Hirdetés
greenfo/MTI

Az Együtt-PM számításai szerint a kamatterhekkel és az önrésszel együtt akár a hétezer milliárd forintot is elérheti a paksi erőmű bővítésének teljes költsége.

Jávor Benedek a szövetség társelnöke mai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy számolt, hogy a tízmilliárd eurós, vagyis körülbelül 3050 milliárd forintos hitel kamatterhei még optimális esetben is elérhetik a 3200 milliárd forintot. Ennek alapján a kamat magasabb lesz, mint a teljes hitelösszeg, az önrész pedig körülbelül 750 milliárd forinttal még tovább növeli a költségeket.

A megválasztott EP-képviselő azt mondta, mindezt az orosz hitelszerződésről szóló, a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat alapján számolták ki, ugyanis az indítványból kiderült a törlesztés menetrendje. Hangsúlyozta, hogy sok még a homályos részlet, de azt tartalmazza a jogszabály, hogy az első hét évben az adósság 25, a másodikban 35, míg a harmadik hét éves periódusban az adósság negyven százalékát kell visszafizetni.

A szövetség úgy látja, hogy a hiteltörlesztés „farnehéz” lesz, mert annak meghatározó részét a futamidő végén fizeti vissza az ország – hívta fel a figyelmet. Miután a kamatozás sávos és a ráta fokozatosan emelkedik a futamidő végéig, ezért a teljes tartozás jelentős része még a későbbi időszakokban is fenn fog állni – emelte ki.

Az Együtt-PM által készített optimista verzió szerint az ország 2018-2026 között hívja le a teljes hitelösszeget – ismertette számításaikat. Mire 2026-ban elkezdődik a visszafizetés, addigra a kamatterhek miatt a tízmilliárd eurós összeg már 12 milliárdra emelkedik. A következő hat-nyolc esztendőben pedig a hitel összege nem csökken, hanem stagnál – folytatta, miközben arról is beszélt, hogy a futamidő jelentős részében évente 500 millió euró körüli kamatot kell majd fizetni. (MTI)

Mit kap Orbán 84. és Putyin 95. születésnapjára?

Az új parlament egyik első döntése lehet a paksi hitelszerződés megszavazása, már júniusban megszülethet a döntés. Tulajdonképpen egy devizahitelről van szó: mintha minden magyar felvenne egy nagyjából 340 ezer forintos eurohitelt, annak minden kockázatával együtt: a hitel euró alapú, és 2047-ig fogjuk fizetni, azt most még nem lehet tudni, pontosan mekkora lesz a végösszeg forintban.

Kapcsolódó anyagok:

Mit kap Orbán 84. és Putyin 95. születésnapjára?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás