A rovat kizárólagos támogatója

A környezetvédelmi miniszter és a mozgalom képviselői február 20-i, pénteki találkozóján a két fél úgy döntött, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Célelőirányzat tárgyában felmerült vitás szakmai kérdéseket a felek tárgyalásokon próbálják rendezni.

Péntek délután a környezetvédő mozgalom képviseletében Horváth Zsolt (MME), Lukács András (Levegő Munkacsoport), Sallai R. Benedek (Nimfea) és Farkas István (MTvSz), a minisztérium részéről Haraszthy László, Rakics Róbert, Tátrai Miklós helyettes államtitkárok és Tóth Miklós kabinetfőnök vett részt az egyeztetésen.

A kormányzati képviselők 9 fős munkabizottságokat javasoltak, amelyek közül a fejlesztési bizottságokban 2-3, a társadalmi célú bizottságban 4 zöld képviselő vehet részt. A civil érdekképviseleti személyek elfogadták ezt a megoldást. Megegyeztek, hogy a Kövice rendeletet, utasítás és a pályázati felhívás tervezeteit a civilek február 23-án megkapják.

Az Interneten is ismertetett pályázati anyagokból a fejlesztési pályázatok céljait a civilek a módosításokkal tudomásul vették, a partnerség (társadalmi célú keret) pontról sem, céljaiban sem kereteiben nem sikerült megegyezni, a tervezetet a megjelent civil képviselők elfogadni nem tudták.

Többek között a civil szervezetek programjai támogatását szolgáló keret nagysága tekintetében is szükségesek további egyeztetések. A minisztérium ajánlata szerint 2004-ben döntést lehet hozni 350 mFt-ról (200 mFt idei és 150 mFt 2004-es keretből), és 50 mFt-ot ajánlanak egy külön – közös prioritások alapján szervezett – civil szemléletformáló kampányra. Ebből egy, 200 mFt-os pénzkeret elosztásának formáját a civilek maguk határozhatják meg (állami feladatátvállalás megállapodás vagy pályázat).
Ezzel szemben a környezet- és természetvédő civil szervezetek képviselői határozottan kérik, hogy a múlt évi kötelezettségvállalások fölött, az idén 500 millió forintról szülessen döntés.

A felek megállapodtak arról, hogy a jövő évi Kövice szabályozásról koncepcionális szakaszban, megfelelő időben történik egyeztetés, úgy hogy az érdemi változtatásokra még lehetőség legyen.

A felek február 24-én, kedden délután találkoznak a következő tárgyalási fordulóra.

2004.02.23.
Kapcsolódó cikkünk:4 nap véleményezésre – zöld kritika a környezetvédelmi tárcának>>>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás