Hirdetés

A biológiából származó kifejezést arra is használják, amikor az egyik cég hulladékát egy másik vállalat hasznosítja. Kedden az Iparfejlesztési Közalapítvány workshopján ilyen együttműködések ötletei születtek meg.

A szimbiózis kifejezést a biológiában akkor használják, amikor két élőlény szoros, kölcsönösen előnyös kapcsolatban van egymással. Az iparban is létezik ilyen kapcsolat, például amikor az egy vállalat termelése során olyan anyag keletkezik hulladékként, amelyet egy másik cég fel tud használni. Az Iparfejlesztési Közalapítvány (IFKA) az International Synergies szervezettel partnerségben indította el ipari szimbiózis programját. A projekt azokra a nagy mennyiségben keletkező anyagáramokra összpontosít, amelyeknek az újrahasznosítása jelenleg nem megoldott, és ezért kihívást jelentenek. Az IFKA innovációs platformként működve kapcsolja össze az ilyen hulladékokat kibocsátó vállalatokat és azokat az egyetemeket, kutatóintézeteket, amelyek innovatív megoldásokkal tudják biztosítani ezen hulladékok lerakóról történő elterelését, valamint a piac-orientált innovációk elterjesztését a régióban, illetve hosszú távon egész Európában.

Ipari szimbiózisban résztvevő hulladékokIpari szimbiózisban résztvevő hulladékok

Szeptember 11-én az IFKA budapesti székházában került sor egy workshopra, amelyre különböző ipari tevékenységeket végző cégek munkatársait és egyetemi, kutatóintézeti szakértőket hívtak meg a szervezők, Viszlay Zsuzsanna, dr. Virág Annamária és Kovács Henriett. A rendezvény nyitásaként Viszlay Zsuzsanna mutatta be az Iparfejlesztési Közalapítványt, majd James Woodcock beszélt az International Synergies-ről. Zsemberi Gábor a Climate KIC szervezetről beszélt, amelynek célja a klímaváltozással kapcsolatos ötletek üzleti sikerré fejlesztése.

Dr. Virág Annamária előadDr. Virág Annamária előad

Dr. Virág Annamária az innovációs workshop menetét vázolta, amely a kávészünet után el is kezdődött. A három asztalnál ülő résztvevők először röviden bemutatkoztak, majd kétféle színű papírokat töltöttek ki. A zöld színű cetlikre azt kellett felírni, hogy a szervezet milyen anyagot, technológiát vagy tudást tud felajánlani, míg a sárgákra azt, hogy mire van szüksége. A következő lépésben a moderátorok felolvasták az igényeket és felajánlásokat, és segítettek egymásra találni a szervezeteket. Az adatok bekerülnek majd egy adatbázisba, ahol a korábbi vagy későbbi workshopok résztvevőivel is létesülhetnek majd kapcsolatok. A mostani rendezvényen összesen 12 db igény és 35 db felajánlás született. 44 esetben elképzelhető, hogy együttműködés fog kialakulni két szervezet között – a workshop tehát elérte a célját.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás