Hirdetés

„Akik az állampolgári részvételt szorgalmazzák azok szerintem kifejezetten rendbontók és rendzavarók….” Lányi András, író, ökopolitikus az Állampolgári Részvétel Hete kapcsán. Hétfőn demonstráció az NFÜ, az ESZA, több minisztérium és számtalan más állami szervezet támogatáselosztási gyakorlata ellen.

Az Állampolgári Részvétel Hete kapcsán arról szeretnénk kérdezni, hogy mit gondolsz, a mai Magyarországon milyen aktualitása lenne az önszerveződésnek?

Akik az állampolgári részvételt szorgalmazzák azok szerintem kifejezetten rendbontók és rendzavarók. A magyar emberek – úgy tűnik – hogy nem igénylik a részvételt. Tehát a munkahelyeken hozzá szoktak ahhoz, hogy szépen elvégzik a dolgukat és a munkahely irányítását rábízzák a feletteseikre, a saját állásuk sorsát is. A magyar lakosság az jobb szereti, hogy ha az önkormányzat dönt a feje fölött a területeinek, a lakóhelyének a határairól, a beépítésről, vagy a rendezésről, hogyha az önkormányzat vezetőit az önkormányzat kénye-kedve szerint nevezi ki és váltja le. Megszoktuk azt is, hogy a kormányzat, vagy az állam vezetői döntenek, a megkérdezésünk nélkül, a fejünk fölött a nemzeti vagyonról. Négyévenként tesznek föl nekünk egy állampolgárhoz szóló kérdést, nem pontosan értjük, hogy mit kérdeznek, ennyivel beérjük. Egy nem régen készült nemzetközi vizsgálat, összehasonlító kutatás szerint az összes európai nép közül a magyarok adták leggyakrabban azt a választ, hogy semmilyen eszközt nem látnak arra, hogy a sorsukat maguk irányítsák. Valóban. A saját sorsunkat csak azoknak a politikai közösségek tagjaként tudjuk irányítani, amelyeknek tagjai vagyunk, vagy részt veszünk azokban a döntésekben, amelyeket a közösség hoz a saját sorsáról, vagy a saját sorsunk is kicsúszik a kezünkből. Ez a tétje az állampolgári részvételnek.

Egy olyan közösségben, amely több nemzedéken át azt tapasztalta, hogy akik részt követelnek maguknak a közös ügyek intézéséből azoknak csak bajuk lehet, büntetés, üldöztetés lesz a részük, ott nagyon nehéz szokásba hozni a részvétel igényét.

Az állampolgári részvétel fáradságos gyakran kudarccal járó és mindenképpen megpróbáltatásokkal jár. Azzal tudnám bíztatni, akik mégis ebben munkálkodnak, hogy e nélkül viszont sokkal silányabb és kilátástalanabb lesz a sorsunk, mint hogyha vállalkozunk erre.


KEVESEBB LESZ AZ ORSZÁG CIVILEK NÉLKÜL!

Miért tiltakozunk?
Az állam, az utóbbi időben fokozódó szabálytalansági eljárásai nyomán, az állami feladatoktól vonja el a pénzt, önmagától, tőlünk.
Lehetetlen helyzetbe hozzák azokat, akik tenni akarnak, vagy tenni akartak a társadalmi megújulásért.
Tűrhetetlen, hogy nincs érdemi jogorvoslati lehetőségünk, hogy az állam visszaél erőfölényével.

Tiltakozunk az egész hazai támogatási rendszer kezelési struktúrája ellen, amely mostani formájában egy mélyen feudális – alárendelt, megalázó viszonyt teremt a program megvalósítói és a támogatást közvetítők között!
Ez a rendszer a teljes bizalmatlanságra, a jelentős erőfölény korlátlan érvényesítésére, a segítés helyett az értelmetlen, túlzó kontrollra, a drákói szigort érvényesítő szűklátókörűségre, az egyoldalúságra épül, azaz a civilek biztosítékainak, méltóságának teljes hiánya jellemzi. Hol itt a partnerség, az ország jobbítását célzó közös együttműködés?

Nyilván, vannak hibáink nekünk is, de méltatlannak tartjuk, hogy bűntelenségünket folyamatosan nekünk kell bizonyítgatnunk.
Méltatlan, hogy az ellenőrzések rendszere nem tisztázott, csak a pályázó számára vannak időkorlátok. Az ellenőrzési eljárások során a lebonyolító szervezet elképesztő szakmai, adminisztratív, ügyviteli és egyéb hibákat követ el – minden következmény nélkül. A pályázókat ugyanakkor gyakran apró (vagy vélt) hibákért szigorúan bünteti – olyan jogorvoslati lehetőségek nélkül, melyek során partnerként, kölcsönösen tisztázhatók, korrigálhatók lennének a tévedések, a hibák.
Elfogadhatatlan, hogy a pályázati kiírásokat a projektek lebonyolítása során módosítják. Ugyanakkor a pályázat keletkezésekor még nem létező törvényeket kérnek számon menet közben.
Alkalmi és bizonytalan alkukkal teli a rendszer. A civil pályázók belekényszerülnek ezekbe, azért, hogy küldetésüket, programjukat legalább részben megvalósíthassák.
Nekünk bizonyítanunk kell hozzáértésünket, de nem ismerjük a kontroll-mechanizmusban részvevők hozzáértését.
Ez így egy vesztes-vesztes játszma.

Tárgyalást, megegyezést, együttműködést!

Már nincs idő várni, ha nem cselekszünk, részvétel helyett részvétnyilvánítás lesz a következő lépés.
Több civil szervezet tiltakozik a hazai támogatási rendszer kezelési struktúrája ellen, amely mostani formájában egy mélyen feudális – alárendelt, megalázó viszonyt teremt a program megvalósítói és a támogatást közvetítők között.

Az NFÜ, az ESZA, több minisztérium és számtalan más állami szervezet ilyen lehetetlen magatartása és támogatáselosztási gyakorlata ellen emeljük fel szavunkat, egyúttal követelve, hogy azonnal függesszék fel a napokban közel félszáz szervezet ellen elindított végrehajtási eljárást, s a civilek közreműködésével dolgozzanak ki egy új, normális, társadalom- és civilbarát pályáztatási rendszert.

Céljaink elérése érdekében, kapcsolódva az Állampolgári Részvétel Hetéhez (2009. 09. 21 – 27), demonstrációt szervezünk, az ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. központi irodaháza elé (Budapest, XIII. Váci út 45/c).

Szeptember 21.-én, hétfőn 11.30-tól szeretettel várjuk a sajtó munkatársait.

Mit kívánunk elérni?

Követeljük, hogy az illetékes állami kormányzati szervek (minisztériumok, NFÜ, ESZA Kht.) tárgyaljanak képviselőinkkel az európai és hazai támogatások lebonyolítási és jogorvoslati rendszerének felülvizsgálatáról, korrigálásáról! Vannak javaslataink, tárgyaljunk azokról!
Követeljük, hogy a tárgyalások idejére, azonnal függesszék fel a civil szervezetek irányában indított szabálytalansági és végrehajtási eljárásokat!

Piramist építünk az értékünket mérő papírköbméterekből
Mérlegeljük társadalomjobbító programjaink súlyát (SI mértékrendszer szerint!)
Papírhajókat és papírsárkányokat eregetünk, bemutatandó a nyertes kormányzati pályázatok adta működési biztonságot
Elmeséljük azok történetét, akiknek a vesztét okozta egy-egy nyertes pályázat
Elmondjuk, hogy kikkel és miről szeretnénk tárgyalni

További információ: Peták Péter 70 771 3576

Farkas Gabriella, sajtóreferens
Közösségfejlesztők Egyesülete
1011 Budapest, Corvin tér 8.
kozossegfejleszto@gmail.com

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás