A rovat kizárólagos támogatója

Veres János
Pénzügyminisztérium
Miniszter

Tisztelt Pénzügyminiszter Úr!

Az Oroszországhoz tartozó Szahalin szigetén a Shell vezette Szahalin Energia konzorcium 4000 milliárd forintos beruházással kőolaj- és földgázkitermelési beruházást hajt végre. A megvalósításhoz igénybe kívánják venni az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hitelét is, melyben Magyarország is tulajdonos. Alulírott környezet- és természetvédő civil szervezetek kérik a magyar kormányt és a pénzügyminisztériumot, hogy ne adja hozzájárulását ehhez a hitelhez.

A beruházás a helyi lakosság körében és az egész világon óriási tiltakozásokat váltott ki. Az olajfúrótornyok kihalással fenyegetik a világon összesen még élő száz nyugat-csendes-óceáni szürke bálnát, mert azok a táplálkozási területük közvetlen közelében épülnek. A Szahalin szigetén áthaladó 800 km hosszú olajvezeték, miközben a sziget folyóin halad át elszennyezi azokat. A beruházással érintett terület közelében, mind a tengerben, mind a sziget élővizeiben a halállomány drasztikus csökkenését észlelték. Ez környezeti és szociális szempontból is káros, mert a lakosság fő megélhetési forrása, a halászat válik így lehetetlenné. A szélsőséges időjárási körülmények és a földrengésveszélyes terület ellenére sem készített a beruházó ezt figyelembe vevő, megfelelő olajszennyezés elleni tervet. Az EBRD egy év eleji nyilatkozatában beismerte, hogy a beruházás támogatása jelenlegi állapotában, a saját környezetvédelmi és szociális szabályozásának megsértését is jelentené.

Már a beruházás tervezése során bevonták az EBRD szakértőit, de ők sem tudták a nemzetközi jó gyakorlatnak megfelelővé tenni azt. Így az sem várható, hogy a bank a hitel jóváhagyása után megfelelően tudná érvényesíteni a helyi lakosság érdekeit és a környezeti szempontokat.

Hazánk önállóan és nemzetközi intézményeken keresztül egyre nagyobb összegeket juttat a fejlődő országoknak. Ezzel együtt felelőssége is egyre nagyobb. Meggyőződésünk, hogy az adófizetők pénzét kizárólag megfelelően megalapozott, környezetileg és szociálisan pozitív fejlesztésekre szabad költeni. Az energiaipar területén a klímaváltozás legfőbb elidézője, a fosszilis energiahordozók és a multinacionális olajvállalatok helyett a megújuló energiaforrások és a helyi fejlesztések támogatása lenne a kormányok feladata.

A fentieket alátámasztó tanulmányokat és információkat már eljuttattuk Önnek. Ezek alapján kérjük a magyar kormányt, ne járuljon hozzá, hogy egy ilyen súlyos veszélyekkel és ellentmondásokkal terhelt beruházás közintézménytől támogatást kapjon. A kormány döntéséről kérjük haladéktalanul tájékoztasson bennünket és hozza azt nyilvánosságra.

Tisztelettel,

Budapest, 2006. február 10.

dr. Farkas István
ügyvezető elnök

Aláíró szervezetek:

Balmazújvárosi Környezetvédelmi Csoport
Beklen Alapítvány
Biokultúra Közép-Magyarországi Egyesület
BOCS Alapítvány
Börzsönyvidék Alapítvány
Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Csermely Környezetvédelmi Egyesület
Dél-Nyírség Bihari Tájvédelmi Egyesület
Diószegi Sámuel Oktatóközpont
Dráva Szövetség
Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület
E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Energia Klub
Észak-magyarországi Biokultúra Egyesületet
Galga Környezetvédelmi Egyesület
Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör
Hatvani Környezetvédő Egyesület
Herman Ottó Környezetvédelmi Oktató Központ
Herman Ottó Természetvédő Kör
Holocén Természetvédelmi Egyesület
Hulladék Munkaszövetség
Inspi-Ráció Egyesület
Környezeti Nevelési Egyesület
Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata
Környezetünkért – Erdei Iskola Alapítvány
Lanius Természetvédelmi Egyesület
Levegő Munkacsoport
Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
Magyar Természetvédők Szövetsége
Messzelátó Természetvédelemi Egyesület
MODINA Európai Szociális Háló Egyesület
Nimfea Természetvédelmi Egyesület
Ormánság Alapítvány
Ökorégió Egyesület
Ökoszolgálat Alapítvány
Pécsi Zöld Kör
Püspökladányi Természetvédő Csoport
Rügyecskék Alapítvány
Somogy Természeti Öröksége Közalapítvány
Szélkiáltó Természetvédő Egyesület
Szerkő Környezeti Nevelési Egyesület
Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért
Teleki Sándor Oktatóközpont
Természet és Környezetvédők Solti Egyesülete
Tisza Klub
Védegylet
Zöld Akció Egyesület
Zöld Kapcsolat Egyesület
Zöldgömb Sport Klub
ZÖLDSZEM Egyesület

Ezúton küldöm a Magyar Természetvédők Szövetsége sajtóközleményét.
Üdvözlettel:
Benedikt Ildikó
kommunikációs munkatárs

Sajtóközlemény

Támogatja-e a magyar kormány az olajfüggőség fenntartását?
51 civil szervezet levele Veres János pénzügyminiszterhez

Budapest, 2006. február 10. – Ötvenegy civil szervezet levélben
felszólította Veres János pénzügyminisztert, hogy a magyar kormány ne
támogassa a Shell Távol-Keleten megvalósuló kőolaj- és
földgázkitermelési beruházását. A vállalat az Európai Újjáépítési és
Fejlesztési Banktól (EBRD) kíván hitelt felvenni, melynek döntéshozó
testületében a magyar kormány is részt vesz. A Szahalin szigetén
megvalósuló beruházás számos szociális és természetvédelmi problémát
okoz, többek között kihalással fenyegeti a nyugat-csendes-óceáni szürke
bálnát.

A beruházás a helyi lakosság körében és az egész világon óriási tiltakozásokat váltott ki. Az olajfúrótornyok kihalással fenyegetik a világon összesen még élő száz nyugat-csendes-óceáni szürke bálnát, mert azok a táplálkozási területük közvetlen közelében épülnek. A Szahalin szigetén áthaladó 800 km hosszú olajvezeték, miközben a sziget folyóin halad át elszennyezi azokat. A beruházással érintett terület közelében, mind a tengerben, mind a sziget élővizeiben a halállomány drasztikus csökkenését észlelték. Ez környezeti és szociális szempontból is káros, mert a lakosság fő megélhetési forrása, a halászat válik így lehetetlenné. A szélsőséges időjárási körülmények és a földrengésveszélyes terület ellenére sem készített a beruházó ezt figyelembe vevő, megfelelő olajszennyezés elleni tervet.

Az EBRD januári nyilatkozatában beismerte, hogy a beruházás támogatása jelenlegi állapotában, a saját környezetvédelmi és szociális szabályozásának megsértését jelentené. Sajnos az EBRD ennek ellenére tavaly év végén a beruházást „konzultációra alkalmasnak” nyilvánította és januárban 120 napos konzultációt kezdett, melynek végén fog dönteni a hitelről a magyar kormány véleményének figyelembe vételével is.

Éger Ákos a Magyar Természetvédők Szövetsége és a KKE Bankfigyelő
Hálózat munkatársa elmondta: „A köztulajdonban álló pénzintézeteknek nem
az olajfüggőségünk fenntartásához kellene hozzájárulnia, hanem megújuló
energiaforrások és helyi fejlesztések támogatásával a klímaváltozás
megelőzése lenne a feladatuk.”

Az EBRD eddig sem tudta biztosítani – miközben szakértői ellenőrizték a
beruházást -, hogy az orosz és a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően
valósuljon az meg és a szociális és természetvédelmi szempontokat
figyelembe vegyék. Ezért sem indokolt a bank hitele és így további
részvétele a beruházásban, miközben a Royal Dutch Shell a tavalyi évben
22,94 milliárd dolláros rekordprofitot ért el.

További információ:

Éger Ákos, Magyar Természetvédők Szövetsége

tel.:1/216-7297, mobil: 20/9946-577,

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás