Hirdetés

A Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány vezetésével egy Európai Unió támogatta program keretében ajánlás készült a közigazgatási civil egyeztetés lebonyolításához. Az ajánlásokat 2007. április 17-én egy konferencián vitatták meg a közigazgatás és civil szektor képviselőivel.

A TEEN program 2006 közepén azzal a céllal jött létre, hogy növelje a civil szervezetek és közigazgatási intézmények közötti társadalmi egyeztetés hatékonyságát, azt átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá tegye, ezáltal elősegítse a civil szervezetek részvételét a társadalmi vitákban, a jog- és politikaalkotásban regionális, ágazati és országos szinten. Ennek érdekében a szervezők három munkacsoportot hoztak létre, melynek tagjai – civil szervezetek, szakértők, valamint a különböző közigazgatási szervek képviselői – októbertől áprilisig vitatták meg tapasztalataikat és javaslataikat, amelyek eredményeképpen elkészült a mai konferencián bemutatott ajánlás-, ill. normarendszer.

A TEEN programot záró, 100 fős konferenciát Dr. Szili Katalin a Magyar Országgyűlés elnöke nyitotta meg.
Dr. Farkas István, az MTVSZ igazgatója elmondta: a nyitott kormányzás, és a nyitott jogalkotás csak akkor valósulhat meg, ha a döntések meghozatalában a civil társadalom minél szélesebb körből merített képviselői meggyőződéssel és minél nagyobb számban vesznek részt.

Gerencsér Balázs, a NIOK igazgatója a normarendszert ismertetve elmondta, hogy az ajánlásokat tesz a társadalmi egyeztetés folyamatára vonatkozóan, amelyek mind a civilekkel, mind pedig a közigazgatással szemben fogalmaznak meg elvárásokat, és segítik az egyeztetési folyamat minden egyes fázisát. Hangsúlyozta, hogy a hazai civil társadalom és az európai uniós intézmények joggal várják el, hogy a társadalmi egyeztetéseket az állami szervek és a döntéshozók is komolyabban vegyék, és elinduljon végre egy reformfolyamat.

A program harmadik „házigazdájának”, a Reflex Környezetvédő Egyesület képviselője, egyben a norma jogi fejezetének írója a norma megvalósíthatóságával kapcsolatban kiemelte: A nyilvánosság döntéshozatalban, jogalkotásban való részvétele a jogállamiság egyik alapvető elvárása. Értelme azonban csak akkor van, ha a részvétel az eljárás korai fázisától biztosított, amikor még az összes választási lehetőség nyitott, és a nyilvánosság elegendő időt kap a hatékony részvételre. Kétségtelen, hogy ehhez fontos új jogszabályok is kellenek. Amíg ezek elkészülhetnek, addig is segítene a már meglévő részvételi előírások betartása, a szolgáltató közigazgatás kiteljesedése és a civil oldal céltudatosabb jogérvényesítése.

A normarendszer, a program bemutatása, valamint a társadalmi egyeztetésekhez kapcsolódó egyéb információk >>>

További információk:
Dr. Farkas István, Magyar Természetvédők Szövetsége, ifarkas@mtvsz.hu tel.: 20/444-9779
Gerencsér Balázs, Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány, b.gerencser@niok.hu tel.: 315-3151
Dr. Kalas György, Reflex Környezetvédő Egyesület, kalas@arrabonet.gyor.hu tel.: 96/316-192

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás