Hirdetés

Átment a kereskedelmi teszten a 280 megawattos arizonai Solana naperőmű, amely napfény nélkül is tud áramot termelni. A 7,8 négyzetkilométeren elterülő létesítmény az egyik legnagyobb olyan naperőmű, amely parabolatükrök segítségével koncentrálja a napfényt, és a napfényből begyűjtott energiát hőként tárolja.

A Solana 2700 parabolatükre szintetikus olajat forrosít fel, amit egy csőrendszer segítségével boilerekbe vezetnek, hogy gőzt állítsanak elő. A gőz által meghajtott 140 megawattos turbinák állítanak elő eletromos áramot.

Mérete mellett a hőtárolási képessége miatt is különleges a Solana erőműve, hiszen napnyugta után hat órán át tud még maximális teljesítménnyel áramot termelni. Pont abban a csúcsidőszakban, amikor emberek millió ülnek le a tévé elé. A hosszú éjszakai működés az áramellátó rendszer stabilitása miatt is fontos, a megoldásnak hála nem kell naplemente után más erőműveket felpörgetni- olvasható az indexen, ahol egy videóban mutatják be e zöld technológiát.

A Solana erőmű építése 2010-ben kezdődött, és Arizona állam legnagyobb áramszolgáltatója, az Arizona Public Service (APS) a teljes kapacitásra igényt tart. Csúcsidőszakban 70 ezer háztartást lát el energiával a naperőmű, és még négy hasonló létesítmény van az állam területén, ami összesen 185 ezer arizonai ügyfél ellátására elegendő.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás