A rovat kizárólagos támogatója

Jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást ma a parlament név szerinti szavazáson. Az egyezmény kihirdetését a kormánypártok és a Jobbik-frakció támogatta, a jelenlévő MSZP-s, LMP-s képviselők nemmel szavaztak. Bajnai: Áder János ne írja alá a törvényt!

Szintén nemmel voksoltak a Párbeszéd Magyarországért független képviselői, a független Ángyán József, Endrésik Zsolt és Szili Katalin, valamint a jobbikosok közül egyedüliként Gaudi-Nagy Tamás. A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők nem vettek részt a szavazásban. A gazdasági miniszter múlt pénteken nyújtotta be a parlamentnek az Oroszországgal kötött megállapodást. Most azért szavazhattak róla, mert a kormánytöbbség egyetlen módosító indítványt sem támogatott.

A Lehet Más a Politika (LMP) pert indít a kormány ellen, hogy megkaphassa a paksi bővítéssel összefüggő hatástanulmányokat, elemzéseket – mondta a párt társelnöke ma Budapesten sajtótájékoztatón.  Schiffer András közölte, a nemzetközi szerződéskötési eljárásról, valamint a jogalkotásról szóló törvény is előírja, hogy hatástanulmányokat kell készíteni. A kormány indoklás nélkül megtagadta ezeknek a hatástanulmányoknak és kockázatbecsléseknek az átadását, ezért a közérdekű adatigénylés megtagadása miatt pert indítanak a nap folyamán – tette hozzá. Hangsúlyozta, az LMP elkötelezett amellett, hogy a nukleáris energiát 2040-ig ki kell vezetni a magyar energiarendszerből, mert az költséges, valamint kockázatokat és jelentős környezeti terheket jelent a következő generációkra – írta az MTI.
Lásd még: Szirénázva szavazta meg a parlament a paksi bővítést

A paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvény végszavazása eredetileg a jövő héten lett volna a parlamentben, de a Fidesz javaslatára egy héttel előrehozták mára, valószínűleg azért, mert csak ellenzéki módosító indítványok érkeztek, amelyek közül a kormány egyet sem támogatott.  Az LMP szirénázott a paksi végszavazás ellen. A délelőtti eseményekről RÉSZLETEK ITT >>>

Kövér szerint idióták a Paks ellen tiltakozó LMP-sek


Egy szava nem lehet a teljes magyar politikai elitnek Paks ügyében. Nem hivatkozhatnak arra, hogy nem tudták, mi készül itt. Az Energiaklub vezetőjének írása a paksi bővítésre adott parlamenti felhatalmazásról.  
Atomtörvény-hasítás

Bajnai: Áder János ne írja alá a törvényt!

Miután a parlament elfogadja a paksi atomerőmű bővítéséről szóló, "a nemzeti érdekkel ellentétes" törvényt, az Együtt-PM Áder Jánoshoz fordul, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a jogszabályt – ezt a választási szövetséget vezető Bajnai Gordon mondta ma délelőtti (még a szavazás előtti) budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Együtt-PM azt fogja kérni a köztársasági elnöktől, ne engedje, hogy Magyarország hosszú távra feladja a függetlenségét, a biztonságát és a jólétét – fogalmazott az ellenzéki politikus. Bajnai Gordon azzal folytatta: bíznak abban, hogy az államfő a "feladatköréhez méltóan" jár el az ügyben. Hozzátette: akik igennel voksolnak a mai parlamenti zárószavazáson, illetve akik saját üzleti, anyagi érdekük miatt reménykednek a szerződés megkötésében, azoknak azt üzenik, hogy "ne bízzák el magukat". A témában népszavazást kezdeményeztek, hogy döntsön a nép – emlékeztetett.  A volt kormányfő azt mondta, az elmúlt 25 évben "akkora merényletet a saját polgárai ellen kormány még nem követett el, mint ma a kormány és a Fidesz-frakció, amikor megszavazza" a paksi beruházást. A parlamentben akkor döntenek a "rezsicsökkentésnek nevezett rezsihazugság" következő fordulójáról, amikor hatvan évre kőbe vésik a rezsi drágítását.

Orbán Viktor elment Moszkvába, lezárta a rezsiháborút és aláírásával szentesítette a kapitulációt – folytatta Bajnai Gordon. Szerinte a kormányfőnek az adósság ellen folytatott háborúban is be kellett ismernie a vereségét, mert Magyarország 21 éves hitelt vesz fel egy felesleges és drága beruházás érdekében. A kölcsönnek csak az éves törlesztő részlete 300 milliárd forint lesz évente, ami azt jelenti, hogy minden család évente százezer forintot fizet 21 esztendőn keresztül – jelentette ki. Azt mondta, a kormány három éve folytat szabadságharcot az ország nemzeti függetlenségének, szuverenitásának erősítéséért, Orbán Viktor viszont azt írta alá Moszkvában, hogy Magyarország kiszolgáltatottsága jelentősen emelkedni fog a következő hatvan évben, az energia vonatkozásában.
A választási szövetség vezetője úgy összegzett: Orbán Viktor elbukta a rezsi- és az államadósság elleni, valamint a nemzeti szabadságért folytatott háborúkat. (MTI)

Kapcsolódó anyagok:

Parlamenti Fidesz atompuccs – mit lehet szólni ennyi idiótához?

A paksi bővítés ára: drágább áram, brutális veszteség

Paks ellen tüntettek Szófiában a bolgár zöldek

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás