A Vidékfejlesztési Minisztérium a vadászok érdekeinek hűséges kiszolgálója lett. A 2010-es kormányváltás óta mindazon törvények, rendeletek, amelyek a vadászokra nézve addig tabukat és tilalmakat fogalmaztak meg, mára szinte mind megszűntek. A parlament az új alaptörvényben deklarálta elkötelezettségét a Kárpát-medence és hazánk élővilágának megőrzése mellett. Ez egy politikailag és gazdaságilag befolyásos érdekcsoport kizárólagos kiszolgálását jelenti, és ez a Nemzeti Kirekesztő és Megkülönböztető Rendszer valós arca.
A Hirado.hu április 29-én „Elszaporodtak: veszélyes ragadozók tértek vissza a térségbe” címmel számolt be a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) budapesti közgyűléséről. Többek között ezt írták az ott elhangzottakról: „Úgy fogalmaztak: a vadászat a fenntartható természetvédelem legfontosabb eszköze”. Napjainkban azonban aligha a vadászat jelenti a fenntartható természetvédelem számára a legfontosabb eszközt. Sőt, soha nem is jelentette azt. Ez a kijelentés nem más, mint cinikus lesajnálása és visszaszorítása mindazon természetvédelmi és ökológiai törekvéseknek, amelyek arra hivatottak, hogy mentsék még a menthetőt – mégpedig állatfajok pusztítása, gyilkolása nélkül.
Emlékezhetünk: még 2011 januárjában dr. Semjén Zsolt, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke egy olyan levelet adott át a vidékfejlesztési miniszternek, amelyben számos védett madár- és emlősfaj vadászatát kezdeményezte mindenféle szakmai és társadalmi vita nélkül. Szerencsére ez a levél hatalmas vihart kavarva még az év áprilisában nyilvánosságot kapott, így elkerülhetetlen volt az egyeztető megbeszélések életre hívása a vadászok és a természetvédők között. Ennek során azonban – mint az menet közben kiderült – a tárca hallgatólagos jóváhagyása mellett a bevont vadászati szervezetek előre megállapodtak a jövőbeli teendőkről, no meg arról, hogy mely állatfajcsoportok kutatása kit, kiket illessen.
Pestiesen szólva: előre lezsíroztak mindent, és úgy ültek le a tárgyalóasztalhoz.
A hazai emlős ragadozók esetében kizárólag elkötelezett vadászati érdekeltségű és értékrendű kutatóműhely kapott megbízást, így 2013 és 2017 között kizárólagos jogosítványuk lett az érintett állatfajcsoportok kutatása. Pikantériája a dolognak az, hogy az OMVV elnökének elhíresült levelében felvetett két menyétfélénk (a menyét és a nyuszt) vadászhatóságát – szakmai körökben elterjedt hír szerint – éppen ők kezdeményezték. Szerencsére, ha nem is egykönnyen, de ezt sikerült megakadályozni, mert a nyuszt védett maradt, míg a menyét, amely addig sem védett, sem vadászható nem volt, természetvédelmi oltalmat kapott.
Mégis felsejlik a leplezetlen szándék: a vadászati szervezeteken túl ez évtől másnak nem lehet beleszólása abba, hogy akár már ma vagy holnap, tárgyilagos szakmai kutatásokra hivatkozva e fajok is növeljék a vadászati statisztikákat, bizonyítván: lám, milyen sok van belőlük, és hogy vadászattal milyen eredményesen lehet szabályozni a létszámukat. Ki is találtak már erre egy – szintén cinikusan lenéző – fogalmat: ragadozógazdálkodási modell. Vagyis már előre tudják, hogy vadászatilag gazdálkodni kell majd e fajokkal. Vajon miből gondolják?
nyári lúd fejekSajnálatos, egyben szégyenletes: a rendszerváltás óta először megtörténhetett hazánkban, mégpedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerén belül, hogy egy nagy vihart kavart ügy során az illetékes minisztérium a nevét adta ahhoz, hogy nem vadászati elkötelezettségű szakmai és társadalmi szervezetek teljes kizárásával lehessen véleményt formálni és kutatást folytatni a ragadozó emlőseinkről. Mindezek mögött leginkább gazdasági szándék húzódik meg – vagyis nem az úgynevezett fenntartható természetvédelmet erősítő vadászat, ami egyszerűen képmutató fogalom –, hiszen e fajokkal kiegészítve a vadászható vadfajaink listáját, Magyarország még vonzóbbá válhat a belföldi és a külföldi vadászok számára.
Hiszen olyan ritka, és még napjainkba is alig ismert állatfajokat lehet majd lelőni és trófeaként hazavinni, amelyeket jobbadán csak egyedül hazánkban vadászhatnak le. És ez bizony jelentős haszonnal is jár, megéri a belefektetett energiát, főleg ha azt jelentős kormányzati és államigazgatási hátszél is támogatja. Pedig volt kezdeményezés arra, nem is egy, hogy legyen valós párbeszéd a vadászok és a természetvédők között, amivel a minisztérium bizonyíthatta volna, hogy elkötelezett a társadalmi és szakmai dialógus mellett, és hogy komolyan veszi a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Többek között magam is írtam a témakörben a vidékfejlesztési miniszternek, válaszra azonban hiába vártam. Egyszerűen eldöntötték, hogy ki kaphat szerepet, és kik azok, akiknek semmiféle beleszólásuk nem lehet.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a vadászok érdekeinek hűséges kiszolgálója lett, bizonyítja ezt az is, hogy a 2010-es kormányváltás óta mindazon törvények, rendeletek, amelyek a vadászokra nézve addig tabukat és tilalmakat fogalmaztak meg, mára szinte mind megszűntek. Ma már kedvükre kereskedhetnek a védett állatfajok trófeáival (ez az úgynevezett washingtoni egyezmény arculcsapása), kedvükre változtatták meg a hatályos fegyvertörvényt, és elérték, hogy egyedüli és kizárólagos elbírálói legyenek a ragadozó emlőseink megítélésének. És még nincs vége, hiszen hamarosan a parlament elé kerül az új vadászati törvény tervezete, ami pedig az eddig kiszivárgott részletek alapján felteszi a koronát a vadászok és kiszolgálóik fejére.
A parlament nem is olyan rég az új alaptörvényben deklarálta elkötelezettségét a Kárpát-medence és hazánk élővilágának megőrzése mellett. Látható azonban, hogy ez az ő olvasatukban egy politikailag és gazdaságilag befolyásos érdekcsoport kizárólagos kiszolgálását jelenti. Igaz, megszokhattuk már, hogy jelentős üzletekbe, szerződésekbe, esetleg kutatásokba csak a kormánypártokhoz közel állók kaphatnak szerepet. Sajnálatos ez, nagy botrány, mondhatni: a Nemzeti Kirekesztő és Megkülönböztető Rendszer valós arca.
Gera Pál az Alapítvány a Vidrákért volt ügyvezető elnöke.
A vélemény oldalunkon megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
