A rovat kizárólagos támogatója

Egy kaliforniai bíróságon elítélték az Animal Planet csatorna egyik műsorvezetőjét, Donald Schultzot, mivel a méregvadász veszélyeztetett pusztai varánuszokkal üzletelt. A csatornáról korábban már kiderült, hogy van műsora, amelynek a kedvéért állatokat kínoztak meg.

Schultz online hirdette az állatokat, ám pechjére egy beépített ügynök jelentkezett az egyenként 3000 dollárért árult hüllőkért. A műsorvezetőt a veszélyeztetett fajokról szóló szövetségi törvény megsértésével vádolták, és kedden a bíróság megállapította, hogy bűnös.

A tárgyalás során kiderült, hogy a nagy népszerűségnek örvendő Méregvadászat című dokumentumfilm-sorozat műsorvezetője Los Angeles-i otthonában látta vendégül a potenciális vevőt, akivel megbeszélték, hogy a hüllőket hajóval elszállítja Buffalóba, egy másik vásárlónak. Schultz vádalkut kötött, így 6000 dollár pénzbírságot, valamint 3000 dollár kárpótlást kell fizetnie. Emellett 200 órányi közmunkára ítélték – adta hírül a Reuters hírügynökség.

Az Animal Planetről kiderült az is, hogy van műsora, amelynek a kedvéért állatokat kínoztak meg. A Mother Jones hétfői írása szerint a csatornán futó Call of the Wildman című sorozat epizódjai előre eltervezett jelenetekből állnak, a főszereplőnek, egy profi vadőrnek valójában nem kell megmentenie az emberi környezetben bajba jutott állatokat, mivel azokat a stáb munkatársai szállítják a forgatás helyszínére.

A sorozat két munkatársa elmesélte, hogy a 2013 júliusában vetített részben látható prérifarkast máshonnan szállították Kentuckyba, a felvétel helyszínére, és hogy a befogás után napokig egy kis ketrecben tartották, amelyben az állat alig fért el. A prérifarkas nagyon rosszul viselte a bezártságot. Amikor forgatni kezdtek volna, a prérifarkas csak egy helyben ült és remegett, úgyhogy szerezni kellett egy másik példányt.A sorozatot gyártó Sharp Entertainment tagadja a vádakat, de a riporter birtokába jutott dokumentumok alátámasztják a stábtagok állítását- írta a nol.hu

Nem az első botrány.

Az Animal Planeten  nálunk “A Teknősember kalandjai” címmel futó sorozat központi szereplője Ernie Brown Jr., aki vadállatok befogásával foglalkozik. A Teknősembernek is nevezett férfi általában puszta kézzel fogja meg a házakba, városi környezetbe került állatokat, amelyek a műsor készítői szerint amúgy halálra lennének ítélve, ám hála Brownnak, mentőhelyekre kerülhetnek. A sorozat valóságshow-ként fut a csatornán, de a Mother Jones azt állítja, hogy valójában egy megrendezett műsorról van szó.
Részletek ebben a cikkben >>>

 

Kapcsolódó anyagok:

Állatkínzással vádolják a Teknősember kalandjait

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás