A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: MTVSZ

Az MTVSZ Elnöksége értékelve a kormányprogram környezetvédelmi célkitűzéseit, valamint a környezet-és természetvédelem intézményrendszerében a napokban zajló leépítéseket és átszervezéseket úgy látja, hogy a környezet-és természetvédelem ügye a rendszerváltás óta nem volt ilyen veszélyeztetett, mint napjainkban.

A Magyar Természetvédők Szövetsége Elnöksége állásfoglalása a kormányprogramról és a környezetügyben történő leépítésekről

A Magyar Természetvédők Szövetsége Elnöksége júniusi ülésén megvitatta a 2006-2010 időszakra szóló „Új Magyarország , Szabadság és szolidaritás” c. kormányprogram környezetvédelmi célkitűzéseit és feladatait.
Tette ezt azért, mert az elmúlt időszakban számos területen hazánk környezeti állapotának romlása felgyorsult, ugyanakkor ismeretes, hogy a környezetszennyezés milyen szoros összefüggésben van az emberek romló egészségi állapotával. Az is nyilvánvaló, hogy a rosszul megválasztott gazdasági fejlesztések, nagyberuházások komoly veszélyt jelentenek humán egészségügyi szempontból, és a természeti erőforrások minőségének megőrzésére.

E körülmények ellenére az Új Magyarország Program nem rögzíti a Kormány fő környezetpolitikai célkitűzéseit és az azok megvalósítását szolgáló eszközrendszert. A kormányprogram a környezet ügyét csupán infrastrukturális fejlesztési kérdésként kezeli, lényegében néhány nagy környezetvédelmi beruházásra szűkíti le, azokra, amelyeket EU forrásokból lehet finanszírozni és nem törekszik a környezeti ártalmak megelőzésére, és a gazdaságfejlesztéssel összefüggésben lévő ártalmak csökkentésére.

Mi lesz a többi környezetvédelmi probléma megoldásával?

A Program nem vállal felelősséget a második Nemzeti Környezetvédelmi Program időarányos feladatainak végrehajtására, amely a legégetőbb környezetvédelmi és természetvédelmi kérdéseket 9 tematikus akcióprogramban foglalta össze.

A Kormányprogram a természeti örökségünk megőrzése érdekében a rövid távú (bevétel-centrikus) érdekeket jeleníti meg, hivatkozva a közjó szolgálatára és nem szentel megfelelő figyelmet a természetmegőrzési feladatoknak, ami súlyosan sérti az Európai Unió törekvéseit a biodiverzitás-csökkenés megállítására, és számos más hazánk által is ratifikált nemzetközi egyezmény végrehajtását. Számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy az Európai Unió területén a biológiai sokféleség, a természeti értékek rohamosan csökkennek, és ha nem komplexen és körültekintően kezeljük a kérdést, akkor hazánk nem sokáig lehet büszke a ma még gazdag természeti-táji értékeire .

Örömmel láttuk, hogy a Programban szerepel az Éghajlatváltozási Stratégia elkészítése, hiszen mihamarabb válaszokat kell találni az éghajlatváltozás okozta szélsőséges időjárási viszonyok következményeire, a kiváltó okok elhárítására. Ugyanakkor nem vállal felelősséget a Kormány a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia elkészítéséért. E Stratégia elkészítésével Magyarország régóta adós. Egy ilyen stratégia napirendre tűzése azért is fontos, mert elkészítése során párbeszédet lehetne folytatni a társadalommal a fenntartható fejlődés fő kérdéseiről, azokról a társadalmi-gazdasági fejlesztési irányokról, amelyek hosszú távon biztosíthatnák, hogy Magyarország a fenntarthatóság és attól ne ellenkező irányba haladjon. Be kell látnunk végre, hogy a környezeti tényezők korlátossá váltak, ezért keretet szabnak a gazdaságfejlesztési irányoknak is.

Az Európai Unió környezetpolitikája szerint a fenntartható fejlődés megvalósításának előfeltétele a környezeti szempontok beépítése a különböző szakpolitikákba. A kormányprogramnak meg kellene határoznia, hogy melyek lesznek azok a szakpolitikai területek az elkövetkező négy évben, amelyekbe a Kormány integrálja a környezeti szempontokat. Különösen fontos, hogy minden EU pénzből létrejövő beruházás tervezése és megvalósítása során kiemelt figyelmet fordítson Magyarország a környezeti szempontokra. Ez nem csak a jövő nemzedék, hanem az Európai Unió elvárása is.

A Programból hiányzik a társadalommal tervezett párbeszéd, a környezettudatosság növelése és a civil szervezetek bevonására való törekvés a környezeti feladatok megoldása érdekében. A gyermek, ifjúsági és a felnőtt társadalom környezeti nevelése és szemléletformálása nélkül nem képzelhető el egyetlen kormányzati program sem.

A kormányzat első lépései a negatív környezeti tendenciák erősödését vetítik előre. A napokban derült fény arra, hogy a kormány a minisztériumi és hatósági munkatársak leépítésénél nem veszi figyelembe, hogy a környezetvédelem terén történt elmúlt évekbeli forrás és kapacitás csökkentések az egész ágazat működőképességét veszélyeztetik.
A környezetvédelmi igazgatás oly annyira meggyengült az elmúlt években, hogy a legkisebb szakmai létszámleépítéssel is a mai emberek egészségét és a jövő generáció esélyeit veszélyezteti a kormányzat.

Az MTVSZ Elnöksége értékelve a kormányprogram környezetvédelmi célkitűzéseit, valamint a környezet-és természetvédelem intézményrendszerében a napokban zajló leépítéseket és átszervezéseket úgy látja, hogy a környezet-és természetvédelem ügye a rendszerváltás óta nem volt ilyen veszélyeztetett, mint napjainkban.

A Magyar Természetvédők Szövetsége felajánlja segítségét a kormánynak a természeti értékek megőrzése és környezeti feltételek javítása terén teendő lépésekhez. Ugyanakkor jelzi, hogy amennyiben a fenti negatív tendenciák tovább folytatódnak, kénytelen hangsúlyos kritikai éllel megnyilvánulni a közéletben a környezetpolitikát érintő kormányzati tevékenységekről.

Kérjük a Kormányfőt, hogy a fenntartható fejlődés követelményeit szem előtt tartva vizsgálja felül és alakítsa ki erre a kormányzati ciklusra a Magyar Köztársaság kormánya környezetpolitikáját.

Budapest, 2006. június 22.

A Magyar Természetvédők Szövetsége Elnöksége állásfoglalását a kormányprogramról és a környezetügyben történő leépítésekről elküldte Gyurcsány Ferenc, miniszterelnöknek, Dr. Persányi Miklós, környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, Szilvásy György, kancelláriaminiszternek, Szili Katalin házelnöknek és az öt parlamenti párt frakcióvezetőjének.

További információ:
Farkas István, ügyvezető elnök, Magyar Természetvédők Szövetsége, 20/ 444 -9779

Schmuck Erzsébet, társelnök, Magyar Természetvédők Szövetsége, 30/ 466 -0053

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás