A rovat kizárólagos támogatója

A magyar kék színű kamillaolaj igazi hungarikumnak számít a kozmetikumok és a gyógyászat világában. (X)

 Május közepén hatalmas kamillaföld közepén jártunk a Nógrád megyei Szarvasgede határában. Amerre a szem ellátott, csupa fehér kamillavirágot láttunk, és köztük elszórva egy-egy piros pipacsot. A növények zöld szárával együtt a táj nemzeti zászlónk színeiben, piros-fehér-zöldben pompázott. A földön egy kombájn haladt végig, és learatta a virágokat. Ezután a termést teherautóra rakták, majd a mintegy 50 km távolságra, Budapest határában lévő Kerepesre szállították. Az itteni illóolaj-lepárló üzemben nagy desztilláló tartályokban kizárólag vízgőz segítségével nyerik ki az értékes illóolajat a gyógynövényekből. A kamillavirágot rögtön fel kell dolgozni, mert idővel romlana a minősége. Így az üzemben májusban főként a kamillával foglalkoznak, de az év más időszakaiban a többi, a tárolásra kevésbé kényes gyógynövényre is sor kerül.

A termelést végző Silvestris és Szilas Kft. alapítója és tulajdonosa, Fodor Csaba elmondta: a kamilla név hétköznapi használatában nagy kavarodás van, mivel rendszertanilag igencsak különböző, de egymásra hasonlító virágokat egyaránt kamillának hívnak. Szarvasgedén az orvosi székfűt, latin nevén Matricaria chamomilla-t termesztik. Ennek vad változata őshonos Magyarországon, Hortobágyon nagy mennyiségben terem. Ezt is szokták szüretelni, a hortobágyi vadkamillát főként teának adják el.

 

Kamillaünnep Kamillavirágok, pipacsok és egy méhecske.
A képre kattintva galéria nyílik.

A kamillát a rendszerváltás előtt kezdték el nemesíteni Szarvasgede térségében. A Silvestris és Szilas Kft. munkatársai minden évben tovább nemesíti a növényt: laboratóriumban elemzik a termés illóolaj-tartalmát, és ennek alapján szelektálják a kamillákat. Így a következő évben már több és jobb minőségű illóolajat termelő virágok nőnek majd a földeken. Egy növény egyébként 15-20 bimbót hoz.

A cégvezető arról is beszámolt, hogy a termést több katasztrófa is érheti – az egyik ilyen, ha a virágzás idején, a betakarításkor esik az eső. A cég által termelt kamilla nem bio minősítésű, mert használnak növényvédelmi szert minimális mennyiségben – az őszi időszakban gyomirtót szórnak ki. Ugyanakkor a cég más termékei között vannak bio illóolajok.

Fodor Csaba tájékoztatása szerint Szarvasgede térsége a világ egyik legnagyobb kamillatermelő vidéke – a kozmetikaipar számára szállított világtermés 90%-a innen származik. E téren a másik nagyhatalom Egyiptom, de ott más tulajdonságokkal rendelkező fajtát termesztenek – azt illatanyagként használják. A magyar kamillából kék színű illóolajat nyernek ki, amit elsősorban gyógyászati és kozmetikai célokra használnak. Sokan csodálkoznak, hogy noha a kamillavirág nem kék, a kamillaolaj mégis az. Ennek oka, hogy a kamillaolaj lepárlásakor egy rendkívül értékes gyulladáscsökkentő anyag, kamazulén képződik, s ez adja a jellegzetes színt.

Kamillaünnep Fodor Csaba és a LUsh termékei
A képre kattintva galéria nyílik.

Az illóolaj-lepárlás technológiájának több száz éves hagyománya van. A Silvestris és Szilas Kft. a Pest megyei Kerepesen egy közel 50 fős csapattal Európa legnagyobb illóolaj-lepárló üzemét működteti. A Szarvasgedén learatott kamillát itt dolgozzák fel; az év más szakaszaiban pedig más növényekből nyernek illóolajokat.

A sajtókirándulásunkat szervező Lush kozmetikai cég a magyar kamillaolaj legnagyobb felvevője. A szarvasgedei termést többek között a Lush népszerű kéz- és testápolójának, a Dream Creamnek az előállításához használják. A krém hatékonyan hűsíti és nyugtatja az irritált, vagy akár ekcémás bőrt. A Lush törekvése az, hogy termékeit a formulák újratervezésével öntartósítóvá tegye, vagyis elérje, hogy a készítmények hozzáadott tartósítószer nélkül is hosszú ideig megőrizzék frissességüket. Ez különösen azon vásárlók számára fontos hír, akik még a bizonyítottan biztonságos tartósítószereket sem látják szívesen az általuk használt termékekben. A Dream Cream egyike volt az első olyan termékeknek, amelyeknek elkészült az öntartósító változata, így a vásárlók most már választhatnak a klasszikus és az új formula között.

A világon forgalomba hozott kozmetikumok jelentős részét a kifejlesztés idején állatokon tesztelik, gyakran embertelen körülmények között. A Lush elkötelezte magát amellett, hogy termékeit állatok kínzása nélkül, alternatív módszerekkel teszteljék. Ezen filozófiához jól passzol az alternatív tesztelést támogató díj, amelyről itt olvashat bővebben.

Kamillaünnep Kamilla víz (kétoldalt) és kamilla olaj (középen)
A képre kattintva galéria nyílik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás