Hirdetés

Szándékosan félrevezeti a közvéleményt a hulladékgazdálkodásban zajló változásokról az LMP. Az ellenzéki párt közleményében valótlanul állította, hogy a Fenntartható fejlődés bizottság ülésén nem jelent meg a Vidékfejlesztési Minisztérium képviselője.

A valótlan állítással szemben az igazság az, hogy a vidékfejlesztési tárcát Kolozsiné Ringelhann Ágnes, a Hulladékgazdálkodási Főosztály főosztályvezetője és Vámosi Oszkár, a minisztérium felügyelete alatt működő Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség ügyvezető igazgatója képviselte az ülésen.
Nem igaz az sem, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség nem készítette el a jövő évre vonatkozó begyűjtési és hasznosítási tervét. A dokumentum elkészült, nyilvános és bárki elolvashatja a Vidékfejlesztési Minisztérium oldalán, a kormany.hu portálon.

Az LMP vádaskodása mögött nemcsak politikai, hanem gazdasági érdekek is húzódnak. A közleményt ugyanis éppen az a Szilágyi László írta alá, aki a Hulladék Munkaszövetség alapítója. A szervezetet köztudottan az ÖKO-Pannon hulladékbegyűjtéssel és hasznosítással foglalkozó Kft. támogatja, amely cég funkciója a hulladékgazdálkodás átalakításával megszűnik. Az ÖKO-Pannonhoz hasonló koordináló szervezetek ezentúl nem tudnak óriási anyagi hasznot húzni az újrahasznosításból.

Bár az ellenzéki képviselő magát környezetvédő aktivistának tartja, ehhez képest egy olyan hulladékgazdálkodási rendszer kiépítését nem támogatja, amely átlátható, igazságos és környezetbarát alapokon működik. A Vidékfejlesztési Minisztérium továbbra is olyan hulladékgazdálkodás kialakításán dolgozik, amely visszaszorítja a keletkező hulladék mennyiségét, növeli az újrahasznosítás arányát és megszünteti a rendszerben lévő visszásságokat.

Kapcsolódó anyagok:

Káosz a jogalkotásban, káosz a hulladékhasznosításban

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás