer István szerint a külső forrásból történő vízpótlás ökológiai okok miatt nem történhet közvetlenül: utánozni kell a természetet, vagyis a többletvizet a Zala medrébe kell bevezetni. Ott a folyó, illetve a Kis-Balaton közreműködésével olyan kémiai és biológiai változásokon megy át, hogy már nem befolyásolja károsan a tó ma is igen jó vízminőségét.
Mivel a Zala a térség legkisebb vízgyűjtőjű folyója, a pótláshoz szükséges vizet csak egy másik vízgyűjtőről lehet odavezetni. Közelsége miatt a Rába volna a legkézenfekvőbb, ez a megoldás járna a legkevesebb költséggel, ráadásul a folyó vizének minősége is megfelelő. A Zala és a Rába összekötése mellett szól, hogy ebben az esetben a két vízgyűjtő között legfeljebb 15-20 kilométeres távolságot kell leküzdeni (igaz, a vízválasztót jelentő dombsor alatt négy-öt kilométeres alagutat kellene fúrni). Ráadásul, mivel a Zala van alacsonyabban, szivattyús átemelésre sem lenne szükség. Kérdésünkre, hogy egy viszonylag kis mesterséges csatornán mennyi idő alatt lehetne visszatölteni a tóból hiányzó, becslések szerint 400 millió köbméternyi vizet, a szakértő azt felelte: a vízhiány három év alatt alakult ki, nem az a feladat, hogy egyetlen hónap alatt pótolják. A csatorna másodpercenként néhány köbméternyi vizet szállítana, amivel akár fél évig is eltartana a töltés, feltéve, hogy folyamatos az utánpótlás. Egy ilyen nagy léptékű vízügyi beavatkozás engedélyezése és kivitelezése két-három évig is eltart, a mostani vízhiányt már valószínűleg nem ezzel fogják megoldani. Mivel azonban a mostanihoz hasonló aszályos periódusok átlagosan 15-20 évente követik egymást, a beruházás nem lesz haszontalan. Hosszabb távon egyébként a csatorna a ma „egycsapú” Balaton második számú vízszabályozási eszköze lehetne, amivel hóolvadás, illetve árvíz idején mindig lehetne tölteni a tavat. – Fontos, hogy a vizet ne egy mesterséges tározóban, hanem a Balatonban tárolják, és feltöltéskor egyszerre lehetőleg csak kisebb mennyiséget eresszenek a tóba – hangsúlyozza a vízügyi szakember.
A VITUKI vezérigazgató-helyettese lapunknak azt mondta: nem az a kérdés, hogy a vízpótlást meg lehet-e oldani, hanem hogy ki finanszírozza a beruházást. – Nem környezetvédelmi és nem is vízügyi problémáról van szó, a teljes víztömeghez képest csak kevés hiányzik a tóból, ennyi a Balaton „egészségét” nem veszélyezteti. A vízpótlás alapvetően a parthasználók, az idegenforgalomból élők érdekeit szolgálná. Ezt Vörös Lajos, az MTA Limnológiai Kutatóintézetének munkatársa is megerősítette, hangsúlyozva: a kánikula, illetve az alacsony vízállás ellenére a vízminőség az idén és tavaly is jó volt, emiatt nem lenne szükség vízpótlásra. A vízszintcsökkenés egyelőre a tó ökológiai rendszerét sem veszélyezteti, sőt például a nádasnak kifejezetten jót tesz az időszakos vízhiány
Forrás:NOL
2002. november 6.
