Hirdetés
greenfo/mti

Emberi és állati szempontokat egyszerre kell figyelembe vennie a román közlekedési miniszternek, mivel az autópályák építését nem pusztán pénzügyi és műszaki problémák, de ókori dákok és rómaiak, dalolni vágyó cinegemadarak, párosodni képtelen farkasok és stressztől szenvedő medvék is hátráltatják.

Ezekre a szempontokra a Gandul című napilap hívta fel a figyelmet tegnapi számában. A román közlekedési minisztérium ugyanis számba vette azokat a körülményeket, amelyekre hivatkozva a kivitelezők sokszor hónapokig kénytelenek szüneteltetni a munkálatokat.

Az már régi probléma, hogy a nehezen épülő észak-erdélyi autópálya majdani nyomvonalán ókori emlékeket feltáró ásatások folynak. A Konstanca tengerparti város körül építendő körgyűrű 19 kilométeres szakaszán is – mint mondják – huszonkilenc ponton végeznek hasonló régészeti kutatásokat. “Amint bejelentünk egy sztrádaépítési projektet, annak tervezett nyomvonalán rögtön megjelennek a régészeti lelőhelyek tucatjai, mintha a dákok és a rómaiak előre tudták volna, hol fogunk autósztrádát építeni” – idézi a lap Radu Berceanu közlekedési minisztert.

Sokszor a kisajátított földterületek elégedetlen tulajdonosai kövekkel dobálják meg a billenő teherautókat, betörve azok szélvédőit. Nem is beszélve arról, hogy olykor a munkások is sztrájkolnak vagy éppen a kivitelező cég függeszti fel az alkalmazottak foglalkoztatását az államtól be nem folyt pénzekre hivatkozva.

A miniszter ugyanakkor a környezetvédő hivatalok szempontjaival is kénytelen szembesülni. Miután ismertté vált a Bukarest és Ploiesti közötti sztrádaszakasz építésének terve, jelezték, hogy a nyomvonalon lévő erdőkben ritka védett madarak, elsősorban cinegék élnek. Az erdőritkításra ezért csak komoly környezeti tanulmány elvégzése után lehet hozzáfogni.

A sztrádaépítés útjában állnak (azaz ugrálnak) állítólag az ugyancsak védettnek számító dobrudzsai kistestű békák. A Comarnic és Brassó közötti szakaszon az építkezés állítólag sztresszeli az erdők medvéit, az pedig – tekintettel a vérengző medvék által eddig okozott tragédiákra – nem vezet semmi jóra. A hegyvidékeken ugyanakkor a dömperek, markológépek és hengergépek zaja elveszi a farkasok párzási kedvét, veszélyeztetve a faj fennmaradását. Ezért a környezetvédők arra figyelmeztetnek, hogy ember nem lehet állatnak farkasa.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás