A rovat kizárólagos támogatója

Egyetemi diplomája sincs a zöldhatóság vezetőjének? Meghiúsult az OKTVF főigazgatójának parlamenti számonkérésére tett kísérlet: a kormányoldal összezárt Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin mögött. Pedig nem sikerült eloszlatnia a doktori címének eredetét és az egyetemi végzettségét övező homályt, szakmai életrajzát pedig többszöri kérésre sem hozták nyilvánosságra, mert „nem közérdekű adat”.

Meghiúsult az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF, avagy az országos zöldhatóság) vezetőjének parlamenti számonkérésére tett kísérlet: az országgyűlés fideszes többségű Fenntartható Fejlődés Bizottsága ugyanis a május 7-i ülésén leszavazta a meghallgatás napirendre tűzését. Ezt követően a bizottság egyik tagja, Kepli Lajos jobbikos képviselő sajtótájékoztatón követelte a főigazgató visszahívását Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztertől, a főigazgató körüli botrányokra hivatkozva. Kepli szerint a bizottság kormánypárti tagjai a miniszterrel történt egyeztetést követően szavazták le a meghallgatást, és egy az Átlátszónak névtelenül nyilatkozó forrás is úgy tudja, hogy többször volt már egyeztetés ez ügyben a bizottság és a kormány tagjai között. Egyes bizottsági szavazások eredménye viszont arra utal, hogy a bizottságban ülő kormánypárti képviselők egy részének is kezd elege lenni abból, hogy sorozatban olyan döntésekért tartják a hátukat, melyeket csak delegáló pártjuk nyomására szavaznak meg.

A főfelügyelőség vezetője, Tolnai Jánosné dr. Szatmári Katalin, vagy ahogy korábbi cikkünk egyik nyilatkozója emlegette, „Tüzépes Kati” annak ellenére élvezi felettese bizalmát, hogy szakmai életrajzát és doktori címének eredetét továbbra is homály övezi. Első cikkünk megjelenése után a témával az Országgyűlés is foglalkozott: Jávor Benedek országgyűlési képviselő (Párbeszéd Magyarországért) kérdéseire Fazekas Sándor szakminiszter Tolnainé rátermettségéről beszélt nagy elismeréssel. Sőt, Fazekas egyenesen azzal vádolta a zöldhatóság vezetőjével kapcsolatban kritikát megfogalmazókat, hogy a kifogásaik valódi oka az, hogy a zöldhatóság által egy év alatt kiszabott bírságok mértéke 2008 és 2011 között 13 millió forintról 350 millió forintra nőtt.

Jávor Benedek blogján több bejegyzésben sorolta a zöldhatóság vezetőjével és a hatóság működésével kapcsolatban felmerült kifogásokat, illetve részletezte a főigazgató korábbi pozícióból adódó sokirányú politikai kötődéseket. A képviselő beadvánnyal fordult a Nemzeti Adatvédelmi Hatósághoz, mivel az országos zöldhatóság titokban tart számos olyan információt (egyebek mellett a hatóság gazdálkodására és külső szerződéseire vonatkozó adatok hiányoznak), amelyeket a közvéleménynek törvény adta joga lenne megismerni.
RÉSZLETEK AZ ATLATSZO.HU-n >>>

 

Az ügy kirobbanása korábban:  Kiborul végre a zöldhatóság bilije?

 

Kapcsolódó anyagok:

Rémálom a zöldhatóságnál. Tolnainé, negyedik menet

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás