Természetvédő biológusok és ökológusok rég kihalt állatfajok ma élő rokonai számára hoznának létre egy több ezer hektáros parkot, ahol az állatok szabadon kószálhatnak – csakúgy, mint a pleisztocénben.
A Nature című folyóiratban megjelent kommentárt 13 neves ökológus és biológus jegyzi. Beszámolnak arról, hogy i.e. 50000 és i.e. 10000 között az USA területéről az addig élő 150 nagyemlős fajból 97 faj eltűnt. Bár az időjárási viszonyok is szerepet játszhattak ebben, a szerzők szerint az ember kőfegyvereivel szintén nagyban hozzájárult e fajok kihalásához. Ily módon tűnhettek el például a masztodonok, mamutok, egyes oroszlán- és gepárdfajok vagy a camelopok (a tevével rokonságban álló fajok). A szakemberek azt javasolják, hogy – bár ezek az állatfajok már nem hozhatók vissza – Afrikában és Ázsiában élő közeli rokonaikból létre lehetne hozni egy „Pleisztocén parkot”, ahol az állatok több ezer hektáron szabadon kóborolhatnak, csakúgy, mint 13000 évvel ezelőtt.
Helyszínként az észak-amerikai Nagy Síkságot javasolják, ahol kevés ember él, és bőséggel áll táplálék rendelkezésre. A tervek szerint ötven éve alatt fokozatosan népesítenék be a területet először lovakkal, szamarakkal és tevékkel, majd elefántokkal és végül nagymacskákkal. Az ötlet nem aratott egyértelmű lelkesedést, más biológusok máris támadást indítottak az elképzelés ellen. Ők úgy vélik, a pleisztocén korabeli ökoszisztéma semmiképp nem állítható vissza, és az efféle „helyettesítgetésnek” nincs sok értelme. A régen kihalt fajok ma élő rokonai helyett inkább a még élő, de veszélyeztetett farkas- és medvefajokkal kellene szerintük foglalkozni az USA-ban. A Nagy Síkság környékén élő farmerek és más lakók sem rajonganak az ötletért.
