Hirdetés
greenfo/MTI

Az Együtt-PM azt követeli, hogy Áder János köztársasági elnök ne írja alá a paksi atomerőmű bővítéséről csütörtökön elfogadott országgyűlési határozatot, helyette kezdeményezzen népszavazást a kérdésben. A döntés megszületett, a vita most kezdődik. Az Élőlánc Magyarországért és a Greenpeace is tiltakozik.

Erről Szelényi Zsuzsanna, a baloldali Összefogásban részt vevő Együtt-PM politikusa beszélt mai budapesti sajtótájékoztatóján. Kiemelte, a kormány a beruházással minden családot egymillió forinttal adósít el, hiszen a bővítés az állampolgároknak egyenként 300 ezer forintjába kerül. "Ezzel az erővel Orbán Viktor akár egy sárga csekket is írhatott volna minden családnak" – fogalmazott, hozzátéve: a következő években akár két-, háromszorosára is drágulhat a paksi építkezés.

Szelényi Zsuzsanna szerint a kabinet a bővítéssel szembe megy az európai és nyugati tendenciákkal, ott már belátták: nem éri meg atomerőművet építeni, hiszen az így előállított áram ára csak állami támogatás mellett versenyképes. Szólt arról is, hogy kormányra kerülésük esetén a Paksra szánt forrásokat a kis- és középvállalkozások támogatására, valamint az oktatás fejlesztésére költenék.

Az Együtt-PM ezért követeli a kormánytól, hogy ne adósítsa el az országot, a bővítésről pedig kérdezzék meg a lakosság véleményét is – közölte az ellenzéki politikus, aki megjegyezte: hétfőn a Sándor-palota elé szervezett fáklyás felvonulással próbálnak hatni az államfőre, hogy ne írja alá a bővítést jóváhagyó parlamenti határozatot.  Szelényi Zsuzsanna kérdésre válaszolva elmondta, a választási törvény módosításai miatt indokoltnak tartják és javasolják is EBESZ-megfigyelők meghívását az áprilisi országgyűlési választásra.


Az Élőlánc Magyarországért tiltakozik a Paksi Atomerőmű bővítésére irányuló kormányzati eljárás és a most megszületett törvény ellen. A döntések a nyilvánosság megkerülésével, az érdemi szakmai párbeszéd kizárásával, az alaptörvényben foglalt fenntarthatóság semmibe vételével születtek meg. A párt tiltakozásul telefonos és internetes mozgalmat indít, hogy felhívja mindenki figyelmét a döntés hosszú távú következményeire, és megpróbálja kikényszeríteni az alkotmányban foglaltak betartását, és egy demokratikus eljárás lefolytatását. Ezért nyomatékosan kérjük, hogy a köztársasági elnök tagadja meg a bővítést elfogadó törvény aláírását!

A döntés megszületett, a vita most kezdődik

Az Országgyűlés tegnapelőtt név szerinti szavazással érvénybe léptette a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt. Ez az új jogszabály zöld utat ad egy elavult, az országra folyamatos veszélyt jelentő, drága és rugalmatlan energiaforrásnak a következő 60-70 évre. A képviselők elszalasztották a történelmi lehetőséget, hogy a kérdésről érdemi vita után megalapozott döntés születhessen, és hogy Magyarország már most az energiafüggetlenség útjára léphessen.  A képviselők annak ellenére megszavazták a törvényjavaslatot, hogy a szakértők, a civil szervezetek – köztük a Greenpeace – és az állampolgárok komoly ellenérvekkel szálltak be a vitába. Mióta Orbán Viktor miniszterelnök a paktummal hazatért Moszkvából, független forrásokból gyakorlatilag csak ellenvéleményeket hallani.

A Greenpeace a szavazás reggelén a Parlament bejáratánál a képviselőknek több olyan szakértői anyagot [1] is átadott, melyek szerint Paks 2-nek csak alternatívája van. Az új nukleáris blokkok által termelt áram előállítható megújuló energiaforrásokból, ráadásul olcsóbban, mint a jelenlegi óriásberuházás.  „A Paksi paktumot megszavazó minden képviselő személyes felelősséggel tartozik a választópolgárok felé a döntés hosszú távú következményei miatt. A Greenpeace minden jogi és társadalmi lehetőséget felhasználva dolgozik tovább, hogy megállítsa ezt a beruházást. Minél előbb sikerül, annál kevesebbet költünk egy olyan betonszarkofágra, ami sohasem fog termelni” – mondta Szegfalvi Zsolt, a Greenpeace vezetője.

A Parlament döntése után a Greenpeace, a Paksi paktumot ellenző civil koalícióval együtt, Áder János köztársasági elnökhöz fordul, és kéri, hogy a magyar állampolgárok és a jövő generációk érdekében ne lássa el kézjegyével a paksi törvényt.

[1] A budapesti Corvinus Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Óbudai Egyetem kutatócsoportjai a napokban publikálták közös tanulmányukat, amely Paks áramtermelő kapacitásának megújulós alternatíváját mutatja be: „2032-ig, a jelenlegi paksi blokkok várható leállításának kezdő időpontjáig előretekintve közgazdasági értelemben reálisnak és megalapozottnak tartjuk, hogy a magyar áramigényből 10 TWh mennyiséget az addigra kiépülő 3300 MW beépített szélerőművi és 3400 MW fotovillamos kapacitások termeljenek meg. Ez a teljes hazai áramigény 25-30%-át jelenti, így egyértelműen alternatíváját képezheti a nukleáris blokkok 2020-as évtized közepére tervezett fejlesztésének” – írja a tanulmány.

A megoldás nem drágább, sőt messzemenően olcsóbb, mint a jelenlegi paksi terv, a számítások szerint 2600 milliárd forintból megoldható. Ráadásul járulékos előnyöket is hoz, mivel a megújulók nem csak az időszak végén, hanem folyamatosan termelnének, és így élvezhetnénk a munkahelyteremtésből, üzemanyag-megtakarításból és a helyi gazdaság fellendítéséből származó előnyöket. „Ráadásul az atomerőmű-építéssel szemben a megújulók létesítése nem kíván közvetlen állami fiskális támogatást, nem növeli az államadósságot, és versenyképes alternatívát kínál a nukleáris technológiára épülő áramtermeléssel szemben” – állítják a szakértők.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás