A rovat kizárólagos támogatója

Az éghajlatváltozás nemcsak Észak-, hanem Közép-Európában is növelheti a szélsőséges időjárási jelenségek kockázatát, hatásai következményeinek előrejelzése az eddigieknél is alaposabb tudományos elemző munkát igényel.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szolgálat a különböző megszorítások, elvonások miatt az idén hozzávetőleg 2,4 milliárd forintból gazdálkodhat, ami 300 millió forinttal kevesebb a 2004-es évinél. Ezért – pénzügyi megfontolásból – most újabb két helyen, Kékestetőn és Farkasfán automata időjárásjelzésre kell áttérni, holott a teljes képhez – mint például a felhők észleléséhez – elengedhetetlen lenne az emberi megfigyelés is – mondta Mersich Iván elnök.
A pontos időjárás-előrejelzésnek a mindennapi életben milliárdos nagyságrendű kihatása van, elég csak a fűtéshez használt gáz importjánál az áralkura, vagy a balatoni víz utánpótlásának beindítása körüli kérdésekre gondolni. A tudományos munka elmélyítésére, az éghajlatváltozás következményeinek prognosztizálására is szükség lenne.

A meteorológusok többsége szerte a világon egyetért abban, hogy a körülbelül tízezer éve a bolygónkon kialakult, úgynevezett klímaoptimum – az időjárás menete – kizökkent a megszokott kerékvágásból, bár kilengések eddig is előfordultak. Így például a XI., XIII. században felmelegedést észlelhettek őseink, amíg a XVI., XVII. században a szokásosnál hidegebb idők jártak. Manapság vélhetően a felmelegedés gyorsulásához a környezeti károsítások is hozzájárulnak, s ezek a tényezők a szélsőséges jelenségek előidézésénél is szerepet játszhatnak – hangsúlyozta Mersich Iván. A várható változások tudományos elemzése azért is elengedhetetlen, mert a jelenlegi klímaoptimumra épültek fel a különböző társadalmak, így az időjárást veszi figyelembe az utcák csatornáinak vízáteresztő keresztmetszete, a lakások szigetelése, a munkarend – és mindezek korrekciója súlyos megterhelést jelenthet a gazdaságnak.
A változásra jó előre fel kell készülni.
A felkészülés része például a növénytermesztésnél olyan új szárazságtűrő fajták kinemesítése is, amelyeket az elsivatagosodó Alföldön lehet majd jó eredménnyel terjeszteni a következő évtizedekben. A Kárpát-medence geopolitikailag előnytelen helyzetben van Európa térképén, ám meteorológiai szempontból ma még előnyös ez a régió, a katasztrófák egyelőre elkerülték. De vészhelyzet esetére a prognózisok készítéséről mégsem lehet lemondani. Éppen ezért a szolgálat most kéréssel fordult a Magyar Tudományos Akadémia meteorológiai tudományos bizottságához, hívja fel a politikusok figyelmét az éghajlatváltozással kapcsolatos kutatások jelentőségére, hogy döntéseik meghozatalánál az a jelenleginél nagyobb hangsúlyt kaphasson – húzta alá Mersich Iván.

Kapcsolódó anyagok:

Bizonytalanság a felmelegedés mértékének megítélésében

Félgőzzel üzemel a kékestetői meteorológiai állomás

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás