A fagyos északon élő kanadaiak általában halk- és szűkszavúak, ám amikor a szőrmeellenes mozgalmakra terelődik a szó, hirtelen megváltoznak: megered a nyelvük és nem halkan.
Nem csoda. A hatvanas években kezdődött szőrme és prém elleni harc több ezer őshonos kanadai
család megélhetését rendítette meg, arra kényszerítve őket, hogy a korábban ellenzett kőolaj-, vagy földgázbányászatban pótolják kiesett bevételeiket.
“Van egy csomó hollywoodi gazdag ember, aki azt képzeli, hogy az állatok ugyanúgy gondolkodnak, mint az emberek, pedig ez nem igaz” – mondja az Igloolikban élő Zacharias Kunuk inuit filmrendező és fókavadász. A 43 éves Rudy Cardinal felfogása sem igen különbözik, ő jelenleg gondnokként dolgozik az inuviki Aurora Főiskolán. “Egy kis kunyhóban nőttem fel. Kutyafogattal utaztam, és hálóval, csapdákkal vadásztam. Szeretnék visszatérni a régi időkbe, de már nem lehet: az európai vérző szívek és a képmutató csoportok tönkretették az életmódunkat.” Rudy jelenleg kamionvezetést tanul, hogy a Mackenzie-folyó
völgyében tervezett földgázvezeték-beruházáson dolgozhasson.
Az ilyen vélemények, amelyek az elmúlt hetekben kaptak nagyobb nyilvánosságot, a környezetbarátokat is elgondolkodtatják, most már elismerik, hogy néhány túlbuzgó aktivista valóban túl messzire ment a bébifókák és prémes állatok védelme során. A hiúzokat, nyesteket, hódokat, rókákat és más prémes állatokat korábban csapdákkal fogták el, amelyekben az állatok kínok között pusztultak el, a kis fókákat pedig egyszerűen leütötték vagy lelőtték – ez ellen tiltakoztak az aktivisták. Az embertelen bánásmód és a fókák kereskedelmi célú legyilkolása elleni harcot sokan erkölcsi kötelességüknek érezték. Mára azonban úgy látszik, hogy ezek a kampányok a helyi őslakosságot ejtették csapdába.
“A szőrmekereskedelem összeomlása katasztrófát jelentett azoknak az embereknek, akik őrködnek környezetük fölött” – véli Elizabeth May, a Sierra Club Canada ügyvezető igazgatója, aki azt indítványozta, hogy a kanadai őslakosok által elejtett állatok prémjén ezentúl tüntessék fel a származási helyet, hogy a környezetre odafigyelő fogyasztók támogathassák fennmaradásukat. A szőrmeellenes kampány amúgy bővelkedett fordulatokban. A nyilvános tiltakozás hatására az Európai Gazdasági Közösség (az Európai Unió elődje) 1983-ban megtiltotta a fókabőr behozatalát, nyolc évvel később, 1991-ben az Európai Unió az állatokat lábcsapdával elejtő országokból származó szőrme importtilalmát is elrendelte. Az 1991-es törvény hatályba lépését kanadai, orosz és amerikai befolyás hatására ugyan évekig elhalasztották, a különböző állatok jogaiért küzdő szervezetek nyomására lassan megváltozott a közízlés. A szőrmebundában, szőrmestólában járó nőkre rossz szemmel néznek a környezetvédő beállítottságúak, akik bizonyára meglepetten hallanák, hogy erényességüknek bizony ára van.
A prémvadászok, akik korábban jelentették a környezetvédőknek, ha a fakitermelő vállalatok erdőket pusztítottak ki, vagy a kanadai katonaságnak, ha az alacsonyan szálló repülőgépek megzavarták a rénszarvascsordákat, ma már nincsenek abban a helyzetben, hogy felügyelői feladatokat lássanak el. A farkasok száma, amelyeket korábban csapdával fogtak el, hogy bőrük épen maradjon, a bivaly- és rénszarvascsordák rovására szaporodik. A száz éve még kihalófélben lévő hódok számának robbanásszerű növekedése, illetve “spontán” gátépítéseik a termőföldek elárasztásához vezetett. “Még mindig nem tudok napirendre térni afölött, amit velünk tettek” – kesereg Stephen Kakfwi, az Északnyugati Területek tartományi elnöke. “A Greenpeace- hez és más szervezetekhez is folyamodtunk, és elmondtuk nekik, hogy új munkát kell keresnünk, át kell térnünk a kőolaj- és gázkitermelésre és -bányászatra, ha ilyen keményen fellépnek az európai szőrmeimport ellen.” Kakfwi ellenezte a Mackenzie-folyón épülő földgázvezeték fejlesztését. Miután a szőrmekereskedelem összeomlott, az őslakosoknak nem volt más lehetőségük, mondja, mint szerződést kötni az olajtársaságokkal,
mert valamiből meg kellett élniük. A környezetvédők most attól tartanak, hogy a folyóvölgyben lévő földgáz hasznosítása veszélyezteti a grizzlymedvék, pézsmatulkok és rénszarvasok természetes élőhelyét. Az elszegényedett inuit települések Québec tartomány északi részén 2002-ben megállapodtak a kanadai kormánnyal a tengeri olajkitermelésről. A parti vizekben még mindig nyüzsögnek a fókák. Kilenc település nemrégiben népszavazáson döntött arról, hogy a tartományi kormány felhasználhat 300 négyzetkilométernyi hagyományos vadászterületet vízerőmű-építési célokra, cserébe az őslakosok jelentős összegű anyagi támogatást és nagyobb függetlenséget kapnak. A megegyezés leglelkesebb támogatói a prémvadászok voltak.
2003. február 16.
