A rovat kizárólagos támogatója
greenfo

Ne szólj szám, nem fáj fejem?Tóth István Zsolt volt természetvédelmi őr önvallomása az életéről.

Először is ezt a levelet azért írom, hogy megköszönjem azoknak, akik elbocsátásom hírét hallva és engem ismerve megdöbbenésüknek adtak hangot és leveleket írtak a DDNPI igazgatójának, helyettes államtitkár úrnak, sőt még a környezetvédelmi miniszternek is, hogy helyezzenek vissza a munkakörömbe, sajnos még gondolkodóba se estek a levelektől. Nem tudom, hogy kik és hányan írtak, ezért így a nyilvánosság előtt köszönöm meg és remélem, hogy eljut mindenkihez.



Tóth István Zsolt
Tóth István Zsolt
Másik dolog meg az, hogy bemutassam tevékenységemet a 10 éves munkaviszonyom alatt, amiért annyi jutalmat kaptam, hogy 2004. december 03.-án felmentettek a munkavégzés alól. Ez pontosan úgy történt, hogy december elsején felhívott egy barátom és azt kérdezte tőlem, hogy tényleg elbocsátanak a Nemzeti Parktól? Mondtam – én nem tudok róla, mert nekem nem szólt senki bentről. Jó akkor csak pletyka biztos- mondta a barátom. Ideges lettem és telefonon közvetlen főnökömet, majd az őrparancsnokom hívtam, de egyik se tudott érdemben válaszolni, majd másnap az igazgatómat is felhívtam, Ő nagyon kedvesen azt mondta, hogy ez nem telefontéma jöjjek be és beszéljük meg. Másnap bementem jóhiszeműen és a megbeszélés helyett, behívta még az igh.-t és az őrparancsnokot tanúnak és elém tette a felmentésemről szóló dokumentumot. Az első megdöbbenésemben, azt mondtam, hogy pár nap gondolkodási időt kérek. Arra nincs lehetőségem – volt a válasz – csak annyi, hogy köztisztviselői tartalékállományba vételemhez hozzájárulok vagy nem -e két dolog között választhatok. Annyira le voltam sújtva, hogy mindent aláírtam.
A szolgálati NIVA gépkocsimat, rögtön le kellett adjam (mint egy ittas vezetőt leszednek a kocsiról, ha tetten érik a rendőrök, de gyakorlatból ezt nem tudom, mert sose iszom alkoholt) és a cuccaimmal együtt az őrparancsnok hozott haza Bonyhádra, mert busszal körülményes lett volna. Egyszerűen úgy éreztem, hogy ez nem lehet igaz. Én, akinek élete természetszeretet és munkám a hobbim – létszámleépítésre hivatkozással, elküldenek, vagyis az életemnek értelmét veszik el – ez egy nagyon megalázó és érthetetlen döntés. Szóban azzal indokolták, hogy én nagyon harcosan (agresszíven) védem a természetet és az osztályvezetők engem, neveztek meg előkelő helyen abban a névsorban, amit az igazgató kérésére állítottak össze az elbocsátandó személyekről, igazgatóm meg sajnálkozott, de neki el kell fogadni az osztályvezetők véleményét, és ez alapján eljárni.
2004 decemberében 6 embert küldtek el a Duna-Dráva Nemzeti Parktól 2 őrt, 2 személyt nyugdíjba és 2 takarítónőt, akik fél –fél műszakban voltak és ez egy státusznak minősült, de már december végén tudott volt, hogy vesznek fel embereket és 2005 januárjában 1 fő zoológust és 3 fő természetvédemi őrt vettek fel, egyet Gemencbe, egyet a Dráva-síkra és egyet a Mecsek-Tájegységbe az én státuszomra.

1995. április. 24.én vettek fel a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetbe, ez azt jelentette, hogy 9300 hektáron figyelhettem és őrizhettem a természetet. Munkámat úgy képzeltem el, hogy én a törvényes képviselőjük vagyok azoknak a védett és fokozottan védett fajoknak, amik nem tudnak panaszkodni, nincsenek összeköttetéseik, és nem tudnak levelet írni, hogy fennmaradjanak, és életfeltételeiket biztosítani kell, vagyis én vagyok a jogi képviselőjük a rám ruházott törvényi hatalommal. Ehhez elsősorban ismerni kell, hogy hol élnek, ezt fel kell jegyezni, vagyis adatokat kell gyűjteni. A 10 év alatt több mint kettőezer botanikai adatot gyűjtöttem a TK területén és közvetlen környékén, sőt ezt még a Folia Comloensis tudományos szaklapban publikáltam is.
– A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet és közvetlen környékén megfigyelt védett növények (1995-1997)- Folia Comloensis 7: 37-47
– A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet és közvetlen környékén megfigyelt védett növények II. (1998-1999)- Folia Comloensis 8: 131-144
– A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet és közvetlen környékén megfigyelt védett növények III. (2000-2001)- Folia Comloensis 11: 111-123
– Már jegyzetben megvan a negyedik, de a felmentésem miatt ezt nem volt kedvem elkészíteni.

A három publikációmban összesen 2 fokozottan védett faj és 92 védett faj előfordulási adatait közöltem. A TK egész területén levő erdőkben, erdőrészlet pontossággal, fajonként, erdészeti térképet színeztem a védett és fokozottan védett növények előfordulásáról, ez összesen 70 faj. Nem tudom, hogy a természetvédelmi őrök közül, hányan készítettek ilyent az országban? Mert hát én vagyok a természetvédelemre egyik legkárosabb őr ezért el kellett bocsátani?
Hazánk flórájára új növényfajt találtam a Piacsenzai nőszőfüvet (Epipactis placentina), azóta, már fokozottan védett faj lett és ezt is publikáltam:
– A ciklámenlila nőszőnfű (Epipactis placentina Bongiorni & Grünanger) Magyarországon Kitaibelia V.évf. 2. szám pp.331-332
– Hazánkban már csak a Kelet-Mecsekben (és egy kevés a Közép-Mecsekben) él a havasi tisztesfű, erről közös cikkben Dr Kevey Balázzsal írtunk: – Kevey B. – Tóth I. Zs. (1998): A Stachys alpina L. Magyarországi elterjedése. Kitaibelia III. évf. 2. szám pp.213-218
A Dél-Dunántúlra (a Praeillyricum flóravidékre) új fajt találtam és ezt is publikáltam: – Martilapu vajvirág (Orobanche flava Mart.) a Dél-Dunántúlon. Kitaibelia IV. évf. 2. szám p.277 1999 Debrecen (Mellette Farkas Sándornak A Magyarország védett növényei könyv szerkesztőjének is 6 éven át, segítettem az első könyvhöz, k1, az adatok gyűjtését és az elterjedési térképek készítést és most is segítem a k2 előmunkálatait)

Azért a zoológiát sem vetem meg és a TK területén a Mecsekre új csigafajt találtam, amely hazánkban csak három helyen található, ezt Dr Uherkovich Ákossal közöltük le:
– Dr Uherkovich Ákos- Tóth István Zsolt (2001) A Pomatias rivulare (Eichwald, 1829) mecseki előfordulása (Gastropoda:Pomatiasidae) Folia Historico Naturalia Musei Matrensis 25:305-307
A Pilemia tigrina (atracél cincér) ma már fokozottan védett cincérfajunk megtalálásával, a területemen, irányítottam rá a figyelmet, és ennek köszönhetően lett a faj 2001-ben fokozottan védetté nyilvánítva. Ennek a rovarnak egyedüli tápnövénye a védett kék atracél, (Anchusa barrelieri) ezért különösen kényes és figyelmet érdemlő faj.



Tóth István Zsolt a növényekről
Tóth István Zsolt a növényekről
Nagyon szívesen tartottam szakvezetéseket, vagy vállaltam terepgyakorlatos hallgatókat és élvezettel mutattam nekik a területem védett értékeit és minden érdekeset és szépet, amivel az út során a szerencse összehozott. Ha egy, hatalmas fa került elénk, akkor azt mondtam nekik, hogy mekkora ennek a fának az értéke, azt nem tudhatjuk, de azzal szemléltettem gondolatban, hogy ha sok 10 vagy 100 millió forintunk lenne és egy-két év alatt olyan palotát építhetünk amilyent, csak akarunk, de ha egy ilyen fát szeretnénk az udvarunkra azt nem, tudjuk, mert 150-200 év kell, hogy megnőjön. Átültetni nem lehet, tehát bármennyi pénzünk is lehet ezt nem, tudjuk megvenni. Nézzük a másik oldalam a harcosságom: Azt vallom, hogy jogállamban élünk és egy hatóságnak fel kell vállalni a hatósági szerepet, vagyis, aki a törvények ellen vét azzal szemben el kell járni, kivétel nélkül, mert ha ezt nem tesszük, akkor a ránk bízott értékek el fognak veszni évtizedek multán. Tehát kicsi ügyekben sem lehetünk elnézőek, mert ha elnézzük, akkor később már a hasonló esetek elharapóznak, akkor nem tudjuk kezelni, és nem vagyunk következetesek.



természetes felfordulás
természetes felfordulás
Ezt én úgy szoktam szavakban szemléltetni, hogy van egy homokdomb, amiből a szél minden nap elvisz egy keveset, és ezt nem lehet észlelni, de eltelik 100 év, és nem látni a dombból már semmi, tehát ha egy kis aszfaltút építés új helyen, vagy az eddig megszokott házaktól eltérő építés, vagy olyan helyen, ahol eddig még nem volt. Ezek apró lépések, de egy kicsit mindig alakul és lassan ezzel a természet degradálódik, és lassan fogynak az élőhelyek és változik a táj. Közben azért lett a védett terület létrehozva , hogy ezt őrizze meg. Akkor csak egy látszattevékenység a természetvédelem és lassan elveszítjük a természeti értékeinket, ha ezt nagyvonalúan engedjük, pedig arra tettük a köztisztviselői eskünket, hogy tudásunk legjavát adva azon fáradozunk? Vagy a hivatásos természetvédelemnek nem a természetvédelemről kell szólni?

17 évig atletizáltam, súlyt löktem és 15m 60 cm-rel mai is, én vagyok, ebben a számban a Tolna-megyei csúcstartó. A sport arra tanított, hogy kitartó szorgalmas munkával lehet eredményt elérni, természetvédelemben is így dolgoztam, és épp olyan szeretettel és lelkesedéssel, mint ahogy a sportban dolgoztam. Ha én orvos lennék és hivatástudatból az emberek életét menteném meg, akkor egy szeretett elismert ember lennék, így meg csak egy renitens, akitől meg kellett szabadulni.



mecseki szigor
mecseki szigor
A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetet 1977-ben, azzal a feladattal hozták létre, hogy „Őrizze meg a tájképi és természeti értékeket” Ebben a gondolatban minden benne van, és ha nem ebben az irányban tevékenykedünk, akkor a ránk bízott természeti értékeket veszítjük el, és ezzel a szemlélettel gyűjtöttem az adatokat és ismertem a területem, mert ha kérelem érkezik, vagy helyszíni bejárásra kell mennem, akkor ismerjem a terület értékeit, hogy meg tudjam védeni a törvény által rám ruházott védett értékeket. Most a feladatok ellátására kineveztek a helyemre egy személyt, de a területnek a 95 % -kán sose járt, ezért ezt meg kell, hogy ismerje és neki is a védett és fokozottan védett fajok előfordulási helyeit, hogy gyakorlatból a területével kapcsolatban, képben legyen, ahhoz járni és ismerkedni kell vele. Ezekhez évek kellenek, és addig mi van? Hiszen kérelmek sűrűn érkeznek, még télen is és néhány nap alatt válaszolni kell rájuk, amikor terepen a töredékét is alig lehet látni az értékeknek, mivel egész év folyamán találkozhat az ember, és adatokat gyűjthet, hogy képben legyen. Ha elgondoljuk, hogy van egy fokozottan védett faj, mondjuk denevér, aminek a fennmaradásáért hozták létre a védett területet és egy, a fokozottan védett fajnak a specialistája előírja – egy neves szakember – a kezelési tervben, hogy milyen feltételeket kell megőrizni a területen, 25 hektár erdőt a korhadó fáival együtt nem szabad termelni, hogy a faj biztos fenn tudjon maradni. Aztán bejön egy kérelem, aztán kimegy az illetékes ügyintéző, aki nem a faj specialistája. Úgy érzi, hogy az erdészetnek mégis engedni kell és a 25 hektárból 10-nek a letermelésére engedélyt ad. Vagyis megegyezik a gazdálkodóval. Most akkor az ügyintéző milyen alapon vonta kétségbe a neves szakember véleményét, amiért fizetett is az igazgatóság és ebben az esetben a specialistának ez úgy tűnik, hogy az ügyintéző úgy gondolja, hogy hátha ennyi is elég a fennmaradáshoz, milyen alapon játszik egy olyan fokozottan védett faj fennmaradásával, amit a törvény értelmében védeni kell, mert fél, hogy kártérítést fog követelni a gazdálkodó.
Azért ki felelős, ha ettől kipusztul a fokozottan védett faj, vagy egy populációja és ezzel a faj végveszélybe kerül? Ezért ki fizeti a kártérítést és kinek? (Ha egyáltalán megfizethető és kiszámítható-e egy faj kihalásának kára?) Ezt a problémát minden nap át kell élni a lelkiismeretes ügyintézőnek valahol az országban, most akkor a természetvédelem tényleg az értékek, megóvását szolgálja vagy csak a véletlenen, és a szerencsén múlik, hogy egyes fajok még ideig-óráig élnek országunkban. Azt gondolnám, hogy egy jó terepi ismerettel rendelkező és hivatástudattal rendelkező embert a szakmának meg kellene becsülni és örülni neki. A múzeumokban a teremőrt se azért fizetik, hogy a mögötte levő vitrinből a látogatóknak elosztogassa a kiállított tárgyakat, hanem hogy őrizze!
Nézzünk egy-két történetet:

1995-ben történt, hogy két fát gyűjtő emberrel találkoztam a terület ellenőrzése során fokozottan védett területen. A két úr azt mondta, hogy a polgármester küldte őket és engedte meg nekik, hogy fát szedjenek. Bementem a polgármesterhez és Ő elismerte a dolgot és én jegyzőkönyvet vettem fel. Ő ezt tisztességgel aláírta és a polgármesteri hivatal bélyegzőjével le is pecsételte. Én beküldtem az igazgatóságra a jegyzőkönyvet, és ott csak nevettek egyet és nem tettek lépéseket a szabálysértés miatt. Persze lehet ezt egy piti ügynek is nézni, hogy két ember lábon száradt fákat gyűjt a fokozottan védett területen a polgármester engedélyével, de szerintem a polgármesternek a lakosság előtt példamutató életet kell élni és a törvényeket be, kell tartani és tartatni és nem, pedig polgári engedetlenséget szítani, hogy még Ő bujtja föl a lakosokat. Én törvényben előírtaknak megfelelően jártam el, és én lettem megalázva azzal, hogy nem vették komolyan a jelentésem én nem azt mondom, hogy le kell váltani, és földönfutóvá kell tenni a polgármestert, de egy írásbeli figyelmeztetésben lehetett volna részesíteni. Nem tudom miért több egy szabálysértést elkövető polgármester egy jogosan eljáró természetvédelmi őrnél?

Másik eset egy másik településen, talán 5 éve történt, amikor egy településről induló és már felhagyott telepre vezető bekötőút mellett fakitermelő munkásokkal találkoztam kb. 30 m3 frissen vágott sarang társaságában. Az erdő az igazgatóságom saját vagyonkezelésében levő erdő volt. A dolgozókat megkérdezve, hogy kinek a megbízásából végzik a termelést itt is a polgármesteri hivatal volt a ludas. Lényeg az, hogy több érdekelt szerv jelenlétével néhány nap múlva, nagy helyszíni szemle volt. A szemlén a polgármester azzal védekezett, hogy csak a szeméttől (pl. Gumiabroncs) akarták megtisztítani a területet, de nem fértek hozzá a fáktól és ezért vágták ki azokat. Az igazgatóságunk képviselője felvette a jegyzőkönyvet és vártam a fejleményeket, de nem kaptam semmi értesítést a bírság mértékéről. Megkérdeztem, hogy mi lesz már az üggyel? A válasz az volt, hogy elfelejtette a jogász kiszabni a bírságot és közben eltelt már három hónap a jegyzőkönyv felvételétől, így már nincs jog rá kiszabni. Ilyenkor én nagyon be tudtam rágni és megkérdeztem az ügyintézőjét, hogy ha ugyan arra tette a köztisztviselői esküjét, mint én ráadásul jóval több fizetést kap, akkor hogyhogy csak ennyit jelent számára a természetvédelem. (Ha egy emberből hiányzik a hivatástudat, akkor hiába van három diplomája több kárt, tesz, mint hasznot!) (Ha egy magánember a saját erdejében, engedély nélkül, vág ki fát és az ÁESZ (Állami Erdészeti Szolgálat) tudomást, szerez róla, akkor megbüntetik, ha én nem veszem észre az illegális fakivágást, akkor az igazgatóságom bűntette volna meg az ÁESZ nem. Őrizzük és figyeljük kellő gondossággal az erdőnket, így meg szentté lett nyilvánítva a polgármester és én még egy köszönömöt sem kaptam a munkámért.)

2005. március. 17.-én voltam benn legutóbb az igazgatóságon, mert két személyt szerettem volna a munkaügyi tárgyalásomra megidéztetni, de igazgatóm a Köztisztviselői Törvényre hivatkozva nem adta ki a két személy postacímét, amit megértettem. Ekkor mondta el, hogy előtte való nap egy polgármester volt benn az Igazgatóságon és valami üggyel kapcsolatban az illetékes természetvédelmi őrt kérte, hogy egyeztetésre küldje ki, de engem ne (lehet, hogy a fenti két példából az egyik volt, mert más polgármesterek szívesen láttak) volt a kérése, és ezzel a példával is szerette volna alátámasztani, hogy mennyire jó, hogy elküldött, erre elővettem a táskámból egy levelet. Ezt egy másik polgármester írta, és nekem, hogy mélységes felháborodásának ad hangot, mert engem, mint kiváló szakembert elbocsátottak… stb. Elolvasta, és azt mondta, hogy persze vannak ilyen vélemények is….

Az 1995-ös eset polgármesterével történt, meg az az eset, hogy egyszer azt mondta a beszélgetésünk folyamán „hogy mitől fokozottan védett ez a völgy, azt még maga se tudja” Nem kezdtem meg elmagyarázni neki, mert úgyse értette volna meg. Viszont, egy másik település határban, egy egyszerű gazdálkodó, egy az udvara végében, és a védett terület határában levő, sásrétről érdeklődött, hogy végezhet-e ott, egy kis átalakítást, mert a vizet szerette volna leengedni egy részéről, de mondtam neki, hogy ne tegye, mert a TK területén csak itt található, hússzínű újjaskosborok vannak. Mivel pont a virágzási idejűk volt, behívtam és megmutattam neki őket, az ember annyira örült, hogy ilyen szépet látott. A nem messze a teheneket legeltető, 86 éves édesapját is odahívta, hogy nézze meg ezeket a gyönyörű növényeket és Ő is nagy örömmel csodálta őket. Hát ennyi különbség van egy polgármester, aki, csak gyűlölettel tud gondolni, egy a települése határában levő fokozottan védett területre és egyszerű ember természet szeretete között, nem attól függ, hogy ki milyen pozícióban van a természetszeretet és sajnos, azok hangját hallják, csak meg akik ellenem szólnak és ez ad megerősítést a vezetésben, az elbocsátásomhoz, és nem azokéit, akik mellettem vannak, sőt még levelet is írnak érdekemben. Pedig a természetvédelemnek a természet védelméről kellene szólni, nem azok hangját meghallani, akik ellene beszélnek.



mecseki erdő
mecseki erdő
Néhány éve volt egy emlékezetes szakvezetésem az Óbánya és Kisújbánya között levő fokozottan védett völgyben. Egy nagyvárosból egy busznyi értelmiségi embernek (tanárok, óvónők, könyvtárosok) kellett bemutatnom a terület értékeit. A völgyben a kidőlt hatalmas korhadó fákról elmondtam, hogy ezeket azért kell itt hagyni, elkorhadni, mert ebben olyan fajok élhetnek, amiknek az életfeltételeihez ilyen korhadó fákra van szükség (bogárlárvák, gombák stb.), akkor néhányan azt mondták, hogy ez akkor is csúnya és meg kellene tisztítani a területet. Mondtam, ha otthon a kiskertben kidől a barackfa, akkor ott igen, de egy fokozottan védett vagy védett területen az ott élő minden faj számára biztosítani kell az életfeltételeit, hogy az utókor számára fennmaradhasson. Volt néhány, aki akkor is csúnyának és kitisztítandónak tartották a területet. Szomorú, hogy akik feladata a jövő emberének a nevelése azok is néhányan így látják, ezt a dolgot. Továbbgondolva a dolgot, ha egy ilyen szemléletű ember védett területen lesz polgármester és szemléleti hibája miatt örök összetűzésben lesz a természetvédelmi őrrel, akkor inkább az őrt bocsátják el, mert a törvény erejénél fogva, nem engedik a polgármester rossz szemléletének érvényesülését?

Egy védett területen nem a természet megvédése a fontos, hanem a hivatásos természetvédelem is a rossz szemléletű polgármester pártjára áll és közben a törvény által rábízott védett értékek vesznek el! Mint jól látszik, az elbocsátásom igazolására is olyan polgármester véleményében látják megerősítve döntésüket, aki engem nem szívesen lát, mert nem engedem védett területen, hogy kárt tegyen a védett értékekben és élőhelyükben, de azok leveleit, akik mellettem írtak és visszavételemet kérték, azokét nem veszik komolyan, pedig szerintem a rossz szemléletű emberekkel szemben éppen meg kéne védeni a természetet. Ez kellene, legyen a feladata a természetvédelmi hatóságnak, és nem szégyellni, félni, kiállni érte. Különös történet az is, hogy néhány évvel ezelőtt egy távvezeték elbontására került sor a Tájvédelmi Körzetben, amely egy felhagyott bányaterületre vezetett, minden előzetes engedélyeztetés vagy kérelem nélkül. A jelentésem, helyszíni bejárások és jegyzőkönyv felvételek után még bírósági tárgyalásra is sor került, aztán egyszer vége lett az ügynek. Én azért indítottam az egész eljárást, mert a védett területen a nagy oszlopok betongyámjait elásták, (és természetkárosítás és engedély nélküli tevékenység) már amennyire tették, mert több helyen ma is láthatók félig a felszínen. Tájvédelmi Körzet létesítésének határozatában az is szerepel, hogy a TK területén a hulladék lerakása tilos. Mi ez, ha nem hulladék lerakás, és miért kell ezt elfogadni, egy jogállamban, hogy szemet hunyunk törvényellenes tevékenységek felett?

Az erdő területén, a földutakon való motorozást nagyon nem szeretem és az Erdő Törvény is, tiltja. Sajnos mivel rendszám és semmi azonosító jel nincs ezeken a szabadon száguldozó motorosokon, egyszerűen lehetetlen őket, felelőségre vonni. Sajnos hiába hangsúlyozom, hogy ezeket törvényben kellene kötelezni (minden motort), hogy hatósági rendszámmal lássák el, ez bevételt jelentene az államnak, és sokkal jobban lehetne ezeket a szabálysértéseket felderíteni én nem is értem, hogy ami számomra evidens, az, más számára miért nem egy jó ötlet. (Ezt én úgy szoktam jellemezni, hogy ami a rangsor alján gyakorlatból jó ötlet az a piramis csúcsán, hülyeségnek tűnik, és ami hülyeséget kitalálnak a piramis csúcsán, azt elvárják, hogy jó ötletként hajtsuk végre!) Nos történt egy baleset a területen, egy motoros a Zengő csúcsa felé a földúton 2003 októberében elütött egy gyalogos lányt, aki a pécsi korházba került és rendőrségi ügy is lett belőle, a személyi sérüléses baleset miatt. Elmentem az illetékes Rendőrkapitányságra, hogy a motoros adatait megkérjem, hogy az igazgatóságunk is eljárhasson ellene a védett területen való engedély nélküli motorozásért. Nem adták ki az adatokat, csak akkor, ha az igazgatóság levélben megkéri, volt a válasz. Erre természetesen megírtam az igazgatóságnak a levelet, de többszöri rákérdezésem ellenére sem kérték ki a szabálysértő adatait, hogy eljárjanak ellene. Én azt nem értettem soha, hogy egy ügyintéző, hogy mazsolázhat az ügyek között, és amihez kedve van, azzal foglakozik, és amivel nem, azzal akár mit tesz az ember, nem tesz meg, nekem meg hivatali kötelességem, és ennek mindig is eleget tettem, hogy ami rendellenességet találok a terület ellenőrzéseim során vagy, tudomásomra jut, abban eljárjak, és jelentést írjak róla. Mikor ezekért én levelet írtam, az igazgatómnak vagy értekezleten, számon kértem akkor, megígérték, hogy másként lesz. Egy darabig, egy kicsit jobb volt, aztán mindig jött egy újabb ügy, ami az összes ígéretet romba döntötte. Aztán később már csak szűkebb körben voltak értekezletek, de erre kérdéseket lehetett beírni és a tájegységvezető volt csak jelen, de érdemi válaszok alig, vagy voltak olyan válaszok osztályvezetők részéről, amire 1 hónapig várta az ember a választ (mert havonta voltak ilyen értekezletek), és csak annyi volt, hogy nem értem rá foglalkozni vele, most erre mit mondjon az ember?! Amikor ilyen dolgot ingerülten számon kértem, akkor én voltam a rossz ember, mert én megalázom őket. Pedig azt senki, nem gondolta át, hogy én kinn a területen úgy vagyok elkönyvelve, hogy a természetvédelem a feladatom.

Ha egy természetet szerető ember megkeres egy ügyben, vagy felhívja a figyelmem egy rendellenességre, akkor én azt jelentem, és nem történik mégse semmi, akkor az a tisztességgel, hozzám forduló ember, úgy fogja látni, hogy hiába szólt nekem, nem intézkedtem. Ezt feltételezve, többet nem fog szólni, és meg lesz rólam a véleménye, pedig én nem tehetek róla, és akkor, én lettem az ügyintéző hanyagsága miatt megalázva, pedig én ártatlan vagyok, és azért mert én az ügyintézőt elmarasztalom, én alázom meg őt, pedig csak azt kapta tőlem, amit a hanyag munkájáért megérdemelt. Nézzünk erre az utóbbra is egy példát:
2002. március 27 -én egy település határában levő védett gyepen, ami az igazgatóságunk saját vagyonkezelésében van, egy vállalkozóval cserje irtásra és égetésre, kötött szerződést egyik munkatársam. Elméletben ez úgy néz ki, hogy velem az ügyintőzőnek előtte a munkát meg kell beszélni, és előre értesíteni a munka kezdéséről. Nos nem beszélte meg velem és megyek ki, nagy füstöt látok a területünkön, a domboldalon, megyek föl, és a vállalkozó mondja, hogy égetésre is szól a megbízása. A dologban az volt a szomorú, hogy 2002. március. 16 óta országos tűzgyújtási tilalom volt elrendelve. Én levélben azt írtam, hogy kérem, igazolja írásban, hogy miért döntött úgy, hogy az országos tűzgyújtási tilalom ellenére, engedi az égetést és ezzel az igazgatóságot járatja le, mert ránk nézve is kötelező ezt betartani és a lakosság előtt is rossz példát mutatunk. Lényeg, őt nem marasztalták el, csak engem hívott be az igazgatóm, hogy igazam van, de …

Hát ilyen ügyekből adódik az én megítélésem az osztályvezetők szemében és a létszámcsökkentésre hivatkozva kaptak az alkalmon, hogy eltávolítsanak az igazgató segítségével. Nem tisztelték a szakmai ismereteim és munkásságom és kemény, de következetes munkám, én nem lehetetlenítettem el az életüket csak a természetvédelmi szemléletemet próbáltam megértetni velük, de ők engem kisemmiztek és földönfutóvá tettek, az életemet vették el. Elképzelem jövőmet, hogy eladósodom, és elárverezik a házam. Majd hajléktalan leszek, és valahol éhen halok, vagy megfagyok. (Ezt elmondtam igazgatómnak is. Aki azt válaszolta, hogy ne vegyem olyan tragikusan a helyzetem. Ő az én helyzetemben, még újságkihordónak is elmenne…) Ez, egy tisztességes és lelkiismeretes életnek a gyümölcse, persze ezt lehet úgy is felfogni, hogy egy biológiai szelekció, vagyis ilyen emberekre nincs szüksége a társadalomnak, ezek pusztuljanak, régen az ilyeneket máglyán megégették, és most sokkal „humánusabb” módszerek vannak a civilizált társadalmakban, mint, az életem példája mutatja. Boldog emberek ők, mert nekik csak egy ügy vagyok, meg voltam és az igazgatóság teljes létszámából csak néhányan vannak, de nekik tiszta a lelki ismeretük. Enyém is, mert én a döntéseimben és véleményezéseimben mindig a természet érdekeit néztem minden személyes és pártérdeket nélkülözve, mert mindig azt vallottam, hogy a környezet- és természetvédelem nem lehet párt ügy, mert egyszerre fogy el mindenki számára, bármely párthoz tartozik is a tiszta víz és a tiszta levegő. 51 évesen hová vennének fel és én csak középfokú végzettségű, erdész vagyok, szakmai ismeretem és tudásom mind autodidakta módon szereztem, mert szívügyem és életem a természet, a fizetésem az igazgatóságon 120 ezer Ft- volt, ebből mozgássérült édesapámmal és az Ő nyugdíjából ketten eléldegéltünk. Nekem nincs családom, aki megértéssel és szeretettel segítene a történtek miatt. A gondjaimat senkivel nem tudom megosztani és édesapámmal meg nem beszélek róla, mert csak keserűség tölt el, ha belegondolok a kilátástalan életembe és őt is, csak elszomorítanám, és nem oldana meg semmit.
Tényleg ezt érdemlem?
Végszó:
2005. április. 4.- én a munkaügyi peremben az alperest képviselő ügyvéd, beadott két nyilatkozatot, amelyben a 2004. december. 03.-án, a felmentésemen jelenlevő két tanú, tanúk előtt azt nyilatkozta írásban, hogy a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 7/2004.. (K. V. Ért. 5) KvVM utasítást, amely a létszámcsökkentési kötelezettségről szól, nekem megmutatták, tehát láttam és meggyőződhettem róla.
2005. április 28.-án feladtam az alábbi levelet Dr Persányi Miklós miniszter úrnak minden tudományos cikkeim szeparátumaival, és a fent olvasható, 5 oldalas életrajzommal együtt:

Dr Persányi Miklós
Környezetvédelmi és Vízügyi Miniszter

Tisztelt Miniszter Úr!

Végső elkeseredésemben fordulok Önhöz, mert 2004. december 03.-án, 10 éves munkaviszonyom után, létszámcsökkentés, címén felmentettek a munkavégzés alól a Duna-Dráva Nemzeti Parknál. Azért is volt megdöbbentő számomra a tény, mert a köztudatban úgy volt, hogy az őrszolgálatot nem fogja érinteni a létszámcsökkentés az egész országban. Én pedig őrszolgálatban voltam a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben. Nekem életem és szívügyem a természetvédelem és ezért lelkesen és lelkiismeretesen dolgoztam, akik természetszerető emberek azok mind tisztelnek és szeretnek érte, és nagy megdöbbenéssel vették tudomásul az elbocsátásom. Pl. Zsóka Zoltán úr, akivel a fokozottan védett bánáti bazsarózsa filmezése során ismerkedtem meg. Mellékelten elküldöm az eddig publikált tudományos cikkeim másolatát is bizonyítékul, hogy nem egy alulképzett használhatatlan őr vagyok. 92 védett és 2 fokozottan védett növény faj elterjedéséről több mint 2000 adatom van és zoológiában is, vannak tudományos eredményeim és mind ezt az őrszolgálat ellátása mellett, végeztem. Én mindig következetesen és hivatástudatból végeztem a munkám (ez a mellékelt 5 oldalas életrajzomból ismerheti meg) és úgy gondoltam, hogy a tudás hatalom és ezért megbecsülést érdemlek és nem elbocsátást. 78 éves mozgássérült édesapámmal élünk ketten a saját tulajdonú házamban, az Ő nyugdíjából és az én fizetésemből, ha 2005. június. 03.-án munkanélkülivé válok, akkor egyenes út fog vezetni az eladósodáshoz és 1-2 év után hajléktalanként éhen halhatok, vagy megfagyhatok! Kérem nagy tisztelettel, hogy segítsen abban, hogy ne veszítsem el a munkám és az életem!
Tisztelettel:
Bonyhád 2005. április. 28.
Tóth István Zsolt
7150 Bonyhád Kossuth L. 23.

Levelemre kapott válasz:

válaszlevél Tóth István Zsoltnak

A válaszra csak annyit reagálnék, hogy szerintem a természetvédelemnek a természet védelméről kell szólnia. Ha rendellenességet tapasztaltam és ezt jelentettem, mert ez volt az őri feladatom, erre tettem esküm és ezért kaptam a fizetésem, és mindenkinek, aki ezen a munkahelyen dolgozik ezt a szellemiséget, kell magáévá tenni, gondoltam. Ezt próbáltam megértetni velük. Védett területeket azért hozták létre, hogy őrizzék meg a tájképi és természeti értékeinket. Az EU-ban is fontos és kiemelt szerepet kapott a természet és környezetvédelem, és ha ez a gyakorlatban nem így működik, akkor önmagunkat és mindnyájunkat csapjuk be, de ez akkor kinek az érdeke?



összeborult törzsek
összeborult törzsek
Végre egyszer már a gyakorlati problémákból kellene kiindulni, és arra felépíteni az elveket, hogy a védett értékeink tényleg megőrződjenek, és nem magas röptű elveket alkotni, aztán ha nem úgy működik, ahogy elképzeltük, majd kreálunk másikat alapon és közben meg a védett értékeink és területeink, élőhelyeink fogynak, mert döntéseinkkel degradáljuk azt. A természetben az élővilág tudományosan megalapozott igényei szerint kell meghatározni egy védett terület határát, amelynek, arra kell épülni, hogy azok a védett vagy fokozottan védett fajok, és tájképi értékek, amik érdekében azt a területet létre akarjuk hozni, vagy létre hoztuk, ténylegesen a fennmaradásukat szolgálja. Nem úgy hogy hátha megmarad, ha egy részét az erdőnek letermeljük róla, vagy hátha megmarad, ha fele akkora terület marad fenn az élőhelyéből, vagy megengedjük azt, hogy a megszokott építészeti hagyományoktól eltérő épületet építsenek. Ezzel feláldozzuk a más érdekekre hivatkozással, és ezzel pont a legérzékenyebb és legértékesebb fajának vagy fajainak fennmaradása ellen teszünk, vagy a tájképi és faluképet tesszük tönkre.
A válaszlevél utolsó mondatára reagálva: „Az Igazgatóság működését, mint felügyeleti szerv folyamatosan ellenőrizzük, amelynek során a jövőben az Ön észrevételeit is figyelembe vesszük, megalapozottság esetén pedig a szükséges intézkedéseket megtesszük.”- szól az idézet. Megalapozottság esetén szóval kapcsolatban úgy érzem a mondatból, hogy kételkedés történik a leírt gondolataimmal és példáimmal kapcsolatban. Csak egyet ragadok ki közülük, hogy én szívesen megmutatnám a betongyámokat, amik el lettek ásva a Tájvédelmi Körzet területén, de ehhez a másik oldalról konkrét szándéknak kell lenni, hogy kivizsgálják a megalapozottság tényét, mert így fennáll az a tény, hogy illegális szemét lerakását legalizáljuk azzal, hogy tudomásra jutott a levelem alapján, de nem teszünk a megszüntetésére semmit. A magatartásommal kapcsolatos megjegyzésről az a véleményem, hogy a van jóval magasabb szinten is a természetvédelemben, még nálamnál is harciasabb egyéniség, és az Ő elbocsátását létszámcsökkentéssel nem hajtották végre, igaz az Ő szemléletével és módszereivel nem is értek egyet, de mindig egyszerűbb a sor végén levő személyen az erőnket megmutatni, mint a természetvédelem érdekében dolgozni.



zengői panoráma
zengői panoráma
Tudtommal, nem volt egyhangú a vezetésen belül a felmentésemről szóló döntés, de többségben voltak azok, akik ellenem szavaztak, mint ahogy a válaszlevélben szerepel tényként. Azt viszont nem tudom, hogy az igazgató vagy a vezetés azon tagjainak életét, milyen módon lehetetlenítettem el annyira, hogy erre a sorsa ítéljenek. Vagyis ha egy bankban dolgozom, és pénzt sikkasztok, akkor jogos az elbocsátásom. De a természetvédelemben, ha természetkárosítást elkövetők ellen lépek fel, következetesen, vagy a természet védett értékeinek, eddig nem ismert előfordulásait gyűjtöm, vagy ha szakvéleményt kérnek egy területről, akkor megírom, azzal rosszat teszek, és el kell bocsátani.

A DDNPI teljes dolgozóinak kb. 90% szeretett és tisztelt a tudásomért, széleskörű szakmai ismereteimért és lelkes hozzáállásomért. Ők nagy megdöbbenéssel fogadták az elbocsátásom hírét. Hát ez a történet összefoglalása. Nem kívánom további példákkal a szót szaporítani. Köszönöm, hogy eddig is türelemmel végigolvasták, és ha valaki értelmes munkát tud ajánlani, az levélben megtalálhat.
Segítő szándékukat előre is köszönöm.
Bonyhád 2005. június 20.
Tóth István Zsolt
7150 Bonyhád Kossuth L. u. 23.

A fotók a Bazsarózsa (Peonia) túrán készültek a Zengőn. További képek sajtószobánkban >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás