Hirdetés

Kishantos saga 2014 április: 140 milliós kár a Nemzeti Földalapkezelő támogatásával. Likvidált biogazdálkodás. A perrel fenyegetőző Bitay államtitkár minden mondatát cáfolják a biogazdák. Szétkapkodott biovetőmag. Túlélés 2000 cserépben, virágládában és kiskertben. Szolidaritási böjt. Miért is olyan nagy szám ez a Kishantos?

Várhatóan jogi lépéseket tesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a kishantosi ügyben az államot ért kár megtérítése érdekében – közölte Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földprogramért felelős államtitkár.  A Greenpeace Magyarország tegnap délután rendezvényt szervezett Budapesten, a Kossuth téren a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt "Éltesd tovább Kishantost!" címmel. A zöldszervezet a Kishantoson még megmaradt bio-vetőmagokat osztotta szét a helyszínen az érdeklődőknek. Bitay Márton az MTI-nek közölte: az NFA azért kívánja bíróságra vinni az ügyet, mert a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. vagyoni és nem vagyoni kárt is okozott az államnak azzal, hogy több mint fél éve jogalap nélkül használja az általa korábban bérelt földterületet. Példaként hozta: az NFA elesett hat havi bérleti díjtól, mert eddig sem a kft. sem az új bérlők nem fizették azt ki. Mindemellett az államnak egy biztonsági céget is meg kellett bíznia, hogy az új bérlők jogos igényét biztosítsa, azt, hogy dolgozhassanak a pályázatokon megnyert területeken – tette hozzá.

A Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. az államtitkár szerint rosszhiszeműen használja azt a területet, amelynek a bérleti szerződése tavaly ősszel lejárt. A cég ugyanis hét családi gazdálkodó, egy betéti társaság és egy oktatási intézmény tevékenységét akadályozza azzal, hogy nem hajlandó a területet átadni, amelyen korábban gazdálkodott – hangsúlyozta. Megjegyezte, hogy a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. nem volt a területre kiírt földbérleti pályázat nyertesei között. Az államtitkár értetlenségének adott hangot amiatt, hogy a Greenpeace Magyarország "belekeveredett a kishantosi ügybe". Mint mondta: a kormány több kérdésben is eredményesen működik együtt a zöldszervezettel. Ezért nem érthető – hangoztatta -, hogy a Greenpeace miért szervez rendezvényt egy olyan gazdasági vállalkozás érdekében, amelynek lejárt a bérleti szerződése.

A kishantosi biogazdaság képviselte szellemiségért állt ki a Greenpeace Magyarország tegnap délutáni rendezvényén a Vidékfejlesztési Minisztérium előtt Budapesten – mondta Schmidt Hajnalka, a zöldszervezet kommunikációs munkatársa. Azért osztotta szét a Greenpeace azoknak a vetőmagoknak a maradékait, amelyeket korábban Kishantoson elvetettek és nemrégiben kiszántottak, hogy a rendezvény résztvevői általuk megőrizhessenek valamit a kishantosi biogazdaságból. Ezért is adták a rendezvény címéül: "Éltesd tovább Kishantost!" A rendezvényen a szervezők szerint több százan vettek részt.

2000 helyen él tovább Kishantos 2000 helyen él tovább Kishantos
A képre kattintva galéria nyílik.

2000 körüli helyre vitték el a magvakat!  Megvannak a hőn áhított magok, de nem vagy biztos benne, hogyan is láss neki felnevelésüknek? Segítünk! greenpeace.hu/eltesd_tovabb_Kishantost
Cserébe mindenkitől kérünk szépen képeket a kikelt növényekről, az info.hu@greenpeace.org címre. A fotókat a Kishantos védelme érdekében tett további lépéseinkben szeretnénk felhasználni. Köszönjük!"
 


A Fejér megyei Kishantoson az állami földpályázaton nyertes új bérlők április 12-én, szombaton reggel elkezdték beszántani a korábbi – földpályázatokon vesztes – bérlő, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kft. által a múlt év őszén és idén tavasszal elvetett növényeket. A kft. ezért feljelentést tett. A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) illetékese szerint a gazdák jogszerűen használják az általuk elnyert földterületet. Két hete Kishantoson több civil szervezet aktivistái, valamint ellenzéki politikusok is tiltakoztak, egyebek közt azzal érvelve, hogy a biominősítésű vetemények elpusztításával felbecsülhetetlen mértékű eszmei kárt okoztak az új bérlők. A kishantosi központ vezetői szerint a földpályázaton nyertes gazdák "nincsenek birtokban", és több bírósági per is folyamatban van, amelyek lezárultáig – szerintük – jogtalan a tevékenységük. A nyertes földbérlők szerint viszont ők jogszerűen használják a földeket, és csak a jogtalanul elvetett növényeket szántották ki.
Bitay Márton, a VM állami földprogramért felelős államtitkára az üggyel kapcsolatban az MTI-nek a helyzetre reagálva akkor elmondta: a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) nincs köze ahhoz, hogy Kishantoson a helyi gazdák megkezdték a szántást, de hozzátette: a gazdák jogszerűen használják az általuk elnyert földterületet.
Az államtitkár kifejtette, hogy a kérdéses állami földterületet az NFA pályázati úton haszonbérbe adta helyi gazdáknak, akik fél éve nem tudják azt használni, mert a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ, amelynek tavaly ősszel lejárt a szerződése, nem hajlandó levonulni a területről. Hozzátette, hogy a helyi gazdákat viszont a megkötött szerződés kötelezi, ők a gazdálkodási tervükben számos kötelezettséget vállaltak, de nem tudják azokat végrehajtani, mert nem jutnak hozzá a területhez.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy Kishantos korábban birtokvédelmet kért a székesfehérvári jegyzőtől, aki elutasította a kérelmet, arra hivatkozva, hogy nincs birtoklási jogosultságuk a területre. Az ügyben birtokper is folyamatban van.
Bolye Ferenc, a kishantosi központ társügyvezetője két hete arról tájékoztatott, hogy április 25-étől kezdődnek azok a bírósági tárgyalások, amelyek eldönthetik, "ki van birtokon belül". Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. másik ügyvezetője pedig korábban arról beszélt: több mint 140 millió forint értékű az a bionövény-állomány, amelyet beszántanak. (MTI)

 

Kishantos a Bitay nyilatkozatokról

Alighogy beindult a pusztítás a kishantosi földeken, 2014. április 12-én, szombaton 12.03-kor Bitay Márton azt nyilatkozta a Napi Gazdaságnak, hogy  „A Nemzeti Földalapkezelőnek (NFA) nincs köze ahhoz, hogy Kishantoson a helyi gazdák megkezdték a szántást.”
Hétfőn maga az NFA cáfolta az államtitkárt – az Indexnek megírták, hogy ők küldték a magán hadsereget Kishantosra.
Talányos a nyilatkozat második része is: „a gazdák jogszerűen használják az általuk elnyert földterületet.” Vajon honnan tudta Bitay Márton szombat délben Budapesten, hogy kik és mit csinálnak a kishantosi területeken?

Az április 12-i brutális pusztításról tanúk és dokumentumok sokasága bizonyítja például, hogy a Simon Kft gépei dolgoztak a területen – valamint a cég tulajdonosa is jelen volt, pedig a Simon Kft papírforma szerint nem is pályázott. Hol vannak itt a gazdák, és mi a jogszerű ebben? Ez inkább a jogszerűtlenségre bizonyíték – arra, amit a kishantosiak a Fazekas Sándor miniszterhez benyújtott panaszukban állítanak, hogy ez a 2900 hektáron gazdálkodó cég a valódi nyertese a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság legnagyobb, 87 hektáros területének – a pályázati feltételek kijátszásával – egy családtagon keresztül. A pályázati kiírás az elnyert területekkel együtt 1200 hektárban maximálta a pályázó által művelt területet… Simon birodalom része lesz.

A salgótarjáni építési vállalkozás – az a nyertes, aki még a pályázat benyújtására sem volt jogosult – az éj leple alatt tarolta le a gyönyörű, 30 cm-es vetőmagnak való borsót.

És Bitay Márton most perrel fenyegeti a tönkretett biogazdaságot…

Az államot nem érte volna semmilyen kár, ha a bíróság előtti vitás ügyek lezártáig a Kishantosi Nonprofit Kft kap megbízást a földek művelésére, ahogy ezt többször is írásban kezdeményezte. Így Kishantos továbbra is fizette volna a bérleti díjat, nem veszett volna el az AKG 5. évre eső 21 milliós EU-s támogatás, működhetne tovább, a közérdeket szolgáló biogazdaság.

AZ NFA NEM TETTE MEG A SZÜKSÉGES INTÉZKEDÉSEKET A TERÜLETEK RENDEZETT, JOGSZERŰ ÁTVÉTELÉRE:

A Kishantosi Nonprofit Kft 9 nyomós ok miatt nem adta át a területeket – ezek közül mindössze egy oldódott meg: a pályázati biztosítékot 8 hónappal az esedékesség után (!) Kishantos végül – kamat nélkül – visszakapta.

A többi ok azonban még mindig fennáll:

Az NFA beindította ugyan az elszámolást Kishantossal, bekérte a dokumentumokat, szakértőt küldött ki, azonban a tényleges elszámolás, és a Kishantosnak járó összegek kifizetése a mai napig nem történt meg. Ilyen esetekben a Ptk úgy rendelkezik, hogy a volt használónak joga van birtokban maradnia mindaddig, amíg ki nem fizetik.

– A mai napig nem hirdették meg arra a több, mint 30.000 hektár állami földre a bérleti pályázatot, melynek már 4 éve lejárt a bérleti szerződése. Kishantos jogegyenlőséget követel!
– A mai napig nem került sorra a kishantosi földekkel szomszédos 9000 hektár állami föld ugyanolyan eljárásban való felosztása és pályázatra való kiírása, mint ahogy az a kishantosi földekkel történt. Kishantos jogegyenlőséget követel! Ha az ökológiai mintagazdaságot fel kell osztani, osszák fel a Zászlós Tibor által vezetett külföldi érdekeltségű Mezőfalvai Zrt által használt 9000 hektár állami földet is!
– Nem történt lépés a Német Kormánnyal való elszámolásra, hiszen a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság beindítását a német adófizetők pénzéből segítette a Német Kormány.
– Nem történt intézkedés az AKG 5. évének biztosítására – így elveszett 21 millió forint.
– Nem történt meg a Kishantosi Nonprofit Kft vidékfejlesztési miniszterhez benyújtott panaszának elbírálása. A törvénytelenségek kivizsgálása elmaradt – holott a pályázat meghirdetése, a pályázatok bírálata törvénytelen volt – így az ezek alapján létrejött szerződések és földhivatali bejegyzések érvénytelenek.

Az elmaradt intézkedések, Kishantos kérelmeinek és beadványainak elutasítása, illetve válasz nélkül hagyása azt mutatják, hogy Bitay Márton és az NFA szeme előtt egyetlen cél lebeg: Kishantos minden áron és bármi áron való tönkretétele.

DE VAJON MIÉRT ÉS KINEK ÁLL ENNYIRE ÚTJÁBAN AZ EMBEREKNEK MINDEN LEHETSÉGES ESZKÖZZEL SEGÍTŐ KISHANTOSI INTÉZMÉNY, MELYNEK VEZETŐI ÉS MUNKATÁRSAI NEM SAJÁT MEGGAZDAGODÁSUKAT, HANEM AZ EMBEREK SZOLGÁLATÁT TEKINTIK CÉLJUKNAK?

A 22 éve vegyszerek és műtrágyák nélkül, ökológiai gazdálkodással művelt, német-magyar kormányközi együttműködésben létrejött nemzetközi hírű mintagazdaság megszüntetése felbecsülhetetlen kár.

Nagy a döntéshozók felelőssége!

A közvagyon nem Bitay Márton, és nem is az NFA tulajdona. Az állami földek a nemzet stratégiai vagyonát képezik – pótolhatatlan kincs – melynek mi tízmillióan vagyunk tulajdonosai. A jövőnk záloga.

Hatalmas tévedés, hogy az NFA „annak adja a földet, akinek akarja.” Az NFA a közvagyont csakis a köz érdekei szerint, és csakis a vonatkozó törvények szerint hasznosíthatja. Ezek alapján pedig egyedül Kishantos lehetne a nyertes – az Alaptörvény, az NFA törvény, a Nemzeti Vidékstratégia és a pályázati kiírás alapján egyaránt.

Kishantos, 2014. április 24.
Ács Sándorné ügyvezető
 


Egy hete Kishantosért böjtöl a krisnás Sölétormos Jenő a Kossuth-téren.
 

 

Miért is olyan nagy szám ez a Kishantos?

A kishantosi gazdaságért több civil szervezet és ellenzéki politikus szervezett akciókat és emelt szót, mondván, a projekt fontos a hazai biokultúra szempontjából, és európai szintű értéket is képvisel. Arra voltunk kíváncsiak, miért lett ekkora felzúdulás Kishantos felparcellázásából? Ez tényleg fontos ügy, vagy a politika állította a fejük tetejére a dolgokat?

Magyarországon körülbelül 120-140 ezer hektárnyi biomezőgazdasági terület van, ez körülbelül az összes gazdasági terület 3 százaléka. Ezzel nem állunk túl jól, sőt. Magyarországon tíz éve stagnál a bioterületek nagysága, míg a világon viszont folyamatosan nő. Ausztriában a földek 20 százalékán folytatnak biogazdálkodást, Csehországban 11,5, Szlovákiában 8,8, Szlovéniában 7,6, Horvátországban 2,4 az arány, de a horvátok az idén már valószínűleg el fogják érni a 3 százalékot – mondta az Origónak Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet vezetője.

A biogazdaságok többsége egy hagyományos gazdaság része, ahol egyébként végeznek hagyományos, vegyszeres termesztést is, de a kínálat szélesítése érdekében biozöldségeket is termesztenek. Az ilyen vegyes gazdaságok már megfelelnek az Európai Unió követelményeinek, így az innen származó termékeket bióként lehet forgalmazni az EU-ban, ami a legtöbb hazai gazda célja, külföldön ugyanis 30-50 százalékkal drágábban lehet eladni, mint itthon – hangzott több Origónak nyilatkozó, biogazdálkodással foglalkozó ember véleménye.  Az EU-bio sztenderdeket betartó gazdaságokon felül vannak itthon is Bio Suisse minősítéssel rendelkező gazdaságok (Kishantos is ilyen volt). Ezek termékei a legbióbbak, ehhez a minősítéshez ugyanis az uniósnál szigorúbb feltételeknek kell megfelelniük a gazdálkodóknak.
A helyzet hervasztó >>>
 

A Greenpeace mélységesen elítéli a húsvét előtti hétvégén Kishantoson történteteket, hiszen jogállamban ez az értelmetlen pusztítás, az önbíráskodás elfogadhatatlan. Ezért nyílt levélben sürgős intézkedést kértek Orbán Viktortól: védje meg a kishantosi biogazdaságot, és haladéktalanul váltsa le a károkozás felelőseit – dr. Bitay Mártont, az állami földügyekért felelős államtitkárt, valamint a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) vezetőit –, mivel bebizonyosodott, hogy nem a jog, hanem az erőszak oldalán állnak.

Kishantosi agresszió – a maffia nem tréfál, és állami védelmet élvez!

A szívem hasad meg – 140 milliós a kishantosi kár

Eddig 100 milliós pusztítás és erődemonstráció Kishantoson

Riadó Kishantos! Likvidálják az ökogazdaságot

Magyar gyomorba magyar élelmiszert!

Miért, miért, miért? Milyen gazda, aki pusztít? Kishantos igazáért

Mentsük meg Kishantost

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás