A rovat kizárólagos támogatója

A törvényjavaslat egyszerűsítéseket és új társulási formát is kínál a civilek számára. A közhasznúság új feltétele a társadalmi támogatottság és erőforrások megléte lenne. (Fotó: Szász Pál, wikipedia.hu)

Új egyesülési forma lehet a civil társulás, amelynek megalapításhoz már három ember is elegendő – mondta Latorcai Csaba a jogi személyiséggel nem rendelkező újfajta társulási formáról, amely köztámogatásokban nem részesülhet majd.

Hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet egyszerűsíteni, "akadálymentesíteni" és élénkíteni kívánja a civilek életét, emellett szeretnék kiszűrni a ténylegesen nem működő civil szervezeteket. A törvény elfogadását követően, 2012-től már csak azok a szervezetek pályázhatnak majd köztámogatásokért, amelyek megfelelnek az új szabályoknak.

Hozzátette: a ténylegesen nem működő szerveztek kiszűrését szolgálja majd, hogy a civil szervezeteknek évente információt kellene szolgáltatniuk a működésükről a bíróságoknak. Azokat a szervezeteket, amelyek ennek a felszólítást követően sem tesznek eleget, a bíróságok törlik a nyilvántartásból.

Latorcai Csaba kiemelte: az egész magyar társadalom morális megújulásra szorul, "ezt a kormány soha nem végezheti egymaga, mindig partnerek kellenek hozzá, azok a civil szervezetek, amelyek a család mellett a társadalom másik alapsejtjeként működnek”.

A szerdától a www.kormány.hu oldalon is elérhető törvénytervezetről (916 Kb, zip) elmondta, hogy egyéves előkészítő munka előzte meg a társadalmi vitát. Mintegy 500 civil szervezet küldte el a KIM-be észrevételeit és javaslatait. A törvény szövegének elkészítésébe civil szakértőket vontak be, az utóbbi egy hónapban pedig az ország régióközpontjaiban ismertették az abban megfogalmazott elképzeléseket. A társadalmi vitával egy időben pedig folyik a minisztériumok közötti egyeztetés is.

A törvényjavaslat várhatóan június végén vagy július első napjaiban a kormány elé kerülhet, s az Országgyűlésben július 11-ig megkezdődhet a javaslat érdemi vitája, amely szeptember közepén az őszi ülésszak kezdetén folytatódhat. Feltehetően szeptember végén szavazhat a parlament a törvényről, amely 2012. január 1-jén léphet hatályba. Az észrevételeket a civiljog@kim.gov.hu e-mail címre várják 2011. július 4. napjáig.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás