Hirdetés

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tájékoztatta a Magyar Országgyűlést, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft azért nem kapta meg a 21 éve bio módon művelt mintagazdaság földjeit, mert Kft… Ángyán József kigyűjtötte öt megyében a 100 hektárnál többet nyert Fidesz közeli forprofit cégeket. Ez tényszerűen cáfolja a VM vezetőinek állításait.

November elsejével elveszti földjeit a német-magyar kormányközi program eredményeként létrejött Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft., miután nem nyert a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) földbérleti pályázatain. A döntés ellen nemrég a Greenpeace Magyarország vezetésével számos civil szervezet és magánszemély demonstrált, és értetlenül állnak előtte a külföldi partnerek is. A kishantosiak által művelt földeket egy évvel a haszonbérleti szerződés lejárta előtt hirdette meg az NFA. A biogazdaság 452 hektáros területét tíz részre osztották, tehát a nonprofit kft.-nek is tíz külön pályázatot kellett beadnia, hogy az eddig használatában lévő területeket továbbra is megtarthassa. Ezeken a pályázatokon aztán sorra vesztettek. A mintagazdaság vezetői szerint a pályázat elbírálásakor az NFA a kormány által elfogadott vidékstratégiával, valamint a saját működésére vonatkozó jogszabályokkal is szembement, amikor lényegében nem vette figyelembe a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ egyedi értékeit.

Egy korábbi kormányzati nyilatkozat szerint „az NFA 8 kisebb helyi gazda gondjára bízta Kishantos sorsát”. A „helyi” meglehetősen relatív értékítélet, az egyik cég, a Mező Vidék Bt. a pályázat meghirdetése idején, tavaly októberben Salgó Közmű Bt. néven még egy salgótarjáni építkezési vállalkozás volt, és mivel mezőgazdasági tevékenysége sem volt, így az abból származó árbevétele az aktuális évet megelőző adóévben nem érhette el a teljes árbevételének 50 százalékát, ezért a pályázaton részt sem vehetett volna. És bár a 20 km-es szabályt, amit az egységes pályázati keretrendszerben az NFA előírt a telephely és a földterület távolsága tekintetében, más cég nem lépi túl, a nyolc eredményesen zárult pályázat közül négy földterület (kb. 210 hektár) bérletét mégsem kimondottan helyi gazda nyerte. (A győztesek Sárbogárdhoz, illetve Sárszentágotához közelebb is nyerhettek volna földet.) Emellett nyert olyasvalaki is, akinek a cégei használt ruhák kereskedelmével foglalkoznak.

Bevetés Kishantoson Bevetés Kishantoson
A képre kattintva galéria nyílik.

A Hantoson sikeresen pályázó Mező Vidék Bt.-nek az ügyvezető-tulajdonosa hasonló pozícióban feltűnik egy másik eredményesen pályázó cégben (Ménesmajor Manufaktúra Kft), amely „helyi vállalkozásként” Fejér megyében 5 földbérletpályázatot is megnyert – úgy, hogy a kiírt földekhez igazította a székhelyét. Vízi Dániel a Ménesmajor Manufaktúra Kft.-t a földhaszonbérleti pályázati kiírások előtt másfél hónappal vette meg egy olyan cégtől (Mezőfalva Invest Zrt), amelyhez 9000 hektár állami föld tartozik, és ekkora földalappal nem indulhatott volna a pályázatokon. Az így kiszervezett cég viszont, körbevándorolva Fejér megyét, több településen is elindult. (Vízi cégei csak Hantoson 12 pályázatot nyújtottak be, végül egy pályázat nyert. Hogy ez az egy pályázat miben különbözhetett a másik 11-től, azt a pályázatok titkossága miatt nem tudhatjuk meg.) Az, hogy ezek után ki nevezhető „kisebb gazdának”, meglehetősen viszonylagos. A kishantosi mintagazdaság földjei közül a legnagyobb területet (87 ha) egy ifjú hölgy nyerte, akinek férje és apósa az összesen 2900 hektárt művelő Simon Kft. tulajdonosai. Ha figyelembe veszünk további személyi összefonódásokat, még nagyobb koncentrációt találunk: a Simon Kft. felügyelőbizottságában ül feleségével együtt Márok Csaba, aki Mezőfalva polgármestere és maga is megnyert egy hantosi földet – írta nemrég a hvg.  


A Kormány képviselőinek állításai nem fedik a valóságot

Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Dr. Bitay Márton Örs államtitkár Kishantos ügyében adott válaszaikban úgy tájékoztatták a Magyar Országgyűlést, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ azért nem kapta meg a 21 éve bio módon művelt mintagazdaság földjeit, mert Kft… Azt, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft közhasznú tevékenységet végző Nonprofit Kft., elfelejtették hozzátenni.
Ángyán József független képviselő összeállította 5 megye legnagyobb – 100 ha feletti – állami földterületek bérleti jogához jutott (forprofit!) cégek listáját és megnézte azt is, hogy ezek közül kik és mennyi állami földet használnak pályázat nélküli megbízási szerződések alapján! Így tehát a társaságokkal kapcsolatos VM "csúsztatások" nyilvánvalóak.  Ezt a táblázatot a készülő V. Ángyán jelentés is tartalmazni fogja.

Pályázati úton 100 ha fölötti állami földterület bérlő kft-k Ángyán József gyűjtése (51 KB pdf.)

Ángyán József a Nógrád megyei elemzés közben arra is talált példát, hogy bizony lehet nonprofit kft-nek állami földbérletet juttatni, ha nem más áll a háttérben, ha nem "ellenszél", hanem "hátszél fúj.


 

 
A kishantosiak cáfolják a kormány állításait:

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. sem jogi formája, sem gazdálkodása, sem tevékenysége alapján nem "tőkés társaság" – hanem minden ízében a közösséget, a gazdákat, a fenntartható fejlődést szolgáló intézmény. Ha van ellenpontja a tőkés társaságnak, az Kishantos.

Fazekas Sándor bizonyára összetévesztette a kishantosi ökológiai gazdaságot a szomszédos 9000 hektár állami földet használó tőkés társasággal, a Mezőfalvai Mezőgazdasági Zrt-vel, mely a 4. legnagyobb mezőgazdasági holding, a GSD csoport tagja. Vezérigazgatója Zászlós Tibor , aki a 9000 hektár állami földet művelő céget privatizálta, majd német tulajdonba adta – a botrányos módon felülről létrehozott Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdaságért felelős országos alelnöke is.

„Lejárt a szerződés" – mondják, de éppen most került nyilvánosságra a lista a már évekkel ezelőtt lejárt a szerződésü 34.000 (!) hektár használóiról. Többnyire Kft-k és Zrt-k kapták pályázat nélkül, ismeretlen feltételekkel ezeket a földeket.

„Kishantosnak nincs terméke a boltokban" mondja az államtitkár. Kishantos vetőmagokat, kenyérgabonát, napraforgót és takarmánynövényeket termel hazai és külföldi piacra. A kishantosi bio gabonából készült termékeket a Piszkei Bio Pékség üzleteiben lehet megvásárolni. A kishantosi bio vetőmagot a martonvásári Elitmag Kft forgalmazza.
A valótlan állítások azt bizonyítják, hogy a Kishantos ügyében történt döntés védhetetlen.
 


A témában az Élőlánc Magyarországért elnöksége sajtóközleményt adott ki.

A vidékfejlesztési tárca – a tőle megszokott módon, a tények és a valóság szinte teljes mellőzésével – újabb becstelen nyilatkozattal próbálja megnyugtatni a közvéleményt a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság körül egyre nagyobb hullámokat kavaró botrány ügyében. Állításai alapján azt hihetné bárki, hogy a minisztérium kifejezett szándéka, hogy minél többen kapjanak lehetőséget az agráriumban való boldogulásra, hogy a gazdaság eddig aránytalanul nagy területen gazdálkodott, s hogy az állam minden esetben azzal köt szerződést, aki a legjobb pályázatot nyújtotta be. Ehhez képest a földhaszonbérleti pályázatok eddigi eredményei a fenti kijelentések tökéletes cáfolatát nyújtják, amelyről bárki meggyőződhet a kielegyenaföld.hu honlapon közzétett jelentésekből. Ráadásul a pályázatok titkosak, azaz az utolsó kijelentés ellenőrizhetetlen is. Elegünk van a Vidékfejlesztési Minisztérium és vezetőjének arcátlan hazudozásaiból. Ezért felszólítjuk a magyar országgyűlést, hogy kezdeményezze a tárca tevékenységének részletes vizsgálatát, a miniszter nyilvános beszámoltatását. Egyúttal nyomatékosan kérjük a Magyar Köztársaság kormányának minden tagját, hogy saját jó hírnevük védelme érdekében tisztítsák meg soraikat, és ne vállaljanak közösséget azokkal, akik ilyen és hasonló nyilatkozatokkal és eljárásokkal lejáratják itthon és külföldön a magyar kormányt és ezen keresztül Magyarországot.
 


El a kezekkel a kishantosi biogazdaságtól! – nyílt levél

2013 október 23-ig 95 civil szervezet és több mint 1700 magánszemély írta alá az európai hírű biogazdaságnak és népfőiskolának helyet adó Kishantos megmentését szorgalmazó nyílt levelet. A nyílt levélhez várjuk további civil szervezetek, valamint magánszemélyek csatlakozását itt >>>

Lásd még: 
Az V. Ángyán jelentés előzetes anyaga – a VM nem ismeri a "nonprofit" szót

59 állami földterület Simicska cégeinek

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás