Szabadságot az Audi-ügy iratainak!

2011. október 7. 9:17

Szabadságot az Audi-ügy iratainak!

Sajtótájékoztatót tartott tegnap a budapesti Szabadság téren az Audi-ügyben vesztegetéssel gyanúsított debreceni természetvédő, Zsák Ferenc Tibor, a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke, aki szerdán szabadult az előzetes letartóztatásából.

A sajtótájékoztatón a Magyar Helsinki Bizottság elnöke bejelentette, hogy az indokolatlan és a nemzetközi egyezményekbe ütköző előzetesben tartás miatt napokon belül benyújtják Zsák Ferenc Tibor érdekében az Európai Emberi Jogi Bírósághoz a jogsértés megállapítását indítványozó beadványukat.

A Védegylet által szervezett sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a környezetvédők követelik a kormány és az Audi Magyarország Kft. között létrejött valamennyi szerződés nyilvánosságra hozatalát. Az ezt kérő, a sajtótájékoztatón lefényképezett levelüket közvetlenül a rendezvény után tértivevénnyel postára adták. A törvény értelmében az iratok kiadását a kormánynak 15 napon belül kell teljesítenie, ha nem, úgy a tájékoztatást kérők bíróság elé állíthatják.

A Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke bejelentette, eltökélt szándékuk, hogy érvényt szerezzenek annak az „együttműködési megállapodásnak”, amelyet az Audival írtak alá. Ebben a cég a győri természetvédelmi terület elpusztítása miatti kiegészítő kompenzációként, a TTT által megjelölt állami területeken, a szervezett által kidolgozott program szerinti, az illetékes erdészetek által végrehajtandó munkálatok finanszírozását vállalta. Az Audi az általa májusban aláírt szerződést igyekszik megvesztegetésként beállítani az ügyészségi papírok szerint. A természetvédők viszont az Audi ellen fognak polgári pert indítani, ha továbbra is szabotálja a vállalása teljesítését.

Zsák Ferenc szabadon Zsák Ferenc szabadon

Az újságírók a Szabadság téren hosszan faggatták a szabadságától 10 nap híján 4 hónapon át megfosztott természetvédőt a börtönbeli megpróbáltatásairól, valamint a beruházói oldal megvesztegetési próbálkozásáról, amiről a TTT hangfelvételt készített. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, Zsák Ferenc Tibor a fogvatartásának körülményeiről könyvet készül kiadni.



 




Kapcsolódó anyagok Zsák Ferenc ismét szabad

Hozzászólások

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be.

hirdetés

hirdetés

Felhasználóbarát honlap
Kiváló Magyar Tartalom
Szeretne cikket írni? Megosztaná véleményét? Itt megteheti!
Zöld Jogász - Ingyenes jogi tanácsadás
Járjon zöld szemmel! Küldje be fotóit itt!

hirdetés