Hirdetés
greenfo/MTI

A francia államtanács hatályon kívül helyezte azt a kormányrendeletet, amely 2 %-ra korlátozta a lakossági elektromos áram árának emelését, s arra kötelezte a kormányt, hogy visszamenőleges hatállyal emelje meg a háztartások rezsijét. A döntés azért vált szükségessé, mert az állam veszteségesen adta el az áramot a lakosságnak.

A kormánynak két hónapon belül új rendeletben kell szabályoznia az energiaárakat – olvasható a legfelsőbb jogi intézmény tegnapi közleményében. A döntés a 2012 augusztus és 2013 augusztus közti időszakra vonatkozik, s azt a 28,7 millió háztartást érinti, amely a kormány által szabályozott fix tarifa szerint fizeti az elektromos áramot.

"Az államtanács megállapította, hogy a kék és sárga tarifák árait csak két százalékkal emelték meg a 2012. július 20-i kormányrendelet alapján, vagyis az ár jóval alacsonyabb volt annál, amit meg kellett volna állapítani a miniszterek számára kötelező elvek alapján" – áll a kommünikében. Az államtanács az illetékes minisztereket arra kötelezi, hogy két hónapon belül adjanak ki egy új rendeletet a visszamenőleges áremelésről a fix tarifák esetében a 2013. július 23-ától 2013. július 31-éig terjedő időszakra.

Sem a gazdasági, sem az energiaügyi és környezetvédelmi minisztérium nem kommentálta egyelőre a hírt.

Az államtanácshoz az alternatív szolgáltatók egyesülete fordult, mert a 2012-ben megállapított felső árhatár miatt nem tudták fedezni az állami szolgáltató, az EDF (ahonnan az áramot veszik) termelési költségeit, ahogy azt a törvény előírja. A kormány 2012 júliusban évi két százalékra korlátozta az EDF áremelését annak ellenére, hogy az energiaszabályozó bizottság (CRE) 5,7 százalékos emelést javasolt. A franciák 92 százaléka továbbra is az állami szolgáltatótól vásárolja az elektromos áramot, annak ellenére, hogy az energiapiacot korábban megnyitották a konkurens szolgáltatók számára.

Az államtanács döntésére egyébként számított a kormány, miután a jelentéstevő két héttel ezelőtt már javasolta a két százalékos korlátozásról szóló rendelet eltörlését. Az viszont még nem világos, hogy a kormány milyen mértékű visszamenőleges hatályú emelést fog elrendelni a hiányzó összeg beszedésére. Elemzők szerint háztartásonként 20-40 eurós (6-12 ezer forintos) számlára lehet számítani az érintett időszakra.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás