Lezajlott a IV. Magyarországi Klímacsúcs

Klíma Klub sajtóközlemény

2012. június 9. 18:36

Lezajlott a IV. Magyarországi Klímacsúcs

2012. június 7-én ismételten nagy sikerrel került megrendezésre az ország egyik legnevesebb szakmai konferenciája, a IV. Magyarországi Klímacsúcs. A konferencia alaptémája és gondolata Ipar – Energia – Környezet: Hogyan lesz jobb a világ? volt, amiről az egyes területek legkiemelkedőbb képviselői mondták el véleményüket.

A budatétényi Tomori Pál Főiskola remek helyszínt biztosított a konferencia számára, hiszen a györnyörű ősfás parkban egy nagyon kellemes környezetben tudtak a megjelentek a szakmai következtetések végére jutni.

A konferencia kezdetén köszöntőt mondott Varga Dávid, a Klíma Klub titkára és Dr. Meszlényi Rózsa, Tomori Pál Főiskola rektorasszonya. Ezután Prof. Dr. Jolánkai Márton egyetemi tanár, az MTA doktora a konferencia levezető elnökeként megnyitotta az eseményt. Őt követte - a részben az eddig elhangzott gondolatokhoz kapcsolódó - Németh Tamásnak, az MTA főtitkárának nyitó gondolatai.
A Klímacsúcs nem csak az egyedülálló, és korábban együtt pódium beszélgetést nem igazán folytató előadók miatt, de egy más jelentős esemény miatt is hagyományteremtő volt. Idén első alkalommal ítélte oda ugyanis a Klíma Klub Tudományos Tanácsadó Testülete Prof. Dr. Láng István részére az Életműdíjat, melyet Péter Ágnes Munkácsy díjas szobrászművész készített el. Sajnos a az Életműdíj átadása csak jelképesen történhetett meg, mert  a Professzor Úr egészségügyi állapota nem tette lehetővé, hogy személyesen vegyen részt az eseményen. Köszöntő beszédét Varga Dávid, a Klíma Klub titkára mondta el helyette:

„Üzenet a IV. Magyarországi Klímacsúcs résztvevőinek:
Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy Nekem ítélték oda a 2012 évi Életműdíjat! Számomra ez nagy megtiszteltetés, és a díjat köszönettel elfogadom!  Sajnos egészségi korlátaim most nem teszik lehetővé a díj átvételét az összejövetelen. Erre majd később kerülhet sor.
Eddigi szakmai pályafutásom három kulcs szóval foglalható össze: környezetvédelem; fenntartható fejlődés; klímaváltozás. De szeretnék még egy negyediket is hozzáfűzni a jövőben: ez a túlélés fogalma.
Túlélés globális és nemzetközi szinten egyaránt, a következő időszak természeti és társadalmi problémái közepette. Remélem sikerülni fog.
Köszönöm a díjat!”

Az érdemi tanácskozás nyitányaként három európai ország nagykövete tartott előadást. Jonathan Knott brit nagykövet hangsúlyozta, hogy a válságból az egyik kivezető út az alacsony szén-dioxid kibocsátásra való törekvés lehet. Az elektronikus iparban is ez irányba várhatóak változások. Példaként említette a londoni, környezettudatos intézkedések sorát felvonultató nyári Olimpiai és Paralimpiai játékokat, illetve a legújabb elektronikus meghajtású fekete taxit.
Svédország is nagy összegeket fektet a zöld iparba, tudhatták meg a tanácskozás résztvevői Karin Olofsdotter nagykövet asszonytól. Helyi szinten is ösztönzik a lakosságot a környezettudatos gondolkodásra, és felhasználják az ország adottságait a megújuló energia felhasználását illetően.
Hazánkéhoz hasonló problémákkal küzd Szlovéniai a klímaváltozás terén. Darja Bavdaz Kuret nagykövetasszony szerint ennek egyik oka a földrajzi közelségben keresendő. Igyekeznek a zöld ipar és mezőgazdaság által új munkahelyeket teremteni és oktatáspolitikájukat a klímaváltozás hatásának mérséklésére irányítani.

Az első pódiumbeszélgetés energetika és környezetvédelem témájában zajlott Prof. Dr. Molnár Sándor vezetésével. Ahhoz, hogy a következő évtizedekben csökkenthessük a karbonizációt, jól átgondolt intézkedésekre van szükség, amelyek elősegítik az üvegház gáz kibocsátásának csökkentését. Ehhez költséghaszon elemzéseket szükséges végezni, rangsorolni az intézkedéseket és megállapítani az optimális intézkedéssorozatokat. A múlt évi Nemzeti Energiastratégiában megfogalmazódott a teendők listája: versenyképesség, fenntarthatóság és energiabiztonság növelése. Fontos tehát a hazai tudásbázison alapuló fejlesztések ösztönzése, a biomassza és a geometrikus energia használata. Amíg azonban nincs társadalmi szerveződés, és nem otthonainkban kezdjük a környezettudatos életmódot, nem számíthatunk jelentős növekedésre.

A megújuló energiaforrások széleskörű használatát hangsúlyozta Dr. Barótfi István, a Szent István Egyetem rektor-helyettese. Az elengedhetetlen kormányzati támogatáshoz olyan fenntartható gazdálkodáspolitikát kell kialakítanunk, ami nem csak felhasználja, de termeli is a megújuló energiaforrásokat előállító pénzösszegeket. Először azonban az energiafelhasználás hatékonyságán kell javítanunk, hiszen nem pazarolhatjuk megújuló energiaforrásainkat.
Martin A. Dale, a Siemens Magyarország elnök-vezérigazgatója a cég hatékony energiatermelését mutatta be. A termelés és a felhasználás hatékonyságát is cége legfontosabb feladatai közé sorolta.
Jamniczky Zsolt, az E.on vezérigazgató-helyettese vállalatát a dekarbonizáció Európa-szerte aktív támogatójaként jellemezte. Fontos, hogy 2014-ig az energia- és támogatási rendszereket összekapcsoljuk, összehangoljuk, kiszámítható szabályrendszert alkalmazzunk és piacképes technológiákat alkalmazzunk.

A válság és a klíma kapcsolatát feszegette Prof. Dr. Kerekes Sándor moderálásával Dr. Bod Péter Ákos és Prof. Dr. Mellár Tamás. A Budapesti Corvinus Egyetem tanára, Dr. Bod Péter Ákos szerint a mostani válság abban különbözik az előzőektől, hogy amíg azok a periférián zajlottak, addig a mostani a centrumban. A válságból való kilábolásnál nem szabad figyelmen kívül hagynunk az emberi tényezőt sem, amely minden látszat ellenére irracionális lény, tehát nem feltétlenül logikus választ ad a válság által felvetett problémákra.
Akár még 10-15 évig is eltarthat a válság, jósolta Prof. Dr. Mellár Tamás, a Pécsi Tudományegyetem professzora már 2008-ban. A számos ok közül az egyik: a piaci információkat nem lehet központosítani, és egyebeket sem, torzításmentesen nem ismerjük a gazdaság minden adatát.

A nemzeti alaptanterv és a klímaváltozás összefüggéseiről beszélt Ütőné Dr. Visi Judit főiskolai docens. Környezeti kultúrára szeretné nevelni a gyerekeket. Fokozatosan, az évek során több tárgy keretébe ágyazná az éghajlat változásának kérdését, hogy az érettségire átfogó, globális gondolkodása alakuljon ki a diákoknak.
Az éghajlatváltozás kihívása az energiastratégiára címmel tartott előadást Dr. Ürge-Vorsatz Diana, melyben a belakatolás jelensége képezte a lényeget. Fontos tudni, hogy Magyarországon is tudunk olyan épületeket építeni, amelynek segítségével az energiafelhasználás 90 százalékkal is csökkenthető. Ehelyett jó esetben is csak 40 százalékos megtakarítást érünk el. A gondot az jelenti, hogy ha egyszer rászánjuk magunkat és hozzányúlunk a házhoz, utána már évekig nem akarunk újítási munkálatokba kezdeni. Érdemes tehát inkább picit várni és később mélyfelújítást végezni, hiszen az energiafelhasználás így 85 százalékkal csökkenthető.

A tudomány és az éghajlatpolitika kapcsolatáról tartotta a Klímacsúcs utolsó pódiumbeszélgetését Somlyódi László professzor vezetésével Dr. Faragó Tibor, Prof. Dr. Mika János és Dr. Bartholy Judit egyetemi tanár. A legfőbb problémát abban érzik, hogy az egyébként is bizonytalan politikusok nem tudnak hosszú távra tervezni, hiszen négyévenként választásokat tartanak, mellyel újra és újra meghiusítják a döntéshozatalt. Pedig a döntések elkerülhetetlenek és rendkívül gyorsan meg kell hozni őket, hiszen az ember beavatkozott a klímába, az elkövetett hibákat helyre kell hozni.

Az éghajlati modellezéssel foglalkozó szakember, Szépszó Gabriella meteorológus a kutatásuk során mért eredményeiről számolt be. Az éghajlati rendszer jövőbeli viselkedése a modellezés segítségével írható le, így könnyen felkészülhetünk a változásokra. Az éghajlatváltozásra hatással levő emberi tevékenységet leíró forgatókönyvek a szén-dioxid koncentrációt határozzák meg a század végéig. A regionális éghajlati modellek hasonló módon viselkednek, viszont nem az egész Földet, csak egy kisebb tartományt modelleznek. Az 1961-91-es időszakhoz viszonyítva megállapítható, hogy az évszázad végére a hőmérsékletváltozásokat illetően az ország teljes területén a melegedéssel kell számolnunk, a hőség-napok száma több mint egy hónappal fog növekedni. A nyári időszakban csapadékcsökkenésre kell számítanunk, azonban az érték éves szinten nem változik.

Az energia felügyeletének új eszközét mutatta be Békés Tamás, az ÉMI-TÜV SÜD Kft vezető auditora, amely energiagazdálkodási programot segítheti. Utolsó előadóként Kertész Ádám, az MTA-FKI tudományos osztályvezetője a klímaváltozás és elsivatagosodás veszélyeire hívta fel a figyelmet, amely a Föld szárazföldjeinek 40 százalékát érinti. Zárásként a konferencia levezető elnöke, Prof. Dr. Jolánkai Márton összegezte a nap során elhangzottakat, majd három pontba gyűjtötte össze a jövőbeli prioritásokat és feladatokat:
• Társadalmi konszenzus megteremtése
• Természettudományos ismeretek terjesztése; nevelés, oktatás, kutatás, szaktanácsadás
• Gazdasági koncepció környezeti és klímabarát szempontú megfogalmazása
A Professzor Úr H. J. Schennlhuber idézetével búcsúzott: „Kezelni az elkerülhetetlent, és elkerülni a kezelhetetlent”.




Kulcsszavak klíma klub

Hozzászólások

Hozzászólás írásához kérjük jelentkezzen be.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

Szeretne cikket írni? Megosztaná véleményét? Itt megteheti!
Felhasználóbarát honlap
Kiváló Magyar Tartalom
Járjon zöld szemmel! Küldje be fotóit itt!