Hirdetés

„A biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt létrejött környezeti értékek méltók az alkotmányos szintű védelemre” – áll az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének a Kishantos-üggyel kapcsolatos állásfoglalásában. Az Együtt-PM szerint Budai Gyulának távoznia kell az államigazgatásból.

Az ombudsman szerint Kishantos méltó az alkotmányos védelemre

Az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos-helyettes a Kishantosi Nonprofit Kft. panasza alapján vizsgálatot folytatott azzal kapcsolatban, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) eljárása során miként érvényesül a nemzet közös örökségét képező termőföld védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése, amit Magyarország Alaptörvénye is megfogalmaz. Székely László ombudsman és helyettese, Szabó Marcel a vidékfejlesztési minisztert intézkedési terv kidolgozására kérte.

Az állami tulajdonú termőföldek haszonbérbe adásával kapcsolatos tevékenység ugyan magánjogi aktus, azonban az ombudsman az egészséghez és az egészséges környezethez való alapvető jog érvényesülése és értelmezése kapcsán figyelemmel kíséri az intézményvédelem meglétét, azaz a jogalkotásra, és a szervezési garanciákra is kiterjedő állami kötelezettségek teljesülését; hiányuk esetén pedig következetesen számon kéri a megteremtésüket.

Az Alaptörvény, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia és a Kormány által jóváhagyott Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia is kiemelten kezeli a termőföld, mint a nemzet közös örökségét képező természeti erőforrás védelmét, az ökológiai gazdálkodásba bevont területek nagyságának növelését. Az ökológiai gazdálkodás képes megfordítani a természeti értékek romlásának folyamatát és javítani az ökoszisztéma szolgáltatásokat. Ezért a biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt létrejött környezeti értékek méltók az alkotmányos szintű védelemre – fogalmazta meg álláspontját az alapvető jogok biztosa és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese.

A Kishantosi Nonprofit Kft. a pályázatokkal érintett földterületeken 15 éve nemzetközi hírű ökológiai mintagazdaságot működtet és tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a gyakran kedvezőtlen gazdasági viszonyok között fennmaradt hazánkban az ökológiai gazdálkodás. A Kft. tájközpontként működve és népfőiskolai tevékenységén keresztül megőrizte, fejlesztette és terjesztette a szakmai ismereteket.

Bevetés Kishantoson Bevetés Kishantoson
A képre kattintva galéria nyílik.

Az ombudsman jelentése megállapította, nem világos, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a pályázatok elbírálásánál minderre miként volt figyelemmel, miként érvényesítette a Kft. közhasznú tevékenysége kapcsán a Nemzeti Földalapról szóló törvény birtokpolitikai irányelveit és a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiát – amelyekhez való illeszkedés a pályázat feltétele volt.  A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy az Alaptörvény által védett – jelen esetben a nemzet közös örökségét képező – értékek esetén jogállami követelmény, hogy az ezekkel kapcsolatos eljárások, döntések és azok felülvizsgálata átlátható, kiszámítható módon, a döntéssel érintettek számára is elérhető eljárási garanciák mellett szülessenek, illetve történjenek meg.

A vizsgálat nyomán a biztos és helyettese hangsúlyozta, hogy az ésszerűség és a nemzet közös örökségének alkotmányos értéke megkívánja, hogy a Nemzeti Földalappal kapcsolatos polgári jogviszonyokban maradéktalanul érvényesüljön az állam intézményvédelmi kötelezettsége. Az állami tulajdonban lévő termőföldek haszonbérbe adásával kapcsolatos jogi szabályozásnak biztosítania kell a nemzet közös örökségével kapcsolatos, Alaptörvénybe foglalt követelmények maradéktalan érvényesítését, a biogazdálkodás eredményeként létrejövő környezeti értékek figyelembe vételét.   A jelentésben az alapvető jogok biztosa és helyettese felkérte a vidékfejlesztési minisztert, hogy a civil és szakmai szervezetek bevonásával, azokkal folyamatosan együttműködve, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégiával és a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiával összhangban dolgozzon ki olyan intézkedési tervet, amely biztosítja az Alaptörvény követelményeinek érvényesülését az NFA földhasznosítási tevékenységében – olvasható a hivatal közleményében.

Kishantossal kapcsolatos cikkeink >>>

 


Együtt-PM : Kishantos: vesztésre áll a kormány

Egyetlen érv sem bizonyult igaznak, amivel a kormány a kishantosi vidékfejlesztő központ beszántását megpróbálta beindokolni: bíróság mondta ki, hogy a központnak nincs földbérlet-hátraléka, az pedig a pályázati eredményekből derült ki, hogy nem helyi kisgazdáknak adták oda a földeket. Most mindehhez az ombudsman még hozzátette: a kialakult vitában Kishantos oldalán áll az igazság. Az Együtt-PM szerint a hazudozóknak távozniuk kell az államigazgatásból, a kishantosi központnak pedig vissza kell kapnia a kormány által erőszakkal elvett földjeit.

Az, hogy Budai Gyula nem mondott igazat, az nem újdonság – lassan abból lenne sajtóhír, ha véletlenül igazat mondana -, de immár bírósági ítélet is van róla, hogy hazudott, amikor azt állította, hogy a bérletidíj-tartozás indokolhatja, hogy elveszik Kishnatos földjeit. Mostantól Fazekas miniszter, vagy Bitay Márton államtitkár sem használhatja ezt érvként, ugyanis nincs ilyen bérletidíj-hátralék – vannak ugyanakkor jelentős Fejér-megyei és távolabbi oligarchák, akiknek, mint ma már tudjuk, a kormány szívesen adnak a kishantosi szántókból, és ezt a szándékot pályázati döntések is igazolják.

Legújabban az ombudsman meszelte el az egész kishantosi földrablást, illetve lebonyolítóját, a kormányt. Az ombudsman leszögezte: "a biogazdálkodás eredményeként évtizedek alatt létrejött környezeti értékek méltók az alkotmányos szintű védelemre". Az országgyűlési biztos szerint aggályos, hogy érvényesítette-e a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a kishantosi földekre kiírt pályázatok elbírálásánál a Nemzeti Földalapról szóló törvény birtokpolitikai irányelveit és a Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégiát.

Immár a jogi álláspontok is egyértelműen bizonyítják, a kormány súlyos hibát követett el Kishantos ledózerolásával. Az Együtt-PM szerint a hibát azonnal orvosolni kell: a kishantosi központnak vissza kell kapnia elvett földjeit, a nyilvánvaló hazugságon ért, a hibás kormánypolitikát tisztességtelen eszközökkel szolgáló Budai Gyulának pedig távoznia kell az államigazgatásból.

Budapest, 2013.12.11

Szabó Rebeka országgyűlési képviselő,
Az Együtt-PM Pest megye 7. számú (Vecsés központú) országgyűlési egyéni választókerület képviselőjelöltje
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás