Hirdetés

Az Ökotárs Alapítvány harmadik éve szervezi meg az Év Fája Versenyt. Idén az egri termálfürdő területén élő keleti platánfa nyerte az év fája címet, második a kajárpéci Hatos-tölgy, harmadik egy szentesi kocsányos tölgy. Hős fa különdíjas a dévaványai “makkfa”, az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa a budafoki ősök fája. A tegnapi díjkiosztón az egyik Erzsébet téri fa is jelképes ajándékot kapott.

Az Ökotárs Alapítvány harmadik éve szervezi meg az Év Fája Versenyt, melybe közösségek, családok és magánszemélyek jelölhetik a számukra fontos fákat, egy történet kíséretében. A három év alatt így több, mint 250 olyan fát ismerhetett meg a közönség, melyekre a körülöttük élő emberek különös figyelmet fordítanak, gondoskodnak róluk, védik őket. A versenybe jelölt fák közül a zsűri 12-13 döntőst választ, melyek közül a közönség szavazza meg az Év Fáját.

Év Fája 2012 díjátadóÉv Fája 2012 díjátadó

 

Az Év Fája Verseny 2012-es díjátadóján több fát is megajándékozott az Ökotárs Alapítvány tegnap a budapesti Erzsébet téren. A döntős fák mellett ugyanis az egyik Erzsébet téri fa is jelképes ajándékot kapott: télire színes fonalakból kötött ruhába öltöztették a “gerillakötők”. Az alapítvány az Év Fája versennyel és ezzel az akcióval szeretné felhívni a figyelmet a közvetlen környezetünkben és általában az épített környezetben élő fák fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére.

Az idei versenyben 60 fa vett részt, melyből 13 jutott a döntőbe. A november 2-án zárult közönségszavazáson minden eddiginél több, összesen 25 000 szavazat érkezett. Az Év Fája címet idén az egri termálfürdő területén élő keleti platánfa nyerte 7115 szavazattal, második lett a kajárpéci Hatos-tölgy, harmadik pedig egy szentesi kocsányos tölgy. Hős Fa különdíjat kapott a Dévaványai “makkfa”, melyet harmadszor neveztek lelkes támogatói a versenybe. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a Budafoki Ősök fája kapta.

Az Év Fája egy speciális kezelésre feljogosító utalványt kapott, a Hős Fa jutalma egy állapotfelmérő szakmai vizsgálat és kezelési javaslat. Az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa facsemeték vásárlására fordítható utalványt kapott. A fák ápolását az Ökotárs Alapítvány a Magyar Faápolók Egyesületével közösen biztosítja. Az idei győztes egri platán Magyarország képviseletében részt vesz a 2013. elején megrendezendő Európai Év Fája Versenyen is. A nemzetközi megmérettetést tavaly a magyarországi verseny győztese, a felsőmocsoládi öreg hárs nyerte.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben:

1. Keleti platánfa az egri Termálfürdő területén
2. Hatos-tölgy – Kajárpéc
3. Kocsányos tölgy- Szentes
4. Dévaványai "Makkfa"
5. Az Öreg Hölgy – Cégénydányád
6. Budafoki Ősök Fája
7. Szigetvári Fűzfa
8. Szentendre- Izbég hársfája
9. 350 éves körtefa – Balatonalmádi
10. Az alsóbogáti odvas fa
11. "Rákóczi – Tölgy " – Becsvölgye
12. Ezeréves fa – Nagyberény
13. Budaörsi vadgesztenye

Év Fája 2012 díjátadóÉv Fája 2012 díjátadó

Tudta-e?
Az Országos Erdészeti Egyesület 1996-ban indította az ugyanilyen néven futó Év Fája mozgalmát. Az Év Fája mozgalom nem egy konkrét fát hanem egy-egy kevésbé ismert hazai fafajt ismertet meg a nagyközönséggel és az erdészeti szakmával. Az adott évben az erdészeti ismeretterjesztés, az erdei iskola programok, tanulmányi versenyek és a szakmai kutatások kiemelten foglalkoznak a választott fafajjal. Az elmúlt időszakban mintegy 200 tanulmány és kiadvány jelent meg az év fáival kapcsolatban. 2012-ben a hazai ligeterdők egyik legkorábban virágzó fafaja, a zselnicemeggy került a figyelem középpontjába, 2013-ban az év fafaja a házi berkenye lesz. Az Év Fája Verseny lebonyolításához az Országos Erdészeti Egyesület két éve csatlakozott.

Fotók az eseményről
A versenyben résztvevő fák képei
A fák adatai és történetei

A fák további ajándékokat várnak: a +361360053 adományvonalon hívásonként 250 Ft-tal lehet támogatni az Év Fáit!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás