Gondolatok a 2003. évi szombathelyi OT munkájához, a hazai környezeti nevelés 2003 kora tavaszi helyzetelemzése kapcsolatán
Jómagam 35 éve kezdtem foglalkozni környezeti neveléssel a természet-védelmi szemléletformálás szükségessége láttán a madárvédelem érdekében el-kezdett tevékenységem keretében.
Pontosan 31 éve szerveztem az első a természetvédelem érdekében tenni akarókat verbuváló táboromat és a következő évben 1973 –ben indítottam az első természet- és madárvédelmi tábort, amelyek manapság már behálózzák az egész országot. 1979 -ben már egész éves oktatóközponti tevékenység keretében erdei iskolai táborokat szerveztem Visegrádon a Mogyoróhegyen. 1988 tól ennek önálló épülete, 1994 –től pedig különálló, erre a célra épített iskolája is van.
1974 –ben az egyik első megálmodója voltam az MME –nek, 1981 –ben Szalay Marzsó Enikővel az Oktatóközponti Hálózatnak, 11 éve Vásárhelyi Tamással a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnek, 1995 –ben a KOKOSZ megalakítása gondolatának. 1996 –ban javasoltam az OEE főtitkárának Szikra Dezsőnek az Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály megalapítását.
Kezdetektől aktív résztvevője az OT –nak
Mindezt – nem kis büszkeséggel – azért vázoltam fel, hogy érezhető legyen, van rálátásom, áttekintési lehetőségem a múltra. Kétségtelen, hogy rengeteget tettünk és sokat haladtunk is előre a hazai természetvédelem, természet-harmonikus közgondolkodás jobbítása terén. Ennek ellenére az az érzésem, hogy nem tartunk ott ahol lennünk kellene, ahol ennyi akarat, befektetett munka után lehetnénk…! Kérdés, tehát az, hogy miért van ez így és lehet e ezen változ-tatni, lehet e hatékonyabbá tenni a tevékenységünket ? Avagy mik állnak ennek az útjában, van e arra lehetőségünk, lehet e ráhatásunk, hogy a negatívumokat kiküszöböljük ?
Számomra mára két dolog lett világossá : Egyrészről még mindig szétforgácsoltan, energia pazarlóan, sok-sok egyéni farkasként küzdünk, dolgozunk. Ez a legjobban tetten érhető a pályázati rendszerben, ahol ezt ki is használja a mindenkori hatalom, az oszd meg és uralkodj és a bürokrácia útvesztői fegyverét is ellenünk fordítva.
Más részről a politikusok és azok akaratának végrehajtó állami szervezete mind-végig és továbbra is mellébeszél, valamint valamelyest felhasználva, kihasznál-va minket elbeszél mellettünk.
Demokrácia építésünkben mi környezeti nevelők még nem jutottunk oda, hogy politikai erőt tudjunk felmutatni. A természet és környezetvédőket összesítő OT–k sem pótolják ezt. A politikát befolyásolandó ajánlásaik sem elég hatékonyak, a társadalom sem reagál intenzíven a felhívásainkra, politikát meghatá-rozó rétegei számára nem vagyunk elég „súlyosak” Ha nem akarunk, nem tudunk a politikai nyílt szintéren csatába szállni, akkor sokkal nagyobb összefogással, egységes stratégia mentén, konzekvens előrehaladással kell megpróbálnunk meghatározó, látható erőt, értéket felmutatnunk a társadalom és a politikusok számára. Különben marad az araszolva, sasszézva haladás, a pénznélküliség, marinett bábú szerep a politika, az államhivatalok színpadán. Mindez akkor, amikor a napnál is világosabb, hogy az emberiség jövője szempontjából nincs fontosabb, mint a fenntartható jövőt célzó nevelés. Az ország jövője szempontjából is stratégiai fontosságú a környezeti nevelési alapozottságú köznevelés, közoktatás.
Látnunk kell az elért eredményeinket, mi az amire építhetünk, ezt profeszszionálisan kommunikálni – ha úgy tetszik eladni -, közkinccsé tenni kell. Egy közösen megfogalmazott, elfogadott stratégia alapján ki kell harcolnunk a társadalmi megbecsülést, elismertséget. Erre alapozva pedig meg kell szereznünk az állami feladatokból ránk eső részre jutatható állami végrehajtási fedezetet is. Ez természetesen nem azonos mennyiségében és juttatási módszerében sem a KAC alamizsna osztogatásával. Az így megszerezhető „támogatások” nem alkalmasak tervszerű, ütemezett, belátható időben programozható feladatvégzésre. El kell fogadtatnunk az állami költségvetést megszavazó politikusokkal, a költségvetés felett rendelkező állami szervekkel a stratégiánkat és az annak a végrehajtására készített közép és rövidtávú terveinket. Ezek alapján szerződéses formában ki kell kényszerítenünk a feladatok végrehajtásához reálisan szükséges fedezetet. Ez megint csak politikai síkon, azaz a politikusokra zúdított társadalmi nyomással érhető el. A hivatalnokok önként sohasem fogják biztosítani ezt az összeget.
1988 óta van már egy stratégiai alapozású nemzeti környezeti nevelési alapvetésünk, ami 2002- ben megújult és remélhetőleg 2003 –ban közkinccsé is válik. A következő nagy feladat lenne ennek egy – ugyanígy konszenzuson alapuló -, ütemezéseket, feladat-megosztásokat, gazdasági számvetést is tartalmazó, valódi stratégiába foglalása. Ennek a megfelelő méretű reklámozására, társadalmi megismertetésére és elfogadtatásához kellene megnyerni a médiát, majd a tudomány, a szakterületek és a politikusok prominenseit. Így alátámasztva lehetne azután „csatába szállni” a Parlamentnél, a kormánynál. Ha így „országgal-világgal” el tudnánk fogadtatni az ügyet, akkor már talán végre „egy hajóban utaznánk” az érintettekkel, akiknek ez egyébként is a legfontosabb feladatuk kellene hogy legyen, csak egyedül, saját jó szántukból, megfelelő irányítás, ösztönzés hiányában nem tudják, vagy nem is akarják megvalósítani. Van egy NGO emlőkön nevelkedett, tő melletti környezeti nevelési gyakorlaton serdült vezetésű és személyzetű állami finanszírozású Környezeti Nevelési Programiroda, amely pillanatnyilag erős „túloldali determináltságban” leledzik. Ekkor Ők is, újra egy fedélzetre kerülnének velünk, s így valószínűleg alkalmasak lesznek a nagy program koordinálására, leszervezésére és nem „csak” – jó esetben – saját kútfőjük szerinti feladatokat, rosszabb esetben a mindenkori politikai akarat kapkodó, ad-hock jellegű kiszolgálását – ami alkalmanként szolgálhatja a jó és közös ügyet is – végeznék.
Erre az összefogásra, egy irányba húzásra, közös akaratra, elszántságra a szűkös szellemi és anyagi lehetőségek koncentrálása véget is feltétlen szükség volna. Gondoljunk csak arra, hogy hány briliáns „szellemiséget kapott” a társadalmi szervektől az állami természetvédelem, oktatás. Vagy arra, hogy a hazai természetvédelem, természetismereti nevelés meghatározó, anyagiakkal legjobban alátámasztott nemzeti parkjaival mennyire dolgozunk össze – ennek a hiánya még akkor is óriási veszteség, ha a magyar természetvédelmi költségvetés ilyen égbekiálltóan alultervezett és ahogy hallható újra csökkenő tendenciájú.
Amíg ezt az ideálisnak mondható helyzetet el nem érjük, addig is azt hiszem szükség lenne egy saját, a társadalmi szervezetek környezeti nevelési munkáját koordináló, a közösen elhatározott feladatokat szervező, az elért eredményeket bemutató, propagáló és a PR feladatokat is ellátó irodára.
Úgy gondolom, hogy a 2003. évi OT Környezeti-nevelési Szekciójának –e program elindítása egy „testhez álló”, korszakalkotó feladata lehetne. Kérem a tisztelt kollégákat, a szekció vezetőjét, hogy felterjesztésemet megfontolni és felkarolni szíveskedjenek.
Egyben jelzem, hogy a vezetésem alatt álló KOKOSZ e munkához felsorakozna, abból– amennyiben a közösség is kívánja – oroszlán részt vállalna. Tudatom továbbá, hogy az OT munkájában – egészségi állapotom miatt – végig részt venni nem tudok, de több szövetségi ügyvivő testületi tag – élen a szekció vezetővel aki a KOKOSZ képviselője is egyben -dolgozik majd az OT sikeréért.
Köszönöm megtisztelő figyelmeteket, türelmeteket, a hozzászólási lehetőséget.
Szentendrey Géza
a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége elnöke
Körmend,2003. márciusa
