A rovat kizárólagos támogatója

Az április 6-i országgyűlési választáson a pártlistán 18 párt közül választhatunk. Ezek között vannak valódi támogatottsággal rendelkező nagy pártok és újonnan alakult formációk is, amelyek még sosem mérették meg magukat. Megnéztük, hogy a környezetvédelem melyek számára fontos – legalább a programok szintjén.

A pártok zöld elgondolásait a szavazólap sorrendjében ismertetjük.

1. A Magyarországi Cigánypárt
Programjuk környezetvédelmi elképzeléseket nem tartalmaz.

2. A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt

A pártnak kifejezetten zöld programja nincsen, de elképzeléseik között szerepel a hazai, nem behozatalon alapuló élelmiszer termelés követelménye, a stratégiailag fontos rendszerek (pl. víz-, gáz-, villamos-, úthálózat) állami kézben tartása. A Kádár rendszerre jellemző létbiztonságot, kiszámíthatóságot és a nyugati világra jellemző szabadságot teremtünk meg közösen- fogalmazzák meg céljukat.

3. Seres Mária Szövetségesei – nem programpontokat fogalmaztak meg, hanem 106 kérdést tettek fel a választóknak, köztük olyanokat mint pl. „Állítsuk át az ország energiaellátását a megújuló energiákra – elsősorban a geotermikus energiára – és ezzel szüntessük meg az energiafüggőséget? vagy A paksi atomerőmű bővítése helyett inkább tiszta, megújuló energiájú vagy geotermikus erőművek épüljenek, melyek kizárólag állami vagy önkormányzati kézben lehetnek?” Ezekre a közös gondolkodás adhatja meg a választ.

4. Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt

Légy a hazád gazdája jelszóval kampányolnak. Kifejezetten környezetvédelmi programmal ezidáig nem rukkoltak elő, de kiemelt fontosságúnak tartják az élelmiszertermelés és feldolgozóipar, az energiatermelés, a közlekedésben a magyar tulajdonú gépjárműgyártás (autóbusz és tehergépjármű gyártás, vagongyártás), a mezőgazdasági gépgyártás fejlesztését.

5. Új Dimenzió Párt
A „feltörekvő ifjúság „ problémáira kívánják felhívni a figyelmet. Honlapjuk tanúsága szerint ezek a szabadidő hasznos eltöltése, a cigaretta mint káros szenvedély, a túlterheltség, az internethez való hozzáférés, a fiatalok egészsége és a sport tisztasága. Ingyenes képzést, az otthonteremtés támogatását, a 30 éven aluliak számára a munkahelyteremtést, valamint a mindenki számára elérhető ingyenes wifit tartják a legfőbb célnak. Zöld célkitűzéseik nincsenek, de úgy vélik, a fiatalok jövője nélkül az országnak nincs jövője.

6. Fidesz-Magyar Polgári Szövetség – Kereszténydemokrata Néppárt
A kormányzó pártok választási programja a rezsicsökkentés. Ennek van környezetvédelmi hozadéka, nevezetesen az, hogy az energiatakarékosság ellen hat. A környezetvédelem egyébként sem szerepel a Fidesz prioritásai között, amit jól mutat az elmúlt négy év kormányzása. Néhány fontos példa erre: Az alaptörvényből kikerült a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való alapjog. Meggyengült az intézményrendszer, a kormányban nem volt önálló környezetvédelmi tárca, megszüntették a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa hivatalát, valamint jelentősen csökkentették a zöldhatóságok költségvetési támogatását. Százmilliárdokat fordítottak energetikai befolyás szerzésre (MOL, E-On vásárlás), a megújuló energiák elterjesztésének a támogatása háttérbe szorult. A paksi atomerőmű bővítéséért 20 évre Oroszország adósává tette Magyarországot, háromezer milliárd forintos hitelért drága áramot állíthatunk elő.

7. Sportos és Egészséges Magyarországért Párt
A SEM párt célja, hogy népszerűsítse a mozgást, a sportot, az egészséges életmódot. Környezetvédelmi programja nincsen.

8. Lehet Más a Politika
Ha eleged van a vörösből és a narancsból, adj esélyt a zöldnek! – hirdeti az LMP. Kulcskérdésnek tekintik az önálló zöldminisztérium, független zöldhatóság kialakítását, a zöldumbudsman önállóságának a visszaállítását. A környezet- és természetvédelem teljes területét egységesen a minisztérium fennhatósága alá szerveznék, így a pl. a klímaügyet, a vízügyet. Megerősítenék a jogszabályi alapokat, az alkotmányban szerepelnie kell a tiszta, egészséges és biztonságos környezethez való állampolgári jognak. A zöldgazdaság erősítése a cél, az energiahatékonyság növelését, a megújulóenergia-ipart, a hulladékgazdálkodást, a természetkímélő agrárgazdálkodást magában foglaló ágazat a legnagyobb munkahelyteremtő potenciállal rendelkezik, ezt kell kihasználni. A hulladékgazdálkodásban bevezetnék az egyutas csomagolóanyagok kötelező betétdíját és visszaváltását, ezzel a házhoz menő szelektív gyűjtéssel akár 90 százalék fölötti hulladék hasznosítás is lehetővé válik. A klímavédelem és a háztartási kiadások hosszú távú csökkentése érdekében a lakások energetikai és hőszigetelésének a felújításával az elégetett fosszilis energia csökkentése a céljuk. Felélesztenék az Országos Környezeti Kármentesítő Programot a szennyezések felszámolásának az elősegítésére.

Az energiapolitikájuknak a sarkköve, hogy a megújuló energiaforrások minél nagyobb részét képezzék a megtermelt energiának. Ezek között a napenergia, szélenergia, a geotermikus energia szerepel, a biomassza csak annyiban, amennyiben decentralizált, környezeti szempontból kedvező termelési módot jelent. Az energiatakarékosság elengedhetetlen, egy nagyszabású energiahatékonysági program a párt számításai szerint 50-százerer munkahely létrejöttét segítené elő az építőiparban, és további munkahelyek teremthetők a zöld iparágakba való beruházások ösztönzésével. Az LMP hosszú távon atomenergia-mentes Magyarországot akar, a paksi bővítést ellenzi, azt indokolatlannak, drágának, az elhasznált fűtőelemek elhelyezési nehézségei okán óriási környezeti teherrel járónak tartja. A közlekedésben a környezetet kímélő tömegközlekedésnek kell prioritást kapnia, a közlekedési szövetségek létrehozásával, a közlekedés kínálati alapú átszervezésével az elhelyezkedési lehetőségek elősegítését eredményező mobilitást kell erősíteni.
64 környezetvédő civil szervezet elvárásait juttatta el a választáson induló pártok elnökeinek március 12-én a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ). Az LMP elsők között csatlakozott a kiáltványhoz.

9. Jólét és Szabadság Demokrata Közösség
A JESZ több mint 250 oldalas választási programjában önálló környezetvédelmi fejezet nem szerepel, azonban néhány erre vonatkozó tézis megtalálható. A zöld gazdaságban olyan kitörési lehetőséget látnak, amely felé megy a világ és nekünk is haladni kellene, hiszen nincs ellenérv ezzel kapcsolatban. Az alternatív energiaforrások felhasználása gazdaságos, munkahelyeket teremt és export lehetőséget jelent.

10. Új Magyarország Párt

Zöld programját néhány sorban foglalta össze a párt, amelynek mottója, hogy „ne pazarolj!” A fogyasztás racionalizálása, a megújuló energia használata, a környezettudatos viselkedés, a nyílászárók cseréje a kívánatosnak tartott magatartás.

11. Magyar Munkáspárt
„Biztos jövedelem, biztos munka, biztos jövő” – ezért küzd a Munkáspárt programja szerint, amelyben kifejezetten környezetvédelemmel kapcsolatos kívánalmak nem találhatók.

12. Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja
A „Vissza Európába!” elnevezésű választási programjukban szerepel az alternatív és megújuló energiák lehetőségeinek a folyamatos vizsgálata, az ivóvíz-, és gyógyvíz-gazdálkodás privatizációjának a leállítása, a vízgazdálkodás és az árvízvédelem innovatív módszerekkel való korszerűsítése, a hatékony állatvédelem megteremtése.

13. Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt
A párt 12 pontban foglalta össze zöld "irányát". Az első: A KTI Néppárt a környezet- és természetvédelmet megfelelő rangján kívánja kezelni: kormánystruktúrában független minisztériumként kell működtetni, alkalmazva a megelőzés, elővigyázatosság és az integráció elveit. Ezen minisztériumot bevonva a nemzetgazdasági döntésekbe, lesz rálátása és ráhatása a teljes gazdasági életre.
Ezzel a környezet és természetvédelmet kiemelten kezeli. Részletek: KTI környezetvédelmi szakpolitikai programcsomag (234 KB word)

14. Együtt 2014 Párt
A szerveződés programja nem ismert.

15. Zöldek Pártja
Megújuló energiánkkal a fenntartható jövőért! címet viselő programban a célok között szerepel a háztartások energiafelhasználásának csökkentése mellett a megújuló energiaforrások hasznosítása, a hulladékgazdálkodás terén elérendő a nulla hulladék megvalósítása, a betétdíjas rendszer felélesztése. A környezetbarát technológiák érdekében megszüntetnék a környezetszennyező, társadalmilag káros iparágak és gazdasági szereplők közpénzekből származó nyílt vagy rejtett támogatását. A föld feletti rendelkezés joga fokozatosan kerüljön vissza a helyi közösségek kezébe, hogy elsősorban az ő megélhetésüket szolgálhassa. A gazdálkodás során meg kell őrizni a természeti erőforrásokat, a talaj termőképességét, továbbá a védett területeken kívül is szükség van a természetes rendszerek, élőhelyek védelmére.

16. Összefogás Párt

A párt energiagazdálkodási elképzelései egyszerre csökkentenék az energiaszegénységet és a munkanélküliséget. Programjuk szerint Magyarország területén parlagon álló területeken meg kell kezdeni az energia növények termesztését, a növényi kultúrák művelését, és ezt a feladatot a jelenleg segélyen, közmunkán élő, munkanélküli emberekre kell bízni. Kistérségenként egy-egy helyi erőművet kell építeni és csatlakoztatni az országos és helyi villamos energia hálózathoz, és a kistérségi erőművekben előállított áramot a helyi fogyasztóknak olcsóbban lehet biztosítani.

17. Magyar Szocialista Párt- Együtt – A korszakváltók Pártja-Párbeszéd Magyarországért Párt-Demokratikus Koalíció – Magyar Liberális Párt
A Kormányváltók Szövetsége pártjainak környezetvédelmi programjaiban több átfedés van, de néhány különbözőség is.

Az MSZP megújuló zöldenergia programjában a zöldenergiai fordulat négy szintjét határozták meg. Az első a családi szint, ahol az egyedi háztartások energia felhasználásának csökkentését, illetve megújuló energia ellátását kívánják megoldani. A második a helyi, közösségi, önkormányzati szint, ahol a közösségi épületek energiagazdálkodása mellett fenntartható biomassza és a regionálisan megfelelő egyéb megújuló energiagazdálkodást vezetnének be. A környező országokkal létrehozott határon átnyúló energetikai rendszer szintje összekapcsolja az árvízvédelmet, az energiatárolást és az ökológiai értékek megőrzését. Az EU szintjén pedig nemcsak bekapcsolódva a fejlesztendő uniós hálózatba, hanem „intelligens hálózat” szolgáltatást is nyújtva, felhasználóból szolgáltatóvá kell előlépni. Az MSZP üdvözölte a magyarországi zöld civil szervezetek 12 pontba foglalt környezetpolitikai kiáltványát.

Az Együtt – A korszakváltók Pártja- Párbeszéd Magyarországért Pártnak van az egyik legrészletesebb környezetvédelmi programja. A közösségi közlekedést felhasználóbaráttá kívánják tenni, ami azt jelenti, hogy a vasúti fővonalakon integrált, ütemes menetrendet vezetnének be, amit idővel kiterjesztenek a regionális és mellékvasúti vonalakra is, és összehangolják a buszközlekedéssel. Megteremtenék a nagyvárosok közlekedési tarifaszövetségeinek feltételeit, adó- és járulékmentessé tennék a közösségi közlekedési bérletek munkáltató általi biztosítását. Méltányos, a környezeti szempontokat figyelembe vevő elektronikus tarifarendszert állapítanának meg. Az energiatermeléshez és -használathoz kapcsolódó támogatási rendszerek középpontjába a fenntarthatósággal is szorosan összefüggő célokat, az energiahatékonyság növelését és a megújuló energiák fokozottabb használatát kívánják állítani, fontos céljuk az orosz energiafüggés csökkentése. A helyi közétkeztetésben előnyben részesítenék a helyben termelt élelmiszerek felhasználását, kiemelt vidékfejlesztési támogatást biztosítanának az ökológiai gazdálkodók számára. Új szabályozással megakadályoznák a településeken a közparkok és más zöldfelületek területének a csökkenését. Külön programot indítanának a mezőgazdasági klímaalkalmazkodás elősegítésére, így különösen forrásokat biztosítanának a tájfajták termesztésbe vonásához és a vízvisszatartáson alapuló gazdálkodási módok elterjesztéséhez. Megerősítenék a környezet- és természetvédelmi, valamint a vízügyi hatóságokat és a nemzeti parki igazgatóságokat. A Párbeszéd Magyarországért maradéktalanul támogatja magyarországi zöld civil szervezetek 12 pontos környezetpolitikai kiáltványát.

A Demokratikus Koalíció programjában kifejezetten a környezetvédelemmel egy oldal foglalkozik. A célok között szerepel a nemzeti parkok fejlesztése, a természeti kincseink, vízkészletünk, az épített környezetünk védelme, Magyarország biodiverzitásának megőrzése. Fontos feladat az európai mintájú hulladékgazdálkodás visszaállítása, felkészülés a klímaváltozásra, a környezettudatos gondolkodás erősítése. A közlekedés szerkezetének az átalakítását fontosnak tartják, de a vasutat csak ott kell fenntartani,a hol kifizetődő, máshol buszközlekedéssel kell kiváltani. Szükséges a közösségi közlekedés intézményrendszerének átalakítása is. Szerkezetváltásra van szükség a DK szerint az energia felhasználásban is, a megújuló energiaforrásoknak egyre nagyobb arányt kell elérniük. Az energiatakarékosság érdekében a panelprogramot folytatni kell. Emellett azt is tartalmazza a program, hogy az atomenergiának nincs alternatívája, a paksi bővítésnek széleskörű egyeztetéssel, átlátható módon kell végbemennie, és figyelembe kell venni az ország teherbíró képességét is.

A Magyar Liberális Párt programjában a környezettudatos gondolkodást már a gyermekkorban meg kell alapozni. Értelmezésükben a környezet védelme nemcsak a természeti értékek megőrzésére vonatkozik, hanem a közvetlen lakókörnyezetre is. Az életminőség javítása érdekében is támogatandónak tartanak egy zöld vállalati adó kivetését azokra a cégekre, amelyek a vizet, földet, levegőt szennyező tevékenységet folytatnak. A beszedett adót az alternatív energiaforrások kutatására és népszerűsítésére fordítanák.

18. Jobbik Magyaroszágért Mozgalom
A Jobbiknak a mélyökológiai, tudatökológiai mozgalom gondolataiból merítve az a környezetvédelmi alapelve, hogy csak az ép, egészséges és harmonikus tudatú közösségek képesek hatékony zöldpolitikára. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy véget kívánnak vetni az illegális hulladéklerakóknak, ehelyett teljes körűvé tennék a lakossági ingyenes szelektív hulladékgyűjtést, megkezdenék a vörösiszap kazetták felszámolását, hogy a vörösiszap veszélynek is véget vessenek. Felszámolnák a környezetvédelmi beruházásokhoz köthető korrupciót, ellenőriznék a privatizációs szerződések környezetvédelmi vállalásainak a teljesítését, a kármentesítésre elköltött források hasznosulását. Megteremtenék a vízdiplomáciát, újratárgyalnák a nemzeti érdekeknek megfelelően a szomszédos országokkal kötött vízügyi szerződéseket, a Bős-Nagymarosi hágai ítélet végrehajtását is. Növelnék az ország vízmegtartó képességét a folyók komplex hasznosítására, ennek keretében megépítenék a Duna-Tisza csatornához szükséges duzzasztóműveket Csongrádon, Barcsnál, Drávaszabolcsnál. A Jobbik célja a vízi világ gazdagságának a megőrzése, a folyóvizek és tavak élővilágának a helyreállítása, az ártéri gazdálkodás visszaállítása. Erős állatvédelmet ígérnek, az állategészségügytől elkülönült állatvédelmi igazgatást, amitől a kóborállat-jelenség, az illegális állatviadalok megszüntetését várják. A tudatosabb energiagazdálkodás kívánalma alatt a hazai ásványkincsekre épülő energiatermelést, a passzívházak elterjesztését, a megújuló energiaforrásokon alapuló helyi energia rendszerek szorgalmazását éppúgy értik, mint a paksi blokkok orosz technológiával történő bővítését és szénalapú erőművek építését. Mind az oktatásban, mind a közmédiumokban erősítenék a környezettudatos magatartásra nevelést.
 


Bár országos listát nem tudott állítani, 9 körzetben egyéni jelölteket indít az Élőlánc Magyarországért ökopárt és az Ángyán József által alapított Tisztesség és Emberség Szövetsége, mely programjának jelentős része a környezetvédelemmel kapcsolatos.

Ki akarjuk szabadítani magunkat a gazdaság kényszerzubbonyából. Azt akarjuk, hogy társadalmi erőfeszítéseink ne gazdasági célokat szolgáljanak; éppen ellenkezőleg, a gazdaság szolgálja a társadalom céljait. Ma a gazdasági növekedés árát az élet minőségének romlásával fizetjük meg. Igazolhatatlanul szélsőséges jövedelem eloszlás, kilátástalan szegénység, a munkavállalók kiszolgáltatottsága, a természet pusztulása és a közösségek széthullása jelzi: Magyarország nem arra tart, amerre a rendszerváltozás idején elindult.
Megkeressük a hazai piac védelmének, a helyi kis- és közepes méretű vállalkozások támogatásának korszerű eszközeit. A termőföldet megtartjuk a hazai gazdák, gazdálkodó családok kezében. Azon leszünk, hogy a Duna mentén és a Kárpát medencében az együtt élő nemzetek közösen, ne egymás rovására oldják meg egyre súlyosbodó környezeti problémáikat.

Radikálisan növeljük a megújuló energiaforrások arányát. A hulladék kibocsátás csökkentésére ösztönző szigorú szabályokat alkotunk, az újrahasználat és újrahasznosítás ésszerű rendszereit szorgalmazzuk. Autópálya építés helyett a vasúti és villamos tömegközlekedés fejlesztésére és a közúthálózat korszerűsítésére költsünk! Mezőgazdasági politikánk a minőségi termelést, a természetkímélő tájgazdálkodást, a környezet- és élelmiszerbiztonságot, valamint a vidéki munkahelyteremtést szolgálja. A vízminőség megőrzését, javítását szolgáló vízrendezési gyakorlatot honosítunk meg. Gondoskodunk az egészséget és az élővilágot veszélyeztető technológiák kiszorításáról. Energia- és anyagpazarlás helyett a mértékletességet ösztönözzük. Elérjük, hogy a környezettudatos életvitelhez szükséges ismeretek a közoktatás minden szintjén megjelenjenek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás