A rovat kizárólagos támogatója

A globális megújuló energia ügyletek értéke tavaly 40%-kal, rekord magasságba, 53,5 milliárd dollárra nőtt, melyen belül a nap- és szélenergia, valamint az energia hatékonysági beruházások 2011-ben túlszárnyalták vízenergia projektekbe fektetett összegeket.

Hagyományosan a megújuló energiába áramló pénzek nagy része vízerőművekhez kapcsolódik, 2011-ben azonban az 1 millió dollárt meghaladó a szél- és napenergia, biomassza és energiahatékonysági ügyletek értéke a vízenergia ügyletekét hétszeresen haladta meg – derül ki a PriceWaterHouse Coopers jelentéséből.  A megújuló energia piaca kezd éretté válni, amely a konszolidációs folyamatok felgyorsulását, valamint a nukleáris energia szerepének újragondolását eredményezi számos országban.

2011-ben a globális zöldenergia beruházások szintje rekordot döntött, a 260 milliárd dollár befektetett összeg nagy része még mindig napenergiába ömlött – derül ki a Bloomberg jelentéséből. Ennek ellenére, a BP becslései szerint 2030-ra a világ össz energia termelésének még mindig csak 5 százalékát teszi majd ki a megújuló energia (a vízenergiát figyelmen kívül hagyva).

Háromból egy ügylet tavaly napenergia projekthez kapcsolódott, összességében az ágazatba 56%-kal több, mintegy 15,8 milliárd dollár áramlott. Köszönhetően a termelési és üzembe helyezési költségek folyamatos csökkenésének, egyes piacokon a napenergia termelés közelít a hálózati ár-egyenlőséghez (grid parity), amikor is a napelemmel termelt áram ára megegyezik az áramszolgáltatói árakkal. Ez az a pont, amikor már támogatás nélkül is érdemes naperőművet telepíteni és üzemeltetni.

A legnagyobb befektetők között tavaly megjelentek a nyugdíj- és biztosítási alapok is. Tavaly Dánia két legnagyobb nyugdíjalap kezelője, a PensionDenmark és a PKA fektetett többek között tengeri szélfarmokba, 6 milliárd dán korona értékben (750 millió euró). A két alapkezelő 50%-os részesedést szerzett abban a konzorciumban, mely 2014 áprilisától 15 évre átveszi az Anholt szélfarm működtetési és karbantartási jogát a DONG Energy-től. A tengerparti szélfarmokba való befektetést racionális döntésnek nevezte a PensionDenmark vezérigazgatója, különösen a globális gazdasági válság miatt igencsak instabil és megtépázott, alacsony hozamú államkötvények tükrében.

A megújuló energia ágazat számára ugyanakkor meglehetősen kemény év lesz az idei. A PwC szerint az amerikai és az európai gyártók is egyre nagyobb költség nyomás alá helyeződnek, miközben számos kínai gyártó számára a hitelszűke és a növekvő verseny jelentik majd a kihívást. Kína jelentős többletkapacitása miatt számos vállalat kiszorulhat a piacról, nem csak az ázsiai országban, de az Egyesült Államokban és Németországban is, amely tehát a piaci szereplők számának csökkenését jelenti.

A folytatódó bizonytalanság az eurózóna gazdaságát illetően sokkal nehezebbé teszi az üzleti környezetet az idei évben. Egy mélyebb válság visszafoghatja a befektetések megújuló szektorba áramlását, azonban a PwC szerint a legnagyobb ügyletekre nem lesz hatással.

Kapcsolódó anyagok:

A magyar energiapolitika gagyi

Meglódult a megújuló energia

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás