Hirdetés
greenfo/mti/nol

Sólyom László újraválasztását szorgalmazza 11 értelmiségi, akik holnap felhívással fordulnak majd az új Országgyűléshez.

Az MTI-nek ma megküldött, a sajtótájékoztatóra szóló meghívó aláírói között van Karátson Gábor író, Kopp Mária egyetemi tanár, Lányi András író, Majtényi László volt ombudsman, Makovecz Imre építész, Mellár Tamás, a KSH volt elnöke, Schneller István, Budapest volt főépítésze, Szabó Gellért, a Magyar Faluszövetség elnöke, Tölgyessy Péter politológus, Vida Gábor akadémikus és Zlinszky János volt alkotmánybíró.

ennyi zöldenergia kellene

ennyi zöldenergia kellene

A Legyen újra Sólyom az elnök! című meghívó szerint az említett személyiségek levélben fordulnak az új Országgyűléshez, hogy ismét Sólyom Lászlót válasszák meg a köztársaság elnökének. Közölték, a felhívás szövegét és a kezdeményezés támogatóinak névsorát holnap délben hozzák nyilvánosságra.

Sólyom László hivatali ideje idén nyáron jár le. A köztársasági elnök személyéről már az új összetételű Országgyűlés dönthet az első két fodulóban kétharmados, a harmadikban már egyszerű többséggel. Vagyis a Fidesz-KDNP szövetségnek az első fordulós sikerhez sem kell egyeztetnie senkivel.

A találgatások akkor kezdődtek, amikor Pokorni Zoltán a TV2-ben a héten azt mondta, ha őt kérdezik, akkor nem Sólyom Lászlónak fogják hívni az államfőt a következő években. Azóta Orbán Viktor és Szijjártó Péter is visszautasította a személyi kérdésről szóló találgatásokat, de Pokornit a nyilvánosság előtt nem cáfolták. Egyes sajtóhírek szerint Schmitt Pál a házelnöki székből váltaná augusztusban Sólyom Lászlót, és az ő helyére Kövér László ülne. További lehetséges fideszes államfő-jelöltek: Bihari Mihály volt alkotmánybíró, Vizi E. Szilveszter volt és Pálinkás József jelenlegi MTA-elnök.

Kapcsolódó anyagok:

Sólyom a Klímabarát Települések konferenciáján

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás