A rovat kizárólagos támogatója

Zöld és csatlakozó szervezetek levelet intéztek az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságához, amelyben a nemzeti konzultáció eredményeire is hivatkozva javasolják, hogy jobban garantálják a jövő nemzedékek érdekeiért felelős alapvető jogi biztos munkájának feltételeit.

Az elmúlt hetekben több mint 100 zöld civil szervezet csatlakozott ahhoz a nyilatkozathoz, amely javaslatokat fogalmazott meg az új Alkotmánnyal kapcsolatban. A nyilatkozatot az Országgyűlésnek eljuttató Levegő Munkacsoport és Magyar Természetvédők Szövetsége, illetve a NIOK Alapítvány és a Közösségfejlesztők Egyesülete üdvözölték, hogy a Fidesz-KDNP frakciószövetség néhány javaslatot módosító indítvány formájában elfogadott, például az egészséges környezethez való jog belefoglalását az Alaptörvénybe.

A civil szervezetek levelet írtak az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának, amelyben több más javaslatuk fontosságára is felhívták a figyelmet. A szervezetek szerint lényeges, hogy az Alkotmány megfelelő függetlenséget garantáljon a jövő nemzedékek ombudsmanjának, aki az alapvető jogok biztosa helyetteseként fog majd működni. Azt kérik, hogy a helyetteseket is az Országgyűlés válassza és biztosítsák a szervezeti függetlenségüket, mert ez garantálja az alapjogi védelemmel kapcsolatos munkájuk hatékonyságát. A magyar gyakorlat szerint ez történt 1995 és 2007 között is, amikor az Országgyűlés választotta az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesét. A módosítás biztosítaná, hogy a helyettes vizsgálatai körében elsődleges szempontként a környezeti értékek védelme játsszon szerepet, ez a jog ne rendelődjön alá más alapjogoknak.

„A nemzeti konzultációra visszaérkezett válaszok 86 százaléka támogatja, hogy az új magyar Alkotmány vállaljon kötelezettséget a jövő nemzedékek iránt. Ennek biztosításához hatékony és független intézményrendszerre van szükség, amelynek része kell, hogy legyen az alapjogi biztos helyetteseinek országgyűlés általi megválasztása” – nyilatkozta Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

Emellett a zöld szervezetek további javaslatokat fogalmaztak meg a környezetvédelem erősítésére. Kérik többek között a visszalépés tilalmának a beépítését az Alaptörvénybe, azaz, hogy a jogalkotó a környezet- és természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét csak nagyon kivételes esetekben csökkenthesse, és a csökkentés mértéke akkor se legyen aránytalan.

„Az Alkotmánybíróság mondta ki a visszalépés tilalmát 1994-ben, ezért ezt a készülő Alkotmányban is célszerű megfogalmazni. A javaslatot a parlamenti vitában kormánypárti képviselő is felkarolta, ezért bizakodunk, hogy az Alkotmányügyi Bizottság támogatni fogja a gondolatot” – mondta Farkas István, a Magyar Természetvédők Szövetsége ügyvezetője.

A civil szervezetek javasolják, hogy az új Alkotmány fogalmazzon meg kötelezettségeket a társadalmi egyeztetésre a Kormány és az önkormányzatok számára. A kötelezettséget a jelenlegi Alkotmány is tartalmazza, ezért súlyos visszalépésnek tartanák a kérdés mellőzését.

„Közösségek, civil szervezetek bevonása nélkül nem biztosítható a társadalmi részvétel sem a helyi, sem az országos ügyekben. E nélkül pedig rosszabb döntések, elhúzódó viták várhatóak. Az egészséges civil társadalom nem csak egyénekből és családokból áll, hanem elsősorban a bejegyzett és be nem jegyzett civil szervezeteken keresztül jeleníti meg a véleményét” – hangsúlyozta Gerencsér Balázs, a Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány igazgatója.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás