A rovat kizárólagos támogatója

Az emberiség kapzsi és önző életmódjával felgyorsította a természetes kiválasztódás folyamatát. Oly mértékben beavatkozott a természetbe, hogy ma inkább kihalásról beszélnek, mintsem változatosságról. A veszélyeztetett állatok és növények megmentésére eközben akcióprogramok indulnak.

Bár manapság is fedeznek fel új fajokat, alfajokat és ezek változatait, de lényegesen kevesebb a nóvum, mint évszázadokkal ezelőtt, amikor még kiterjedt, érintetlen pusztákat, erdőségeket találtak a kutatók. Ráadásul nem csak az újdonság kevesebb: a városok terjeszkedésével, a környezetszennyezéssel szűkültek az élőhelyek is. Jóval több faj pusztul ki, mint ahányat felfedeznek, ugyanis az eddig ismeretlen fajok egy része még azelőtt kihalt, hogy tudomást szerezhettünk volna a létezésükről. Bolygónk biológiai sokfélesége tehát veszélyben van. Megőrzése alapvető érdek: a táplálkozási hálózatok és más ökológiai rendszerek csak akkor stabilak, ha összetett, változatos az élővilág. Nem tudhatjuk ugyanis, milyen genetikai kincsé válhat egy faj a jövőben. A növények között találhatunk gyógyhatásúakat, termeszthetjük őket, mint a kultúrnövényeket, egyes vadon élő állatokban pedig leendő háziállatot vagy táplálékot fedezhetünk fel.

A védelemre világszerte intézkedések, konvenciók és szerződések születtek. A ramsari egyezmény a vadvizek mint a vízimadarak élőhelyének védelmére született a hetvenes évek elején. Rio de Janeiróban 1992-ben elfogadtak egy megállapodást, amely a fajgazdagság megőrzésére hivatott, ezt azóta 187 állam és az Európai Unió írta alá, így a legnagyobb nemzetközi összefogásnak számít. Később pedig az unió élőhelyvédelmi és madárvédelmi előírásai szabtak irányt. A közösség nemzetközi fórumokon vállalta, hogy 2010-ig megállítja a kontinens biodiverzitásának csökkenését. Számos jel mutat azonban arra, hogy négy évvel a határidő előtt továbbra is romlik a természet állapota. Napjainkban vezették be a Natura, 2000 elnevezésű uniós természetvédelmi kategóriát a sérülékeny élőhelyek megjelölésére, hogy fenntartsák a fajok életterét.
Szabályozásból tehát bőven akad, amit azonban betartanak és meg lehet valósítani belőle, kevés ahhoz, hogy megóvjuk a genetikai értékeket. Hiába létezik ugyanis a CITES néven ismert, a veszélyeztetett növény- és állatfajok kereskedelmét korlátozó 1973-ban megkötött washingtoni egyezmény, és mindhiába a természetvédők igyekezete, ha a felelőtlen, lelkiismeretlen turista elefántagyarból készült szuvenírt akar. A figyelmeztetések ellenére még mindig sokan vannak, akik százezreket, milliókat képesek kiadni egy elefántlábból készült esernyőtartóra, ezzel pedig fenntartják az illegális öldöklést. Ha ezt nem büntetik, akkor a megállapodások nem sokat érnek – érvelnek a zöldek. A határátkelőkön még mindig nem elég hatékony az ellenőrzés, mert keleti szomszédaink kilőtt védettmadár-szállítmányainak csak egy része akad horogra. Az elmaradottabb térségekben még legálisan, ezrével lövik a védett énekesmadarakat, az olasz ínyencséget.

Takács-Sánta András, az ELTE humánökológusa elmondta, hogy a fajkihalás természetes folyamat: a földön valaha élt növények, állatok döntő többsége ma már nem létezik. Csakhogy az emberi tevékenységek hatására felgyorsult, és a következő évtizedekben valószínűleg még erősebben érvényesül a visszafordíthatatlan pusztulás, a fajok feltámasztása pedig legfeljebb a mesékben – mint a Jurassic Park – lehetséges.
Sokan próbálták modellezni a jövőt. Egyes tudósok szerint percenként 17 faj hal ki a földön. Más természetvédők szerint azonban számmal nem lehet kifejezni a biológiai sokféleséget. Mivel mérni nem lehet, csak találgatják, milyen mértékű szegényedéshez járul hozzá az ember. Merthogy mindig voltak olyan rövidebb életű fajok, amelyek nem tudtak alkalmazkodni a megváltozott környezethez, a táplálékhiányhoz, az erős konkurenciához vagy éppen a ragadozókhoz. Persze az evolúció során mindig kialakulnak új rendszertani csoportok, de ez valószínűleg eddig egyensúlyban volt a kihalással. Egy ENSZ-megbízás alapján készült 2004-es tanulmány szerint 2050-ig mintegy egymillió faj pusztulhat ki, ennek fő oka pedig a globális éghajlatváltozás.

Egy másik nemzetközi felmérés szerint a hüllők és kétéltűek 20 százaléka, a madarak 11, az emlősök 25 százaléka veszélyeztetett, vagy a kipusztulás szélén áll. A Birdlife International madárvédelmi szervezet úgy véli, főleg az őshonos, kis területen élő madárfajokat fenyegeti a kihalás. Azok a legsérülékenyebbek, hiszen táplálék és élőhely tekintetében speciális feltételeket igényelnek.
Napjainkban még mindig nem kap elég nyilvánosságot az eddig ismeretlen élőlények felfedezése. A legfrissebb szenzációs esemény a napokban történt, ennek híre még hazánkba is eljutott. Nemzetközi kutatócsoport elveszett paradicsomot talált az indonéziai dzsungelben: mintegy 20 békafajt, négy pillangófajt és legalább öt pálmafajt figyeltek meg, de leírtak egy mézevő madarat és egy olyan kúszókengurut is, amelyet kihaltnak hittek. A Kelet-Indonézia Pápua régiójában végzett vizsgálatok mintegy egymillió hektárnyi erdőséget ölelnek fel, ahol embernek nyomát sem találták. Az állatok nem féltek az embertől, hagyták, hogy megfogják, táborba vigyék, majd zoológusok tanulmányozzák őket.

A Kárpát-medence – ha nem is olyan gazdag, mint az esőerdők – egyedülálló élővilággal rendelkezik. A földtörténet során számos jégkorszakot élt meg a növény- és állatvilág, de a hideg és meleg váltakozásakor mindig volt olyan menedék, ahová vissza lehetett húzódni. Felmelegedéskor a túlélést segítette egy hidegebb, párás völgy vagy láp, lehűléskor egy száraz, meleg déli hegyoldal. Így sok faj vészelte át a hosszabb klímaváltozást is. A hagymaburok nevű orchidea például csak a Velencei-tó és a ráckevei Duna-ág lápjának hidegebb zugaiban maradt fenn. Hazánk telis-tele van ilyen érdekes jégkorszaki maradványfajjal, úgynevezett reliktummal, sőt olyanok is akadnak szép számmal, amelyek kizárólag nálunk fordulnak elő, sehol máshol a világon. Ezek az őshonos fajok, amelyekre különösen oda kell figyelnünk, mert ha eltűnnek, nemcsak mi, hanem az egész világ szegényebb lesz nélkülük. Az erdélyi hérics nevével ellentétben csak a Körös–Maros Nemzeti Parkban, Csorvás mellett él egyhektárnyi termőhelyen. A cselling páfrány pedig kizárólag a Balaton-felvidéki Szentgyörgy-hegy napsütötte szikláin található meg.
Jelenleg a hazai gerinces fauna elismerten legveszélyeztetettebb alfaja egy mérges kígyó: a rákosi vipera. Teljes állományát 500 példánynál is kevesebbre becsülik, csak a Hanságban és a Kiskunságban fordul elő.
A történelmi időkben mitikus szerepet tulajdonítottak egyes állat- és növényfajoknak. Majd a későbbi korokban az erdő- és a vadászati törvény rendelkezései, amelyek elsősorban az uradalmak vagyonának védelmét szolgálták, ha nem is szándékosan, de óvták a természeti értékeket, a tájat, a flórát és a faunát is. Az 1883. évi vadászati törvényt pedig, amely az énekesmadarak és a Kárpátokban élő zerge vadászatát tiltotta, nem titkoltan azzal a szándékkal alkották, hogy gyarapítsák a később levadászható állományt. A vadászati és halászati tilalmi idők bevezetése tehát azt a célt szolgálta, hogy a következő évi szaporulat megmaradhasson, azaz a jövőben is legyen vadhús az asztalon. Mivel a ragadozó madarak gyérítették a dúvadat, ezért hadjáratot indítottak ellenük. Később elkészítették a gazdasági szempontból hasznos és káros madarak jegyzékét. Eszerint hasznosak azok, amelyek segítik a termelést, az azt akadályozók pedig károsak. Ám ez csak nézőpont kérdése. 1906-tól már rendelet tartalmazta a védett madár- és emlősfajok listáját, ezzel az addigi leghatékonyabb és legteljesebb természetvédelmi szabályozás lépett életbe. Ekkortól ünnepeljük minden május 10-én a madarak és fák napját. A kor uralkodó elve ma is igaz: valamennyi fajt az eredeti környezetében kell megőrizni.

Mégis a gazdasági érdekek élveztek elsőbbséget, ebben az időben mintegy 37 ezer négyzet-kilométernyi területet csapoltak le és ármentesítettek folyószabályozással, és 3,5 millió hektár földet tettek művelhetővé a mezőgazdaság számára. A folyamat napjainkban is tart, ma azonban nem az agrárium, hanem a települések, a közúthálózat és az ipar, kereskedelem térnyerése számolja fel az élőhelyeket.

Hazánkban szinte az összes énekesmadár, csaknem 275 faj védett, ebből 79 fokozottan védett. Legtöbbjük nemzetközi konvenciók, a berni, bonni és a már említett CITES hatálya alatt nemzetközi oltalmat is élvez. A legendás turul, mai nevén kerecsensólyom, legnagyobb testű röpképes madarunk, a túzok, fejedelmi ragadozónk, a parlagi sas, illetve ritka erdei fészkelőnk, a fekete gólya a terjeszkedő városok, az erdőirtások, az intenzív mezőgazdaság és a környezetszennyezés áldozata. A fajok kihalásában ugyanis általában nem közvetlenül a puskacső a vétkes; ma elsősorban az élőhelyek felszámolása, a pusztagyepek, erdősávok, tocsogók, árterek, kis vízfolyások beszántása vagy a lecsapolás tehet a kipusztulásról.

A veszélyeztetett fajok megmentésére néhány éve, évtizede programokat hoztak létre, amelyeket hazai vagy uniós támogatásból finanszíroznak, a terepmunkában pedig sok természetszerető önkéntes segít a szakembereknek. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a WWF Magyarország nemzetközi természetvédelmi szervezet többek között a veszélyeztetett madarak, a rákosi vipera, az eurázsiai hód, illetve a mocsári teknős védelmével foglalkozik. Számos olyan faj van, amely kedvezőtlen helyzete miatt csak aktív beavatkozás révén maradhat fenn, a pénzhiány azonban korlátozza a lehetőségeket.

Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok – tartja a régi, nem túl előrelátó mondás. Nagy termete miatt sokan vadászták a túzokot, de a populáció harmadára csökkenéséért elsősorban az intenzív növénytermesztés és a füves területek feldarabolása a felelős – magyarázta Bankovics András, a Life Nature túzokvédelmi program vezetője. A világszerte veszélyeztetett, fokozottan védett madár természetvédelmi értéke egymillió forint. Egykor a Kárpát-medence kiterjedt füves pusztáin élt, ma csupán a Felső-Kiskunság szikes pusztái, a hevesi sík, a borsodi mezőség, a Fertő–Hanság, Bihar és a Hortobágy egyes részein található. A sebesült és visszatelepítésre váró befogott madarakat és a keltetett fiókákat egy dévaványai túzokos kertben nevelik négyszáz hektáron. Másfél éve indult az a program, amellyel 2008-ig tíz százalékkal gyarapíthatják Közép-Európa legkiterjedtebb, mintegy ezerháromszáz egyedes túzokállományát. Az egymilliárd forintos támogatás egyik felét a zöldtárca, másikat az unió állja. A pályázat nyertese, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága ebből olyan földeket vásárol, amelyeket ezentúl túzokvédelmi területekként kezelnek. Kilenc mintaterületen eddig csaknem 1400 hektár földet vásároltak fel a gazdáktól, akikkel az ornitológus szakemberek folyamatosan kapcsolatban állnak. Az állami tulajdonba került földeket részben helyi gazdák művelik, akik gyeptelepítéssel, repce és lucerna vetésével ideális dürgő, fészkelő és telelő területet alakítanak ki, hogy a nagy testű madarakat maradásra bírják. Kedvezőtlen téli időjárás, hosszú fagyok és táplálékszegény időszak esetén ugyanis a Balkán felé veszik útjukat. Ez a tél kedvezett nekik, kevés volt a hótakaró élőhelyeiken. A február közepén végzett egyidejű szinkronszámlálások szerint mintegy 1353 egyed telel itthon – áll a Magyar Túzokvédelmi Munkacsoport összefoglalójában.
A többi érintett nemzeti park is segíti a szakmai munkát, az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató Rt. pedig a régióban a madarakra veszélyes légkábelt földkábelre cseréli. Halmos Gergő, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) természetvédelmi igazgatója szerint azonban nem elég a földek birtoklása és felügyelete. A gazdák figyelmét fel kell hívni arra, hogy ha túzokfészket találnak, jelentsék a túzokvédelmi szakembereknek, és kaszáláskor hagyjanak védő zónát a költőhely körül. A földművelőket pedig segíteni kell az agrárkörnyezet-gazdálkodási programokkal és megfelelő támogatással.

Januárban harmadik alkalommal számolta össze az MME a nemzeti parkokkal és más civil szervezetekkel együtt a hazánkban telelő sasokat. A „sasszinkronnak” nevezett állapotfelmérést 91 helyszínen végezték. Rétisasból találták a legtöbbet, csaknem 267 példányt, de szép számban láttak parlagi sast, mintegy 75 egyedet, valamint békászósast, és a ritkaságnak számító szirti- és fekete sas néhány példányát is megfigyelték. Magyarországon akár ezer réti- és parlagi sas is töltheti a telet, amivel hazánk az egyik legjelentősebb sas-telelőterületnek számít Európában – áll a szervezet közleményében. A puszták és vizes élőhelyek táplálékban, főleg ürgében, pocokban és kis emlősökben gazdag és viszonylag biztonságos telelő helynek számítanak, a madarászok pedig etetéssel is segítik az áttelelést. Biztató jel, hogy évről évre egyre több Szlovákiából, Skandináviából, a Baltikumból és keletről érkező sas tölti itt a telet, nálunk ugyanis jobban biztosítható a növekvő állományok védelme. Tőlünk délebbre még mindig rendszeresen előfordul a sasok lelövése, megmérgezése. A nálunk költő saspárok száma azonban jóval kevesebb. Az elkötelezett madarászok tavasszal kellő távolságból figyelik a fészkeket, és állandó váltásban őrzik őket a fészektolvajok ellen. A ritka ragadozók tojása ugyanis keresett cikk a feketepiacon. A hazánkban rendszeresen előforduló mind a hat sasfaj több mint fél évszázada fokozottan védett. A parlagi, a réti- és a békászósasok eszmei értéke eléri a legmagasabb egymillió forintot, a szirti-, a fekete és a törpesasoké az ötszázezer forintos kategóriába tartozik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás