Hirdetés

Az APEH honlapján nyilvánosságra hozták a 2005. évi személyi jövedelemadó úgynevezett „második 1%-ából” befolyt felajánlások összegét. Eszerint “Erdők közjóléti célú védelmére és bővítésére” 216 millió forint gyűlt össze.

A Palocsa Egyesület Élő Környezetünk Helyreállításáért elnöke 2005 őszén kezdeményezte a Költségvetési Törvény tervezésének időszakában, hogy a folytonos erdőborítás támogatására létesüljön egy külön felajánlási cím. A kezdeményezést több nagy hazai zöld szervezet és közéleti személyiség is felvállalta és támogatta.

Ennek eredményeként az adózó állampolgárok idén első alkalommal, az elmúlt évre vonatkozó adóbevallásuk során ajánlhatták fel személyi jövedelemadójuk 1%-át az erdőkre. A több mint 29 ezer adófizető által erre a célra szánt összeg jól jelzi, hogy az állampolgárok fontosnak tartják az erdők ügyét, az erdők közcélú szolgáltatásainak biztosítása (levegő-, talaj-, és klímavédelem, a biológiai sokféleség védelme stb.) kifejezett társadalmi igény. Az elvárásoknak megfelelő szabályozásért, támogatásokért, gazdálkodásért, valamint a természet védelméért felelős intézményeknek ezt következetesen figyelembe kell venniük.

A felajánlott 216 millió forint nagyon jó példa arra, hogy a társadalmi szervezetek aktívan keresik a kölcsönösen előnyös együttműködést a szakmai szervezetekkel és a szakigazgatással, valamint a megfelelő megoldást az ágazat, illetve az erdőgazdálkodók problémáira. A felajánlott összeg azonban nem pótolhatja az állami és EU-s finanszírozást, hiszen az ágazatnak lényegesen nagyobb forrásokra lenne szüksége.
A kezdeményezők szerint iránymutató a jelenlegi támogatás, mert felhívja a figyelmet arra, hogy az erdők fenntartására közpénzeket is kell fordítani. A kormány jelenleg semmilyen állami támogatást nem különít el az erdészeti ágazat részére, sőt a jelenlegi tervezetek szerint, a 2007-től életbe lépő Európai Unió által társfinanszírozott intézkedések között sem szerepel prioritásként az erdőgazdálkodás támogatása.

A kezdeményezők és a szakigazgatás között kialakult a munkakapcsolat. A civilek a pályázatok kiírásában, elbírálásában, és a felhasználás ellenőrzésében is aktívan részt fognak venni. Határozott szándékuk, hogy az adófizetők által felajánlott pénz hatékonyan szolgálja a kitűzött célokat, és a támogatások eredménye rövidtávon is tapasztalható legyen.

Köszönjük minden adófizető állampolgárnak a felajánlást! Az előkészítő munkacsoport nevében: Báder László, Palocsa Egyesület Élő Környezetünk Helyreállításáért; Farkas István, Magyar Természetvédők Szövetsége; Füzér Zsolt, Hatvani Környezetvédő Egyesület; Jávor Benedek, Védegylet; Lenkei Péter, Levegő Munkacsoport, Máthé László, WWF Magyarország; Ungvári Gábor, MAKK-Magyar Környezetgazdaságtani Központ.

További információ:
Báder László, Palocsa Egyesület, palocsa@t-online.hu 30/934 2299
Gyöngyössy Péter, Kerekerdő Alapítvány, pumilio@freemail.hu 94/505 203
Gálhidy László, WWF Magyarország, laszlo.galhidy@wwf.hu 1/2145554
Jávor Benedek, Védegylet, bjavor@vedegylet.hu 20/512 71 68

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás