Hirdetés
greenfo/MTI

A csúcshoz képest egytizedére esett vissza tavaly az eladott készházak száma Magyarországon, a gyártók és forgalmazók abban bíznak, hogy egyre többen ismerik meg a 2020 utáni uniós épületenergetikai követelményeket, és vesznek készházat, mivel az nem értéktelenedik el.

Az EU-ban 2020 után már csak közel nulla energiaigényű lakóépületek készülhetnek. Miután Nyugat-Európában erre gőzerővel készülnek, az évtized végére már tetemes lesz a fűtési energiát alig fogyasztó lakások száma. A meglévő "energiafaló" épületek értéke pedig – ha csak nem újítják fel azokat – folyamatosan csökkenni fog  – mondta Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége könnyűszerkezet építő tagozatának elnöke.

A készházak zöme már most eleget tesz a 2020 utáni energetikai követelményeknek, ezért várja az elnök a készházak forgalmának fellendülését. A csúcson – 2008-ban – ezer készház kelt el Magyarországon. Ez a szám tavaly százra csökkent. Ha ehhez hozzávesszük az exportált 20 épületet, akkor is nagy a visszaesés.

A könnyűszerkezet építő tagozat létszáma is harmadára esett: a 33 cégből 11 maradt, amelyek mindegyike a tagozat által alapított, és garanciát jelentő MAKÉSZ védjegyes cég. Három társaság már megszerezte a jogot arra, hogy az unió területén készházakat építsen.
Kárpáti József szerint Magyarország sokkal lassabban igazodik a 2020 utáni uniós épületenergetikai követelményekhez, mint sok más ország. Viszont az a tény, hogy az eladásra, vagy bérbeadásra kínált lakások energetikai jellemzőit közölni kell a hirdetésekben, tudatosítja az emberekben a legjobb – A+ – kategóriától való elmaradást. Az év közepétől az építőanyagok – és szerkezetek – tulajdonságait is jóval részletesebben kell közölni a vásárlókkal, így például nyilvánvaló lesz, hogy az adott falazó anyagból milyen hőátbocsátású fal készíthető – tette hozzá.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás