A rovat kizárólagos támogatója

Napjainkban dől el, hogy 65.000 hektár magyar, állami tulajdonú föld kinek a kezébe kerül. A földek bérbeadására vonatkozó pályázati kiírás azonban értelmetlen és megmagyarázhatatlan feltételt tartalmaz, ami ismét a háttérben meghúzódó érdekkörökhöz juttathatja a földet a helyi gazdák helyett. Az Élőlánc Magyarországért nyílt levele Magyarország kormányához.

Második hónapja zajlik az állami földekre kiírandó pályázat előkészítése. Az első pályázati felhívások már megjelentek az NFA honlapján. A pályázati lehetőségre sokan abban a reményben várnak, hogy végre visszakaphatják őseiknek a Rákosi-rendszerben elvett földjét. Mégis, most mindez veszélybe került! Olyan követelmény került az állami földek bérleti jogára kiírandó pályázatok szövegébe, amely látszólag az állattenyésztést van hivatva fellendíteni. Valójában azonban a családi gazdálkodók jelentős körét megfosztja a pályázatban való részvétel lehetőségétől.

A pályázati kiírás 12.2.i szerint a gazdálkodónak vállalnia kell, hogy "a szerződés megkötésétől számított egy éven belül a pályázat tárgyát képező ingatlanok vonatkozásában minden második hektár termőföld terület után 1 nagyállat egységnek (1 NE) megfelelő állatállományt alakít ki, és ezt a haszonbérleti szerződés megkötését követő 5 gazdasági évben is megőrzi".  Ez a kizáró követelmény egy kaptafára képzeli el a különböző adottságú földek hasznosítását, mindenütt előírva az állatállomány létszámának kötelező növelését. Olyan területeken azonban, ahol ennek nincsenek meg a feltételei ez az előírás lehetetlen helyzetbe hozza a gazdálkodókat. Ilyen körülmények közt nem csoda, ha a több ezer hektáros területeket eddig bérlő tőkés társaságok meglepően magabiztosak…

Ács Sándorné, az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja elmondta: "– Számos területen a földet eddig bérlő tőkés társaság annak ellenére végezte el az őszi vetést több száz hektáron, hogy a bérleti joguk tavalyi lejárta után kötött ú.n. "megbízási szerződésük" 2011. október 31-én szintén lejár, a területre vonatkozó nyilvános pályázatot pedig még meg sem hirdették."

Talán a társaságok tudhatnak valamit, amit a családi gazdálkodók nem? Az őszi vetés súlyos költségeit csak annak tudatában vállalhatták, hogy biztosak benne, övék lesz a nyertes pályázat.

Tiltakozunk az ellen, hogy becsapják az embereket! Elfogadhatatlan, hogy ismét legyenek törvények felett álló egyének és csoportok! Nem tűrjük, hogy a korrupció ismét belopakodjon a mindennapjainkba!

Követeljük a pályázati feltételek módosítását, hogy sem profitorientált tőkés, sem más külső pályázó ne lehessen megélhetési konkurense a helyi parasztcsaládoknak! Követeljük az esélyegyenlőség biztosítását a családi gazdaságok számára!

Budapest, 2011. október 26.

Ács Sándorné    Ertsey Attila
elnökségi tagok
Élőlánc Magyarországért


Elkezdődött 60 ezer hektár állami földterület haszonbérleti pályáztatása

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elkezdte az állami földterületek haszonbérleti pályázatainak közzétételét. Az intézkedés fontos lépés a Kormány birtokpolitikai irányelveinek megvalósításához. Többek között ahhoz, hogy megőrizzük közös kincsünket a földet, és az állam a közjó érdekében használja fel a nemzeti vagyont. A pályáztatás fő célja a kis és közepes családi vállalkozások, valamint az állattartó gazdálkodások megerősítése. Ennek megfelelően a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet az eljárásnál a helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőket hozza helyzetbe, és a haszonbérbe adást állattartáshoz köti.

A Kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium betartotta ígéretét, miszerint a földek hasznosításának legfőbb szabálya a nyilvános pályáztatás. A földterületekre családi gazdálkodók, őstermelők, egyéni vállalkozók és gazdálkodó szervezetek jelentkezhetnek. A pályázók lakhelye illetve székhelye nem lehet az érintett termőföld 20 km-es körzeténél távolabb, és a jelentkezők sem az államtól sem mástól nem tulajdonolhatnak és bérelhetnek összesen 1200 hektárnál nagyobb területet. A termőföldeket a nyertes pályázók 20 évre kapják haszonbérbe. Az eljárás megindításával is azt a célt valósítja meg a Kormány és a Vidékfejlesztési Minisztérium, hogy az szerezhessen földet Magyarországon, aki valóban művelni akarja, és ne spekulánsok kezébe kerüljenek a hasznosítható területek. A pályázatokat a felhívás kifüggesztésétől számított 45. napig kell benyújtani a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet megyei területi irodáihoz.

Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás