Hirdetés
Forrás: BKK

2013. július 15-étől, hétfőtől Budapesten a kerékpárosok további tíz helyszínen használhatják buszsávokat. A most megnyitott szakaszokkal együtt idén összesen több mint 11 kilométerrel növekszik a fővárosban azon buszsávok hossza, amelyeket az autóbuszok és a kerékpárosok közösen használhatnak.

 A BKK közútkezelői hatáskörben 2012-ben tíz helyszínen jelölt ki közös busz- és kerékpársávot összesen 6,5 kilométer hosszan, amelyet idén tizenöt meglévő buszsáv megnyitásával és egy közös busz- és kerékpársáv létrehozásával folytatunk. A Magyar Kerékpárosklubbal közös szakmai együttműködés kezdetén megígértük, hogy ahol lehet, megnyitjuk a buszsávokat a kerékpárosok számára. Ezen intézkedéssorozat keretében július 15-től a város összesen huszonhat pontján használhatják kerékpárosok is az autóbuszsávokat. A közösen használt sávok összhossza ezúttal 11 kilométerrel bővül 7 fővárosi kerületben. A közösen használt forgalmi sávokban javul a kerékpárosok biztonsága: a kerékpárosok az út szélén vezetett buszsávban haladhatnak, ellentétben az ezeken a szakaszokon életben lévő szabályozással, mely szerint a bicikliseknek lényegében buszsáv és az első forgalmi sáv között egyensúlyozva kellett végighaladni.

A BKK tapasztalatai szerint a már megnyitott buszsávokban a kerékpárosok érdemben nem akadályozzák az autóbuszok közlekedését, és a járatok menetideje is tartható maradt. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a közös busz- és kerékpársávokat elsősorban a rutinosabb, gyorsabb kerékpárosok használják, akiknek az adott utcában van az úti célja, vagy az adott útszakasz biztosítja a legrövidebb eljutási lehetőséget, másrészt a sokszor megálló és utast cserélő autóbuszok és a kerékpárosok átlagsebessége között nincs nagy különbség. A hosszú, kiemelkedően nagy autóbusz-forgalmú és sok gyorsjáratot befogadó buszsávokban (pl. Rákóczi út – Kossuth Lajos utca, Nagykőrösi út) továbbra sem megengedett a kerékpározás. Ezeken a helyeken a közeli párhuzamos utcákban biztonságos a kerékpározás.

Közös busz- és kerékpársávokKözös busz- és kerékpársávok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Július 15-től az alábbi tíz helyszínen használhatják a kerékpárosok és az autóbuszok a közös forgalmi sávot:

1. III. kerület, Vörösvári út, városközpont felé, Körte utca – Flórián tér között – 870 méter;
2. IX. kerület, Soroksári út, városközpont felé, Kén utca – Koppány utca között – 1185 méter; Vágóhíd utca – Boráros tér között, 1010 méter; városhatár felé, a Beöthy utca és Szabadkai utca között – 2080 méter;
3. X. kerület, Körösi Csoma út, városközpont felé, Szent László tér – Kápolna utca között – 330 méter;
4. X. kerület, Vajda Péter utca, városközpont felé, Könyves Kálmán körút előtt – 250 méter;
5. XII. kerület, Krisztina körút, Szilágyi Erzsébet fasor felé, Csaba utca– Széll Kálmán tér között – 110 méter;
6. XII. kerület, Alkotás utca, Déli pályaudvar felé, Hegyalja út – Déli pályaudvar között – 1350 méter;
7. XII. kerület, Hegyalja út, városközpont felé, Alkotás utca – Avar utca között,450 méter; városhatár felé Alkotás utca előtt – 40 méter;
8. XIII. kerület, Szent László utca, városközpont felé, Mór utca – Mohács utca között – 310 méter;
9. XIV. kerület, Dózsa György út, Kerepesi út felé, a Kerepesi úti csomópont előtt – 60 méter;
10. XVII. kerület, Pesti út, városközpont felé, Csabai utca – Ferihegyi út között – 230 méter;

2013-ban már az alábbi hat helyszínen hoztunk létre közös busz- és kerékpársávot:
– II. kerület, Budakeszi út, városközpont felé, a Hűvösvölgyi út előtt – 500 méter;
– II. kerület, Pusztaszeri út, Szépvölgyi út felé, Boróka utca – Alsó Zöldmáli út között – 300 méter;
– II. kerület, Hűvösvölgyi út, városközpont felé, a Budenz utca – Budagyöngye között – 620 méter;
– VIII. kerület, a Vajda Péter utca, városhatár felé, Villám utca előtt – 70 méter;
– XIX. kerület, Kisfaludy utca, Üllői út felé, József Attila utca – Üllői út között – 260 méter;
-V-VI. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út, észak felé, Andrássy út – Podmaniczky utca között, 820 méter; délfelé, Podmaniczky utca- Deák Ferenc tér – 970 méter.

Közös busz- és kerékpársávok hosszaKözös busz- és kerékpársávok hossza

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(Megjegyzés: a grafikon csak azon kerületeket jelöli, amelyekben léteznek közös sávok buszok és kerékpárosok részére.)

Tanácsok kerékpárosoknak a közös busz- és kerékpársáv használatához:

– A kerékpározás továbbra is csak azokban az autóbuszsávokban megengedett, ahol a besorolás rendjét jelző táblán a nyílban az autóbusz piktogram alatt a kerékpár piktogram is megjelenik. (KRESZ 117/c. ábra). Ezt az úttestre festett kerékpár piktogramok is kiegészítik.

 

 

 

 

 

– Ha utoléri a gyorsabb autóbusz, és még messze van a következő megálló, és van erre alkalmas hely, akkor inkább előzékenyen félrehúzódással engedje előre az autóbuszt!

– Ne előzze meg a megállóban tartózkodó autóbuszt, ha az már rövidesen indul, hiszen ebben az esetben a busz röviddel utána utol fogja érni a kerékpárost, és így feltartja azt. Csak egyszer kell legfeljebb 20-30 másodpercet várni azért, hogy elkerüljük az utána többszöri előzés és megállóban visszaelőzés miatti fokozott akadályozást és balesetveszélyt.

– Kiszámíthatóan, körültekintően közlekedjünk a közös busz- és kerékpársávokban is!

Miért is jó ez?

• A kerékpárosoknak biztonságosabb az úttest jobb szélén haladni, mint a buszsávtól balra eső belső sávban,valamint a forgalmi sávokban haladó gépjárműveknek is biztonságosabb így.
• A közös busz- és kerékpársávok kijelölése vonzóbbá teszi az adott útvonalat a kerékpárral közlekedők számára, mert a buszsávban gyorsabban tudnak haladni, mint a telített belső sávban.
• Az autóbusz-forgalom gyorsítása és a kerékpárosok biztonsága közötti ellentét csak látszatkonfliktus. Ha a megállóhelyi várakozási időket is figyelembe vesszük, a kerékpárosok és a buszok körülbelül egyformán gyorsan haladnak. Az egyenlő átlagsebesség miatt a kerékpárosoknak jellemzően csak egyszer kell a busz mögött várakozniuk, vagy a busznak a kerékpárost megelőznie. Ráadásul, ha nincs lehetőség előzésre a szűk sávban, még akkor is gyorsabb, ha a busz a kerékpáros tempójával halad, mintha az „álló” kocsisorban kellene haladnia.
• A közös busz-és kerékpársávok jól illeszthetők a városi kerékpáros főhálózatba, a menetirány szerinti kerékpársávok rendszerébe, olyan helyeken, ahol a buszok szempontjából az akadályoztatás mértéke elfogadható, vagy nem jár olyan sűrűn a buszjárat.
• A belső forgalmi sáv mentesül a kerékpáros forgalomtól, így egyenletesebb és biztonságosabb lehet a gépjárművek haladása.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás