A rovat kizárólagos támogatója

Zajlik az agymosó propaganda, hiszen a magyarok Fukusima óta még kevésbé lelkesednek az atomért, és az egyetlen komolyan vehető ajánlat szerint a paksi bővítés akár 6000 milliárd forint is lehet. Rezsicsökkentésről papolnak, és eközben eladják az országot az orosz energiaiparnak és Oroszország érdekeinek.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!

Ahogyan közeledünk a 2014-es választásokhoz, úgy kapkod egyre jobban a kormány. Nyilván nyugtalanok az oligarchák, ezért a miniszterelnök is nyugtalan, mert a kétharmados többségnek hamarosan vége, a jövőben nem lehet társadalmi kontroll nélkül dönteni a legfontosabb ügyekben, ahogy azt 2010 óta megszokták.

Pedig a nagy falat még hátra van, még el kell intézni egy legalább 3-4 EZER milliárd forintos beruházást, amely mellett az összes nagypárti mutyi a Gripenektől a 4-es metróig szinte csak kisvárosi panama. A paksi atomerőmű bővítéséről van szó, amelyet az MVM máris az évszázad beruházásának reklámozza. Ebben igaza is van, bár más értelemben, mint azt ahogyan most gondolják.

Ugyanis ha ez a finanszírozhatatlan, szükségtelen és környezeti szempontból is fenntarthatatlan reaktorépítési terv megvalósul, akkor felszívja a következő száz év összes beruházási forrását. Éppen ezért, bár az LMP-nek határozott véleménye van az atomenergia kérdésében, ez az ügy itt és most nem csak erről szól. Ez a hazánk, és a következő száz évünk eladásáról szól. Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, önök négy évre kaptak kormányzati felhatalmazást, nem százra, akármennyire is az ellenkezőjét hiszik.

Leszögezem: Önöknek sem elvi, sem gyakorlati értelemben nincs felhatalmazásuk a paksi beruházásra. Elvi értelemben azért nem, mert sem a választási-, sem a kormányprogramjukban egyetlen szót sem ejtettek az atomerőmű-bővítésről, vagyis nem kértek rá felhatalmazást a választóktól. Nemzetstratégiai kérdésekben a Fideszben persze bármikor pálfordulás történik, ha a pillanatnyi érdek, vagy netán Simicska Lajos első füttyentése más irányt mutat.

Ezért elvi kérdésekről nincs mit vitatkozni. És a gyakorlat? Van-e a kormánynak joga belevágni a bővítésbe? A hatályos atomtörvény szerint az előkészítő tevékenység és a bővítés egyértelműen két külön tevékenység, melyekről a parlamentnek külön kell dönteni. Ez akkor is igaz, ha az MSZP-vel fű alatt összekacsintva folyamatosan az ellenkezőjét bizonygatják. Még az MVM szerint is csak az előkészítő tevékenységről volt parlamenti döntés, és csak ez szerepel a kormányhatározatként elfogadott energiastratégiában. Ez utóbbi pedig ráadásul „környezetvédelmi és társadalmi megalapozásról” rendelkezik, és az Országgyűlés teljes körű, részletes, és jóval előre történő tájékoztatását írja elő.

Ehhez képest a Fenntartható fejlődés bizottságában a kétharmad heteken át hátráltatta, hogy napirendre kerülhessen a javaslatom, hogy a szakbizottság hallgassa meg a bővítési projekt kulcsszereplőit. Aztán mikor végre sikerült napirendre venni, arra hivatkozva szavazták le, hogy szerintük nem időszerű. Hetekkel a tenderkiírás előtt. Ez a totális sumákolás, amit Önök csinálnak, épp úgy lapítanak, mint a NAV-botrány kapcsán.

Paks - óriási reklámkeretPaks – óriási reklámkeret

Mindezt úgy, hogy Orbán Viktor a fél világot körbejárja a magyarországi atombővítési terveivel, legutóbb Japánból érkezett a hír, hogy a miniszterelnök „technológiai segítséget” vár Japántól az új magyar atomerőmű megépítéséhez. Egészen morbid, hogy egy olyan országtól vár technikai segítséget Paks-II megépítéséhez, amely jelenleg is küszködik a saját nukleáris katasztrófájával és amelyik nemrég segítséget kért a nemzetközi közösségtől, mert nem birkóznak meg egyedül az egész bolygót fenyegető helyzettel. Ezt mégis hogy gondolják?

Mindeközben itt minden teljes titokban zajlik, Önök folyamatosan szabotálják a válaszadást arról, hogy milyen titkos döntéseket hoztak meg eddig. Ezermilliárdokat akarnak kilapátolni az országból, száz évre el akarják kötelezni az országot egy amúgy rossz fejlődési irány mellett, és még ahhoz sem veszik a bátorságot, hogy ezt nyilvánosan felvállalják!

Lássuk, mi az, amire se Orbán Viktor, se fejlesztési minisztere nem volt képes érdemben felelni:

– Készült-e olyan prognózis a válság óta, amely szerint Magyarországnak szüksége van Paks II áramtermelésére és hogy ezt éppenséggel nem lehet-e más forrásból hatékonyabban beszerezni?

– Mennyi pénzébe fog kerülni a magyar embereknek a bővítés? Figyelembe veszik-e, hogy a fukusimai katasztrófa óta az atomenergia sokkal drágább lett?

– Milyen áramárak mellett és mennyi idő alatt tudna ez az erőmű megtérülni? Él-e még akkor bárki, aki most itt ül ebben a teremben, vagy netán azok gyerekei, unokái?

– Ki és milyen konstrukcióban finanszírozná a minimálisan 3-4 ezer milliárd forintos beruházást? Kinek a hűbéresei leszünk egy fölösleges erőmű kedvéért?

A kérdések adottak, a válaszok hiányoznak. A kormány illetékesei üzleti titokra hivatkoznak, én azonban nem ismerek olyan törvényi előírást, melyre hivatkozva a Fidesz üzleti érdekében meg lehet tagadni az Országgyűlés előtti számadást. És talán csak hetekre vagyunk a beruházási tender kiírásától – miközben az országgyűlést még arról sem győzték meg, hogy a beruházás szükséges, finanszírozható és kifizetődő.

Mindeközben zajlik az agymosó propaganda, hiszen a magyarok Fukusima óta még kevésbé lelkesednek az atomért, és az egyetlen komolyan vehető ajánlat szerint az építkezés akár 6000 milliárd forint is lehet. Rezsicsökkentésről papolnak, és eközben eladják az országot az orosz energiaiparnak és Oroszország érdekeinek. Nyilvánvaló, hogy az oroszok már a spájzban vannak, a Roszatom irodát nyitott Budapesten és egyedül az oroszok adtak be olyan pályázatot, ami a finanszírozásra és az építésre is vonatkozik.

Szél Bernadett országgyűlési képviselő felszólalása
 


A vélemény oldalon megjelenő írások nem minden esetben tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.

Az erőmű bővítéssel kapcsolatos cikkeink >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás