Hirdetés

Darázsölyv, gyógyulófélben lévő gólyák, házőrző liba és kakas, orchideás réten legelő szürke marha, dolmányos és vetési varjak – egész állatsereglet várja a Balaton nyugati csücskébe, Fenékpusztára látogatókat. Itt naponta 250 csibét esznek meg a „gondozottak”.

A 27 éves madárgyűrűző állomás tíz éve madármenhelyként is működik, ahová befogadják és meggyógyítják az elhagyott vagy beteg madarakat. Jelenleg 3 idei születésű kis fehér gólya lábadozik szó szerint az egyik kennelben, ahonnan a szülőket kitették a szabadtéri kifutóba, mert állandóan kunyeráltak tőlük a kicsik. Mint Benke Szabolcs, a madármenhely vezetője elmondta, a combcsonttöréssel bekerült kölyöknek kevés esélye van a felépülésre. A másik gólya csűdje tört el, ő már egyre jobban van, a harmadikat pedig a szülők kidobták a fészekből. Ez utóbbi kettőt hamarosan kiteszik az öreg gólyákhoz, ahonnan nemsokára elszállnak a szabad életbe. Az idén elkészült gólyakifutóban a náddomb mellett két fészek is van, amiben ha minden igaz jövőre már költés is lesz.

Jelenleg 250 naposcsibét esznek meg a fenékpusztai „gondozottak” naponta Az itteni állatok életben maradása nagyban köszönhető egy környékbeli keltető cég adományának – akik nélkül nem is tudna üzemelni a telep.
Egy másik volierben 3 áramütés miatt leszáradt lábú vörös vércse él, ők sajnos már soha nem lesznek életképesek a természetben, így életük végéig itt fognak élni. Mellettük két szárnyproblémákkal küzdő hím darázsölyv él, szomszédjukban pedig pár dolmányos és vetési varjú, ez utóbbiakból eddig már sokat vissza tudtak engedni, akik a nagy szelek miatti fészekkárosodások miatt kerültek ide Nagykanizsa környékéről. Beszélgetésünk közben a volier melletti fán landolt pár – néhány napja kiengedett – immár szabad madár, akik a megszokott ebédért jöttek vissza.

Fenékpuszta 2012 júliusában Fenékpuszta 2012 júliusában    galériához katt a képre!

Benke Szabolcs szerint az elmúlt 10 évben évente 250 – 500 közötti madár került hozzájuk, így kb. 4000 állattal foglalkoztak, a bekerült fiókák 90 %-át sikerült felerősítve visszaengedni a természetbe.  A már nem működő vasútállomás épületében található a több mint 80 fajt bemutató tojásmúzeum, és madárfészek bemutató.

Egy állománycsere miatt Fenékpusztán jelenleg csak egy szürke marha él, most magyar tarkákkal legeltetik az állomás és a nádas közötti területet, ahol 25 féle védett növényfaj él, köztük is a legértékesebb orchidea faj a pókbangó. A legelő mellett húzódik egy viszonylag szűk kb. 150 méter széles nádas sáv, itt állnak a madárgyűrűzéshez használt madárfogó hálók. Itt most júliusban folyamatos a madármegjelölés, egészen október végéig. A munkát javarészt önkéntes egyetemisták végzik. Egyébként a 27 év alatt kb. 350.000 madarat fogtak itt, és kb. 45.000 volt a visszafogás. Sok különleges faj akadt már bele itt a hálóba, többek között fogtak már itt Bonelli Füzikét /Phylloscopus Bonelli/, Berki Poszátát/Cettia Cetti/ , és Rozsdás Nádiposzátát /Acrocephalus Agricola/.

Fenékpuszta 2012 júliusában Fenékpuszta 2012 júliusában    galériához katt a képre!

A hely kitalálója és szervezője, majd az itteni munkát nagyon sokáig vezető Palkó Sándor volt e természetvédelmi terület ”motorja”. 2002-ben bekövetkezett halála után vette át a munkát Benke Szabolcs, aki 2001-ben polgári szolgálatosként került Fenékpusztára, ahol azóta is él párjával. Az alapító halálának 10 évfordulóján augusztus 3.- 5. között egyfajta emléktábort szerveznek Palkó Sándor tiszteletére, ahova bárkit szeretettel várnak a közös megemlékezés mellett egy kis madarászkodásra, és a legrégebbi, immár 10 éves röpde felújítására.

MEGKÖZELÍTÉS: Autóval: Keszthely, illetve Balatonszentgyörgy irányából a 71-es úton a 115-ös KM kőnél kell a Balaton felé fordulni. Keszthely felől tábla jelzi a kerékpárút felett.
Vonattal: A Keszthely-Balatonszentgyörgy közti vonalon, bár nem áll meg minden vonat.

Emellett balatoni kerékpártúrázóknak is ideális hely szabadidő eltöltésére, szálláshely saját sátorban, meleg vizes zuhanyzó, kenuhasználat, a Balatonban fürdési lehetőség.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás