A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/ MTI

Hollandiát, Belgiumot, Luxemburgot és Finnországot az Európai Bíróság elé idézte, Írország, Svédország és Dánia ellen pedig szabálysértési eljárást indított az Európai Bizottság környezetvédelmi EU-szabályok megsértése miatt.

Az Európai Unió végrehajtó testülete Brüsszelben jelezte: az említett tagállamok vagy nem iktattak törvénykezésükbe időben bizonyos uniós előírásokat, vagy nem megfelelőképpen tették azt. A jogi lépések célja, hogy elérjék, ezek a országok mielőbb hagyjanak fel a szabályszegéssel, és ezáltal uniós szintűre javítsák környezetük védelmét.
Hollandia például három esetben, az ipari szennyezőanyagok kibocsátásáról, a vízvédelemről és a hulladékok tárolásáról szóló szabályok esetében sem vette át teljes egészében az uniós előírásokat, és nem változtatott ezen a helyzeten tavaly nyár óta sem, amikor a bizottság utolsó figyelmeztetést intézett az országhoz. A brüsszeli bizottság azért tartja mindezt különösen súlyosnak, mert így a holland kormány “nem adja meg polgárainak azt a magas szintű védelmet az emberek előidézte környezetvédelmi kockázatok ellen, amelyekkel minden EU-tagállam egyetértett”.
Belgiumnak és Luxemburgnak azért kell az utóbbi államban székelő uniós bíróság előtt megjelenniük, mert szintén többszöri figyelmeztetés ellenére sem alkalmazzák teljes egészében az uniós vízvédelmi előírások mindegyikét. Belgium emellett elmaradt a szennyezőanyagok kibocsátásának cseréjére, a benzin- és dízelüzemanyagok minőségére, illetve az ózonréteget csökkentő anyagok kibocsátására vonatkozó egyes szabályok alkalmazásával is.
Írországot nyolc különböző szabály megszegéséért vonja felelősségre az uniós egyezmények betartatásával is megbízott brüsszeli testület, de ezekért egyelőre még nem perelte be a bíróságnál, csak a hiányosságok mielőbbi kiküszöbölésére szólította. Írország egyebek között a mezőgazdasági tevékenységből eredő vízszennyezéssel, az öntözés lakosságra tett kedvezőtlen hatásaival kapcsolatos szabályokat szegi meg, emellett nem tesz elegendő erőfeszítéseket egy fontos természetvédelmi terület megőrzésére és a légszennyezés csökkentésére sem.
Finnországot azért idézte az Európai Bíróság elé a bizottság, mert a máshol védett farkasok esetében korlátozás nélkül ad ki vadászengedélyeket.
Svédországhoz a kormoránok és a varjak vadászásának engedélyezése miatt intézett utolsó figyelmeztetést Brüsszel.
Dániát is bírósági eljárás fenyegeti abban az esetben, ha a mostani utolsó figyelmeztetés nyomán nem tesz lépéseket a baromfi- és sertéstenyészetek szennyezése ellen kidolgozott uniós szabályok betartatására.

Kapcsolódó anyagok:

Gall időkérés öt környezetvédelmi területen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás