A rovat kizárólagos támogatója

Greenpeace Magyarország szerint is meg kell védeni a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ökológiai mintagazdaságát, amely 20 éve példája a fenntartható, vegyszermentes földművelésnek, és amelynek 452 hektáros, állami tulajdonú földjét a Nemzeti Földalapkezelő másoknak osztja le. Óriási Save Kishantos feliratot tárcsáztak a vetésbe a tiltakozók, akik jelképesen vetettek is – amit ki tudja ki fog learatni. Tudja még valaki a Vidékfejlesztési Minisztériumban, hogy mit is tartalmaz a Nemzeti Vidékstratégia? Kérdezte Ángyán József.

Folyt a könny a csütörtöki sajtótájékoztatón Ács Sándorné Éva szeméből, mikor sorolta, november 1. után mi minden számolódhat fel a Kishantosi Vidékfejlesztési Központban. Az ügyvezető annak kapcsán beszélt újságírók előtt, hogy a másfél évtizede az ország legnagyobb összefüggő területű bio mintagazdaságaként működő intézmény földjeinek bérleti jogát néhány hónapja meghirdette a földművelésügyi tárca, s a jogot a jelenleg gyakorló közhasznú nonprofit kft. mellőzésével nyolc új jelentkező nyerte el. Olyanok, akik eddig csak a szomszédos földterületeket birtokolták, de olyanok is -– mint az a 9 nap leforgása alatt a közeli Szabadegyházára áttelepült salgótarjáni építőipari vállalkozás –-, akiknek a pályázat benyújtása idején köze sem volt a mezőgazdasághoz. Ilyen és hasonló visszásságokra is felhívták a figyelmet a csütörtöki sajtótájékoztatón a központ vezetői, illetve a Greenpeace Magyarország jelenlévő képviselői. Szegfalvi Zsolt igazgató és Rodics Katalin regionális kampányfelelős elmondták, a magyar kormány egy hungarikumot akar politikai alapon átjátszani illetéktelen kezekbe: jellemző, hogy a jelenlegi bérlő tíz beadott pályázatából egy sem nyert, a nyerteseknek pedig csak egy éves biogazdálkodási kötelezettségük van. Akik valóban eddig is mezőgazdasággal foglalkoztak, ezt nagyüzemi, vegyszeres formában tették, s a pályázat kritériumai folytán az egy év letelte után semmilyen garancia nincs arra, hogy nem ugyanígy járnak majd el a kishantosi földeken is. Márpedig azokon –- a német és a magyar kormány megállapodása alapján létrejött mintagazdaságban, adaptálva a dán népfőiskolai szakmai tudást -– immár 21 éve kizárólag vegyszermentes művelést végeznek.

Mint Ácsné Éva ügyvezető hangsúlyozta, minden magyar állampolgárnak szembesülnie kell a ténnyel, hogy a legnagyobb magyar biogazdálkodás tudatos szétverése folyik. Ez hosszú távú negatív hatásait nem csak a szűkebb térségben érezteti majd. A központ jelenlegi 18 hantosi dolgozóját a munkahelye elvesztése megoldhatatlan helyzet elé állítja, a térség munkaerőpiaci mutatóinak romlásán túl azonban nagyobb negatívumot jelent az, hogy a biomajor hirtelen megszüntetése precedenst teremt az itteni 452 hektárnál kisebb, hasonló gazdálkodások megszüntetéséhez.- írta Kocsis Noémi a feol.hu-n.

Bevetés Kishantoson Bevetés Kishantoson
A képre kattintva galéria nyílik.


A Greenpeace megvédené a kishantosi ökológiai mintagazdaságot

Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace Magyarország igazgatója a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. egy Európában is egyedülálló és egységes modellt hozott létre, amely jól bizonyítja, hogy a fenntarthatóság működik". Jelezte, hogy világszerte másfél évtizede folytatnak kampányt a génmódosított termények ellen, amelyek a vegyszerintenzív mezőgazdaság szimbólumai. Kishantos ennek ellenkezőjére ad bizonyítékokat, ezért akarja a szervezet minden erejével megvédeni – tette hozzá.
Az igazgató szerint Kishantos nemzeti kincs és hungarikum, ezért eltökéltek a gazdaság megmentésében. A Greenpeace Magyarország 52 civil szervezettel együtt hisz abban, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ ellehetetlenítéséről hozott döntés visszafordítható, a mintagazdaság fennmaradhat, és továbbra is művelheti a földeket – mondta.
Tiltakozásuk jeléül egy 500 méter hosszú, 150 méter széles Save Kishantos feliratot helyeztek el a központ földjén, amely a magasból jól látható. Akciójuk másik részében a jelenlévők búzát vetettek el, hogy ezzel is mutassák: a központ még jelentős anyagi kockázatot vállalva is mindent megtesz azért, hogy a területen a legmagasabb szintű ökológiai gazdálkodás fennmaradjon. Rodics Katalin a Greenpeace Magyarország regionális kampányfelelőse kiemelte, hogy a központ 21 éve termel élelmiszert bio módon, miközben nem szennyezik a talajt, a levegőt és a vizeket. Működésük során bizonyították, hogy nagyüzemi méretekben is működtethető a vegyszermentes mezőgazdaság. Megjegyezte, hogy az NFA döntésével 18 ember állandó és további 50-100 ember alkalmi munkáját veszik el.

Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy hiába pályáztak az általuk 1998 óta használt állami földekre, a tízből egyetlen földterületre sem nyertek bérleti jogosultságot. Történelmi napnak nevezte, hogy november 1-jén megszűnik a gazdaság, amiért 21 éve dolgoznak. Megfogalmazása szerint Kishantos az ivóvízért és a termőföldért folytatott harc áldozata lett. A kft. bebizonyította, hogy lehet vegyszerek nélkül gazdálkodni, most ezt az üzenetet szeretnék a döntésekkel elhallgattatni" – mondta.
Hangsúlyozta: harcolni fognak a földekért, mert egész Európának meg kell értenie, hogy 2013-ban nem lehet megszüntetni egy ökológiai mintagazdaságot".  Kérdésre válaszolva elmondta, hogy dán partnereik rablásnak nevezték a döntéseket, a német partnerek pedig értetlenül állnak a történtek előtt.

A sajtótájékoztatón kiosztott sajtóanyag és nyílt levél szerint a kishantosi gazdaság 452 hektár állami földterületen folytatta tevékenységét – egy korábbi kormányközi megállapodás alapján – amelynek bérleti joga 2013. október 3-án lejárt. A földterület jövőbeni hasznosítására a magyar állam képviseletében az NFA már tavaly meghirdette a területeket. Az NFA úgy döntött, hogy új, zömében nem helyben lakó gazdálkodók" és egy gazdasági társaság kapják a területeket. A nyílt levélben azt írták, hogy még az NFA belső ellenőrzése szerint is nagyrészt szubjektív és nem szakmai szempontok szerint történtek a döntések az állami földek pályázatainak ügyében. A határozathozatali folyamat átláthatatlan, a pályázatok titkosak, így az NFA-nak nem sikerült eloszlatnia azt a gyanút, hogy az eljárást a háttérből manipulálták – jegyezték meg.
A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ a magyar és a német kormány megállapodása alapján jött létre 15 évvel ezelőtt. A legszigorúbb minősítésű (BioSuisse) biovetőmag előállítása és a biogazdaság üzemeltetése mellett egy népfőiskolát is létrehoztak, ahol több száz gazdálkodót képeztek ki. A központ különböző kutatásokat is végez, és jelentősen hozzájárul a helyi közösségek életéhez.

Bevetés Kishantoson Bevetés Kishantoson
A képre kattintva galéria nyílik.

 

 
11 ok, amiért meg kell mentenünk Kishantost:

21 éve bio módon termel egészséges élelmiszert, a legszigorúbb BioSuisse minősítésnek megfelelően. Nem szennyezi a talajt, a levegőt, a vizeket, nem pusztítja az élővilágot.
452 hektáron működik, ami bizonyítja, hogy nagyüzemi méretekben is működtethető a vegyszermentes mezőgazdaság.
A biogazdálkodásban alkalmazható legkorszerűbb gépállománnyal rendelkezik.
15 éve Vidékfejlesztési Központot, népfőiskolát működtet.
Német–magyar kormányközi megállapodással jött létre.
Több mint 200 magyar fiatalt küldött ki tanulmányútra a dán népfőiskolai partneréhez.
Nonprofit, a bevételeit visszaforgatja az oktatásba.
Mindig minden fizetési kötelezettségnek eleget tett.
Helyi kezdeményezésből, a helyi közösségre támaszkodva alakult ki és működik.
18 embert foglalkoztat állandóan, idényben pedig 50-100 embernek ad bevételi forrást.

Közben a földművelésügyi tárca sajtóosztálya közleményt adott ki, melyben azt írják: a Kishantosi Nonprofit Kft. által bérelt földek meghirdetése harmonizál a kormányzat birtokpolitikai irányelveivel és a Nemzeti Vidékstratégiával, a jövőben az a kívánatos, hogy többen használhassák az állami földeket. Íme a VM sajtóosztályának közleménye:

Kishantoson ezentúl többen használhatják az állami földeket
A Kishantosi Nonprofit Kft. által bérelt földek meghirdetése harmonizál a kormányzat birtokpolitikai irányelveivel és a Nemzeti Vidékstratégiával. A haszonbérleti szerződés lejárt, ezért lett pályázati kiírás tárgya ez a terület. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) haszonbérleti pályázatán egységes feltételekkel lehet indulni, az elbírálás pedig szakmai szabályok szerint történik. Minden esetben azzal köt szerződést az állam, aki összességében a legjobb pályázatot nyújtotta be. Közlemény. A Kishantosi Nonprofit Kft. határozott idejű haszonbérleti szerződése ez év október 31-ig szól, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) ezért jogszerűen hirdette meg nyilvános pályázaton a kft. által kezelt földeket a leendő új haszonbérlőknek. A kormányzati program szélesíti a mezőgazdaságból élők bázisát. Ezért számít a fiatal pályakezdők mellett mindenkire, aki a jövőjét az agráriumban képzeli el. Ennek jegyében országosan közel 3000 szerződést kötött az NFA. Ennek fele új földhasználó. A földek több mint 75 %-át természetes személyek, azaz őstermelők, egyéni mezőgazdasági vállalkozók, családi gazdálkodók és fiatal mezőgazdasági termelők nyerték. Az eddig megkötött haszonbérleti kontraktusok átlagos birtokmérete 18 hektár. Összehasonlításul: a Kishantosi Nonprofit Kft. eddig több mint 450 hektárt művelt. Magyarország Kormánya földbirtok-politikája a kisgazdaságok és az agrárközéposztály megerősítését szolgálja. Célja, hogy minél több családi vállalkozás használja az állami területeket. A mostanáig – kizárólag – a Kishantosi Nonprofit Kft. által művelés alá vont birtokon az új földhaszonbérleti szerződések megkötésével a jövőben többen is lehetőséget kapnak az agráriumban való boldogulásra. Az új haszonbérlők, a korábbi támogatás fejében folytatják majd az agrár-környezetgazdálkodási tevékenységet.


Ángyán József független országgyűlési képviselő is közleményt adott ki a Vidékfejlesztési Minisztérium újabb Kishantost lejárató nyilatkozatával kapcsolatban.

Ángyán József közleménye: Tudja még valaki a Vidékfejlesztési Minisztériumban, hogy mi az a „tájközpont”, és mit is tartalmaz a Nemzeti Vidékstratégia?

Értetlenül állok a VM „Kishantoson ezen túl többen használják az állami földeket” címmel kiadott nyilatkozata előtt, amely éppen az NVS-2020-ra hivatkozva tartja jó döntésnek a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ és fenntartható, ökológiai mintagazdaságának likvidálását. Az NVS-2020 – melynek kidolgozását államtitkárként magam irányítottam – a kis- és közepes családi gazdaságokra és azok összefogására, a helyi gazdaság és társadalom megerősítésére alapuló vidékfejlesztést tűzi ki célul. Ehhez a kishantosi mintára megvalósuló tájközpont-hálózat létrehozását tartja szükségesnek. Ezek a központok mintagazdaságból és népfőiskolából állnak. Fejlesztési, bemutatási, tanácsadási, felnőttképzési tevékenységükkel közfeladatokat látnak el. Segítik a gazdálkodó családok és közösségeik megerősödését, a falu, a vidék talpra állását. Nonprofit tevékenységük közhaszna a családoknál, a helyi gazdaság és társadalom szereplőinél jelentkezik. A közvagyont kezelő állam ehhez kedvezményesen földterületet biztosít. Aki a családi gazdaságokat az őket segítő, hagyományos kincstári birtokfeladatokat ellátó, közhasznú intézménnyel, a nonprofit tájközponttal összekeveri, ezért a földet alóla kihúzza, az nem csak hozzá nem értéséről tesz tanúbizonyságot, hanem mindannyiunk érdekében jobban teszi, ha távol tartja magát a vidéktől, a falutól és a földtől.
 


A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének közleménye

Részletek Éliás Ádám beszédéből, amelyet a Greenpeace felkérésére mondott az elvesztett kishantosi föld szakrális bevetésekor, október 17.-én
Magyarország földje ma Kishantosra zsugorodott. Ide koncentrálódott az emberiség küzdelme a fenntartható életért és fejlődésért.
Hiába volt Kishantos népének minden, nemzetközi elismerést is kivívó munkája a fenntartható mezőgazdaságért, az igazi kultúráért, a valóságos szociális közösségért, – Kishantos földjét mégis átjátszották azoknak, akik profitmaximalizáló gazdálkodásban semmisítik meg Kishantos minden eredményét. És a vesztesség csapása alatt, Kishantos porig alázott, kisemmizett népe elhatározta, hogy elrabolt földjét, nagy anyagi és munkaáldozattal, beveti.
Ez szakrális tett. Ezzel az áldozattal Kishantos népe megteremti az Új Vetést, az Új Földet, Magyarország Új Idejét, s megnyitja minden jó lehetőségének, a fenntartható fejlődésnek a távlatait. Minden jó érzésű és józan gondolkodású embert harcra hívok, hogy megmentsük Kishantost. Itt, Kishantoson kell megtanulnia a pénzhatalomnak, a profitéhes üzleti spekulációnak, hogy semmi keresnivalója nincs a föld tulajdonlásában és haszonbérletében. Induljunk, kedves magvető barátaim, hogy az elrabolt, elvesztett föld bevetésének szakrális tettével részese lehessünk az Új Vetés, az Új Föld, az Új Idők megteremtésének.
A Magvető, a Jó Pásztor legyen velünk a magvetésben, és áldja, védje Kishantost és népét.
(A beszéd teljes, írott változata a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége honlapján olvasható.


TILTAKOZZ TE IS KISHANTOS LIKVIDÁLÁSA ELLEN!

Jelenleg 83 alaíró szervezet, és több mint 1200 magánszemély aláíró van a listán
Új, egyszerűbb aláírási lehetőség >>> 

Lásd még:
Nemzetközi tiltakozást szülhet Ángyán barátainak ellehetetlenítése
Vetés-demonstrációt tartott a Greenpeace

Kapcsolódó anyagok:

Elkésett bevetés?

A maffia nem veszíthet – mondja Ángyán József

Amiben Ángyánnak igaza van

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás